Növénytermesztés
Növénytermesztés

A tavalyinál több lesz az idei kukoricatermés

A tavalyinál több lesz az idei kukoricatermés

MTI

A kedvező időjárásnak köszönhetően a tavalyinál valamivel több kukorica teremhet az idén, napraforgóból pedig a múlt évihez hasonló mennyiséget takaríthatnak be a gazdák - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az államtitkár az aratási koordinációs bizottság ülését követően kiemelte, hogy a kilátásban lévő hektáronkénti termésátlagok kedvezőek, meghaladják az elmúlt öt év átlagát.

Ismertette, kukoricából a majdnem 900 ezer hektárnyi terület 13 százalékát takarították be. Az eddigi eredmények alapján hektáronként 7,6 tonna a termésátlag, a tavalyi átlag 6,8 tonna volt. Az időjárás és a csapadékmennyiség miatt az idén is 7 millió tonna alatti terméssel számolnak, tavaly 6,62 millió tonna termett – mondta.

Kifejtette, a napraforgó mintegy háromnegyedét már betakarították a 604 ezer hektárt kitevő területről, a termésátlag az idén, a tavalyihoz hasonlóan, hektáronként 3 tonnát tesz ki. Becslések szerint napraforgóból 1,8 millió tonnát takaríthatnak be a gazdák – tette hozzá az államtitkár.

Közölte, a szója 60 ezer hektáros vetésterületének 20 százalékról takarították be a termést. A hozam 2,5 tonna körül alakul hektáronként.

A burgonyát a terület 74 százalékáról szedték fel, a termésátlag 24,6 tonna körül alakul hektáronként.

A cukorrépa betakarítása is megkezdődött: a 15 ezer hektárt meghaladó vetésterület két százalékáról 19 ezer tonnát takarítottak be – sorolta.

Szavai szerint keresleti piac van Európában. Németországban a becslések alapján a tavalyihoz képest 38 százalékkal kevesebb kukorica termett, Lengyelországban pedig az összes gabonatermés közel 15 százalékkal csökken. A kiesések az ottani felhasználási szükségletek miatt komoly keresletet támasztanak a magyar termények iránt – mondta.

Közölte: a gazdálkodók 170 ezer hektárról jelentettek be különböző káreseményeket, az elmúlt hetekben tapasztalható aszály miatt 80 ezer hektárra nőtt az aszálykáros terület.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta, a kukorica és a napraforgó terméseredmények az ország egészét nézve a csapadékmennyiség miatt rendkívül eltérők, gazdaságokon belül is.

Beszélt arról is, hogy időben megkezdődhetett a vetés. Az őszi káposztarepcével a jövő évi terület 90 százaléka már be van vetve, az őszi árpa vetése 3-5 százaléknál tart, és a napokban megkezdődik az őszi hibrid búza vetése is. Őszi búza vetésterülete tavaly 950 ezer hektár volt, idén 968 ezer hektáron terveznek vetni.

A GOSZ elnöke kiemelte, hogy idén tavasszal a gabonaárak megváltoztak, az előző három évben a tonnánkénti 40 ezer forint körüli árak voltak jellemzők, az aratási szezon 3-4 ezer forinttal magasabban indult. Jelenleg a búza ára tonnánként 55 ezer forintnál kezdődik, a minőségi vagy javító búza 58-60 ezer forinton érhető el a piacon. A kukorica tonnánkénti ára 46 ezer forinttól indul.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

2024. április 17. 17:40

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezték – lehet öntözni!

2024. április 16. 13:10

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

Már kapható az újkrumpli

2018. május 25. 07:14

A hazai burgonyatermesztő ágazat az áfacsökkentésért kampányol, ennek kapcsán az Agrárminisztériummal folynak a tárgyalások.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.

Érdemes a burgonyát már előcsíráztatni?

2024. március 7. 04:36

Idén szeretnék megpróbálkozni a burgonyatermesztéssel is. Érdemes a burgonyát már előcsíráztatni?

Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

2020. május 26. 13:05

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?