Pályázatok
Pályázatok

Egyre pontosabban igénylik a támogatásokat a gazdák

Egyre pontosabban igénylik a támogatásokat a gazdák

Agrofórum Online

Sikeresen zárult az idén a különböző agrár-vidékfejlesztési támogatások igénylésének időszaka. A gazdák időben be tudták nyújtani az úgynevezett egységes kérelmeket, az előzetes ellenőrzések tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a termelők nemcsak gyorsan, hanem egyre pontosabban igénylik a támogatásokat.

A kérelmeket ebben az évben először a december végén megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) helyett a Magyar Államkincstár által működtetett elektronikus felületre tölthették fel az érintettek. A május 15-i időpontig 172 401 kérelmet nyújtottak be a gazdák, míg egy évvel korábban 25 ezerrel kevesebb, összesen 147 ezer dokumentum érkezett be az MVH-ba – derült ki Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.

Az idén minden eddiginél több, összesen 41 különböző jogcímre pályázhattak ebben a formában a gazdák, ezzel szemben 2009-ben 16, 2016-ban pedig már 36-féle támogatást érhettek el így az érintettek. A tavalyi eredményes bevezetését követően 2017-ben tovább szélesedett az előzetes ellenőrzés lehetősége, így a Kincstár munkatársai a korábbinál több adat valóságtartalmát kontrollálhatták ebben a formában.

Az előzetes ellenőrzés célja, hogy a gazdák bizonyos hibákat, tévedéseket még időben, büntetés nélkül javíthassanak. Gyakoriak például az átfedések különböző táblarajzokon. Ezeket a tévedéseket a termelők június 19-ig szankciómentesen korrigálhatták. Az államtitkár szerint az idén összesen 26 ezer esetben volt szükség valamilyen korrekcióra, tavaly ez a szám még elérte a 47 ezret. – Megközelítőleg 60 százalékkal csökkent a problémás kérelmek száma, vagyis a mennyiségi növekedés mellett minőségi fejlődés is tapasztalható volt – mutatott rá Tállai András.

Mindez a falugazdászok érdeme is, az idén beérkezett 172 ezer kérelem mintegy 70 százalékát, vagyis 120 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara keretein belül működő szakembergárda segítségével adták be a gazdák. Azok a termelők, akik jogosultak a támogatásokra, várhatóan még az idén előleghez jutnak. A Magyar Államkincstár ugyanis az előző évek gyakorlatát folytatva ebben az évben is megkezdi az előlegek kifizetését, ez október 15-e után történhet meg. A kifizető ügynökségi feladatokat ellátó szervezet az idén eddig csaknem 211 milliárd forintnyi agrár-vidékfejlesztési támogatást utalt át a gazdáknak.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

Agrárkamarai kampány indul a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelésére

2018. március 28. 07:26

Ha a jelenlegi napi fogyasztást 460 grammra sikerülne emelni, az önmagában 730 ezer tonna termelésbővítésre és több mint 100 milliárd forint új érték előállításra adna lehetőséget a magyar gazdáknak.

NAK: nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor

2023. május 10. 16:00

A kormány úgy döntött, hogy az idei évben az állam teljeskörűen átvállalja a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.

Több mint negyven kukoricahibridet teszteltek az ország tíz pontján

2023. január 24. 15:32

Az objektív felmérésben az elmúlt évben 43 kukoricahibridet teszteltek az ország tíz pontján, az eredményeket egy kiadványban hozták nyilvánosságra a szervezők.