Növénytermesztés
Növénytermesztés

Szerdán 30, vasárnap 20 fok lesz – mutatjuk mikor érkezik az ősz

Szerdán 30, vasárnap 20 fok lesz – mutatjuk mikor érkezik az ősz

OMSZ

Előre láthatólag szombaton érkezik majd egy markáns hidegfront, mely meghozza az őszi időjárást, de csak a hőmérsékletben. Ez után a front után sem fordul ugyanis csapadékosra az idő, valószínűleg csak egy nap lesz esős, aztán ismét száraz idő következik.

Az elmúlt egy hét során jelentősebb csapadék nem hullott az országban, csak pénteken és szombaton fordultak elő elszórt záporok (jellemzően 5 mm alatti mennyiséggel), elsősorban a Dunántúlon és északkeleten, de ahogy azt előző elemzésünkben előrejeleztük, az ország területének nagyobb része teljesen szárazon maradt.

A talaj nedvességtartalma a szeptember eleji csapadékeloszlásnak megfelelően a Dunántúlon nedves, ezzel szemben északkeleten, például a Nyírségben és a Hajdúságban nagyon nagy a szárazság: 100 mm-nél is több csapadék hiányzik a talajból. A hőmérséklet késő nyáriasan alakult, a maximumok pénteken országszerte 30 Celsius fok körül álltak be, majd a szombatra átvonult gyenge hidegfront pár fokos lehűlést hozott. Rohamosan rövidülnek a nappalok és hosszabbak az éjszakák, erősebb az éjszakai lehűlés, így a front utáni légtömegben vasárnap és hétfő reggelre már sokfelé jelentek meg 10 fok alatti minimum hőmérsékletek.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 1600 és 1850 foknap között járnak az országban. A legmagasabb értékek a Tisza alsó szakaszának környékén vannak, míg a legalacsonyabbak (a magasabb területeket leszámítva) az északi és a nyugati határszélen. Talán meglepő, hogy milyen magasak az értékek a Bodrogközben és az Északi-középhegység déli lábánál, de mint érdeksség a budapesti városi hősziget is látványosan kirajzolódik. Az értékek rekord közeliek, már bőven elegendő hőmennyiség gyűlt össze a kukorica beéréséhez. Mivel április 1-től számolunk, az eltérő időpontokban történt vetés miatt valamennyit ezekből az értékekből le kell vonni (hiszen a vetés pontos idejétől kellene az összegzést indítani).

A hőösszeg jelentős többlete miatt az átlagosnál nagyjából két-három héttel előrébb járnak a fenológiai fázisok és az érési folyamatok szinte minden növényünknél. A napraforgó és a kukorica beérett, az aratása folyamatban van. A száraz idő hatására a kukoricaszemeknek egyre ideálisabb a nedvességtartalma. Ez a kedvező folyamat a héten is folytatódni fog egészen péntekig, a szárítási költségek (ahol szükség lesz rá), alacsonyabban fognak alakulni.

A korai betakarítás miatt elegendő idő lesz az őszi vetések előkészítésére és elvégzésére. A kikelt repce számára a legtöbb helyen elegendő nedvesség áll a rendelkezésére a talajban, így jól fejlődhet, de a Nyírségben és a Hajdúságban a száraz talajban vontatott kelés és növényfejlődés várható.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg mennyisége egyre kisebb. A változást mutató térkép szerint a csökkenés (sárga és vörös területek) mértéke mérséklődött, sőt a középső országrészben a szeptember eleji esők hatására növekedés tapasztalható. Az anomália térkép változatos képet mutat az országról: míg a Duna-Tisza közén az átlagosnál nagyobb zöld tömeggel rendelkező terültek is vannak, addig a Tiszántúl északi részén nagy területen jelentős negatív eltérés is megfigyelhető.

A negatív eltérés részben az augusztusi kevés csapadéknak és az átlagosnál hamarabb bekövetkező érés-növényszáradás fenológiai fázisnak tudható be. Az erősen mozaikos területek (ahol kis területű vörös és zöld foltok egymás mellett találhatók) a vetésforgó miatt alakulnak ki attól függően, hogy az adott évben éppen milyen kultúra van a táblában.

A folytatásban péntekig marad a késő nyári, száraz idő: a hőmérséklet emelkedik, a hét közepén már országszerte 30 fok közeli maximumok várhatók. Előre láthatólag szombaton érkezik egy markáns hidegfront, mellyel beköszönt az őszi időjárás. A hőmérséklet vasárnapra jelentősen visszaesik, már csak 20 fok körüli napi csúcsértékek várhatók. A fronttal eső is érkezik, ennek mennyisége azonban viszonylag kevésnek ígérkezik, jellemzően 10 mm alatti csapadékösszeg valószínű.

A front gyors átvonulása után valószínűleg ismét száraz időszak következik. Az egyre hosszabbodó éjszakákon sokfelé erős harmatra lehet számítani. Komolyabb szelet majd csak a hét végi front hoz, egyébként nagyrészt mérsékelt, időnként élénk légmozgásra számíthatunk.

Nigériában kísérleteznek új búzafajtákkal - háromszoros a hozam

Nigériában kifejlesztették a Reyna-28 és a Norman Borlaug fajtákat, amelyekről Salim Mohammed, a helyi búzafarmer-szövetség elnöke azt állítja, hogy hozamuk meghaladja a hektáronkénti három tonnát, míg a régi fajtákból csak egy tonnát takaríthattak be.

A pockok elleni védekezés lehetőségei

A Nébih felhívja a földhasználók figyelmét a mezei pocokfertőzöttség haladéktalan felmérésére, mivel Békés, Csongrád, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Heves és Szabolcs-Szatmár Bereg megye egyes területein ismét túlszaporodásuk várható.

Szépen haladnak az őszi munkák

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák is a száraz időjárásnak köszönhetően, ugyanakkor a megfelelő keléshez szükség lenne a csapadékra.

Ebből nagy baj lehet: már kritikus a szárazság az ország egyes részein

Sajnos a következő 8-10 nap során sincs kilátásban komolyabb csapadék, tovább folytatódik az aszályos idő.

33 fok Finnországban, 40 erdőtűz Norvégiában: mi vár ránk?

Rekordokat döntő hőség, erdőtüzek a skandináv országokban, aszályos tavasz és kora nyár Nagy-Britanniában, példátlanul hosszú kánikula Magyarországon az Alföldön. A meteorológiai szempontból igen különösen alakuló nyár hátterében olyan légkörfizikai változások állnak, amelyeket a globális felmelegedés erősít fel, és minden valószínűség szerint gyakoribbá is tesz.

2018. szeptember 17. 10:31

Extrém sok csapadék - javulás csak a hét második felében

A hétvége időjárását még kettősség jellemezte: az ország nyugati kétharmadán igen csapadékos, és ezzel együtt hűvös idő volt, míg a keleti országrész időjárására száraz meleg volt a jellemző, többfelé 33 fokot meghaladó hőmérsékletekkel. A folytatásban keleten is megszűnik a hőség, és többfelé zavarják záporok, zivatarok a betakarítást, majd a hét közepétől csökken a csapadékhajlam.

2018. szeptember 4. 08:05

Időjárás: ilyen még nem volt Magyarországon

Habár még nincs vége a nyárnak, de a 2018-as év legmelegebb évszaka meteorológus szemmel nézve is furcsa szezonként vonul majd be a magyarországi klímatörténetbe.

2018. augusztus 30. 08:12

Figyelem! Az év eddigi legmelegebb hete jön!

Az év eddigi legmelegebb hete jön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.

2018. augusztus 6. 09:03