Pályázatok
Pályázatok

A Kákás dűlőben megnyomták a gombot

A Kákás dűlőben megnyomták a gombot

Agrofórum Online

A mai napon megkezdődött a földalapú támogatásokhoz kapcsolódó előlegek kifizetése.

A mai napon megkezdődött a földalapú támogatásokhoz kapcsolódó előlegek kifizetése. Sebők Mihály mintagazda kellő izgalommal várta a magas rangú vendégeket törteli juhászatában. Dr. Fazekas Sándor, Czerván György és Dr. Gyuricza Csaba időben, sőt ,idő előtt érkeztek.

Elsőként Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntötte a sajtó képviselőit. A borongós, inkább novemberre hajazó időjárás ellenére szép számmal jelentünk meg, hogy ország-világ tudomására hozzuk e jelentős eseményt.

A miniszter elmondta, hogy Magyarország azon kevés uniós tagállam közé tartozik, amely októberben (16-án) megkezdi a gazdák számára az előlegfizetést. Ennek érdekében az MVH mindent megtett, a minisztérium mellett a Hivatal munkatársai is rendkívül feszített tempóban dolgoztak a cél érdekében.

A területalapú támogatás teljes összege 227,28 milliárd Ft. Ez az összeg a nagyjából 5 millió ha-ra vetítve meghaladja a hektáronkénti 45 ezer Ft-ot. Ennek most előlegként mintegy 70%-a lesz kifizetve, vagyis kis híján 32 ezer Ft/ha. Ezt követően a zöldítés után is felvehetik az előleget a gazdák, amely mintegy 18 ezer Ft lesz hektáronként.

A kettő együttes összege 50 ezer Ft támogatási előleg, amelynek kifizetése most indul meg egy gombnyomásra.

*

Dr. Gyuricza Csaba, a kifizető ügynökség elnöke, a kifizetés technológiai lebonyolításáról beszélt, továbbá arról, hogy az MVH milyen lépéseket tett a gazdák érdekében.

Meghosszabbodott egy héttel a kérelembenyújtási időszak, ezáltal rövidebb ellenőrzési idő állt rendelkezésre, de a munkatársak nagy elszántsággal végezték a feladatukat. Nem szankcióorientáltan, hanem törekedtek arra, hogy a gazdák partnereként végezzék feladatukat. A támogatás-igénylés folyamatát az MVH folyamatosan figyelte, monitorozta, és a gazdák felé visszajelzéseket tett.

A hatékony tájékoztatás érdekében átalakította ügyfélszolgálatát, call-centerét, meghosszabbított ügyfélfogadással állt rendelkezésre bizonyos időszakokban, a megyei központokban tájékoztató előadásokat szervezett. Többször élt jogszabály-módosítási javaslatokkal az ügyfelek érdekében. Pl. kezdeményezte a jogszerű földhasználat igazolásának könnyítését.

Az előlegfizetések 2015. október 16. és 2015. november 30. között zajlanak. December 1-től indulhatnak a közvetlen támogatásokban a részfizetések, nemzeti támogatásokban a végkifizetések. Szintén 2015. december elejére tervezik a több mint 50 ezer ügyfelet érintő kistermelői támogatások utalását, ez nem előleg, hanem az esetek nagy részében a végfizetésnek megfelelő részfizetés lesz.

Fontos: jogcímenként és jogcímen belül is csoportonként kerül sor a kifizetésre, azaz nem egyszerre utal az MVH. November közepéig várható a kérelmek nagy részének kifizetése. A jelenlegi ellenőrzési eredmények alapján november elejére várható a nagyobb tömegű kifizetés.

Változás az előző évhez képest, hogy a SAPS-on (területalapú támogatáson) kívül további jogcímekre is fizetünk előleget. A jogcímekre történő kifizetés azonban időben eltérő lehet. Pl. az ügyfelek nagy részét a SAPS és az ettől elkülönülő zöldítés jogcím érinti. A két jogcím tekintetében elképzelhető, hogy egy ügyfél október végén kap SAPS előleget, míg a zöldítés előleget ezután pl. november második felében kapja meg.

*

Czerván György államtitkár a további támogatásokat részletezte, benne az átmeneti nemzeti támogatást (ÁNT), a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszert, amely több mint 50 ezer ügyfelet érint. Az un. termeléshez kötött támogatás számos jogcímen kerül kifizetésre, a növénytermesztés és ezen belül a kertészeti ágazatok, illetve az állattenyésztés vonatkozásában. Ennek összege 63 milliárd Ft lesz.

Az állattenyésztés vonatkozásában októberben indul a tejhasznú tehenek több mint 200 ezer szarvasmarhára vonatkozó támogatása, mintegy 22 milliárd forint összeggel, ugyanígy előlegfizetés indul októberben az anyajuh-tartás támogatására is, amely nagyjából 900 ezer egyedre vonatkozik, és állategyedenként több mint 5000 forintot jelent.

Végül megemlítette, hogy a cukorrépa-termesztők is ez évtől kezdődően támogatásban részesülnek. Az előzetes adatok alapján 586 termelő igényelt támogatást 15 305 hektárnyi területre. A teljes pénzügyi keret 2,5 Mrd Ft. A fajlagos támogatás várhatóan 163 800 Ft lesz hektáronként.

*

Ezután következett az ünnepélyes aktus, dr. Fazekas Sándor miniszter megnyomta a kihelyezett számítógép billentyűjét, és ezzel látványosan is elindultak az előleg kifizetések.

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

Változás lesz az agrárminiszteri poszton

2018. április 25. 06:57

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban.

Napirenden a halastavi gazdaságok támogatása

2018. március 20. 10:52

Tizenhat tagország kérte a Bizottságot a halastavi gazdaságok támogatásának fenntartására.

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

2018. március 20. 10:40

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).

Határozott nem a dél-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásra

2018. február 15. 09:48

Latin-Amerikából tömegáru kerülne az európai piacokra, elsősorban a sertés-, a baromfi-, a méz-, a csemegekukorica- és az etanol-, a bio-üzemanyag termelők, az ezekkel foglalkozó vállalkozások számára jelentene konkurenciát.