A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik.

Hirdetés átugrása (X)

Fontos vidékfejlesztési pályázatok jelennek meg még idén

Agrofórum Online

Társadalmi vitára bocsátották a borszőlő ültetvények telepítését, illetve a mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonysági pályázatokat – hívta fel a Világgazdaság figyelmét Kis Miklós Zsolt.

A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint e két pályázat is idén fog megjelenni. Mint mondta eddig már több mint 880 milliárd forintról született döntés. Emlékeztetett arra, hogy a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló 1300 milliárd forintból az éven túli kötelezettségek miatt időarányosan valójában nagyjából 1100 milliárd sorsáról dönthetnek. Vagyis már most biztosan kijelenthető, hogy a valóban rendelkezésre álló keret száz százalékát már jövő év márciusáig le fogják terhelni.

Mint mondta, a most társadalmi vitára bocsátott borszőlő ültetvény telepítési pályázatra november 19-ig várják a visszajelzéseket. Az államtitkár kiemelte, a kiírás keretében a felhívás feltételeinek megfelelő beruházásokat egyéni projekt esetén maximum 75 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 150 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítik a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt támogatás elszámolható költségei legfeljebb 50 százalékának megfelelő előleget biztosít.

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalniuk kell, hogy projektjük megvalósításával hozzájárulnak a kertészeti ágazat versenyképességének javításához; a vállalkozáson belüli dolgozói létszámot az üzleti tervben bemutatott módon fenntartják és a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.

Az Európai Unió 2016. január 1-jén új szőlőtelepítési engedélyezési szabályozást vezetett be, amely már korlátozott mértékben megengedi a tagállamok számára a termelési potenciál növekedését. Ennek megfelelően minden tagország jogosult teljes szőlőterületének 1 százalékának tekintetében új telepítési engedélyt kiadni. Magyarország esetében ez évente mintegy 650 hektár új borszőlő ültetvény telepítését teszi lehetővé. Mindezért a mostani felhívás kizárólag az új telepítési engedéllyel rendelkezők számára biztosít támogatást. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4 milliárd forint. A kiírás szerint előreláthatóan 1000 projektet fognak támogatni.

A Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása című felhívás tervezett keretösszeg 35 milliárd forint. Ebből 30 milliárd fordítható a kertészeti üzemek és állattartó gazdaságok energiafelhasználásának csökkentésére és az erőforrás-hatékonyság javítására, a maradék 5 milliárd forintot pedig az élelmiszeripari- és borászati üzemekben fordíthatják ugyanezen célokra. A felhívás feltételeinek megfelelő pályázatokat egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesíthetik a rendelkezésre álló forrás erejéig.

(Világgazdaság)

Ismét lehet méhészeti gépjárművekre támogatást kérni

A támogatást az üzemben tartáshoz kapcsolódóan megfizetett, és igazolt költségekre, továbbá a 2017. évben megvásárolt OBU fedélzeti rendszer költségei után lehet igényelni.

Újabb kódokkal frissült a kifizetett támogatásokat beazonosító GIRO-kódlista

Amennyiben a Magyar Államkincstár már fizetett valamely gazdálkodónak, a kapott összeget jogcímét egy kód alapján könnyen be lehet azonosítani.

Egyszerűsített eljárás segíti a gazdákat a rendkívüli egységes kérelem-benyújtás során

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében – egyszerűsített eljárás keretében – a kérelmek pótlólagos benyújtását a Magyar Államkincstár végzi majd a gazdálkodók helyett.

Ekkora összegű támogatásra számíthatnak az erdélyi gazdálkodók

Hektáronként 16 euró (73,6 lej) jár a szántóföldi növénytermesztőknek, esetükben a támogatási formára szánt keretösszeg 110,8 millió euró.

Magyarország gazdabarátabb közös agrárpolitikát támogat

Magyarország számára kedvező, hogy a tagállamok többsége egyetért abban, hogy kellő pénzügyi háttérrel rendelkező erős közös agrárpolitikára van szükség, amely egyszerűbb a gazdák számára, könnyebb hozzáférést tesz lehetővé az uniós forrásokhoz.

2018. január 30. 07:45

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

2018. február 15. 10:06

Lehet, hogy mégsem csökkennek az adminisztrációs terhek?

Egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben a visegrádi tagországok, fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is gazdák kapják meg, és azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák.

2018. február 16. 11:12

Egyszerűsített eljárás segíti a gazdákat a rendkívüli egységes kérelem-benyújtás során

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében – egyszerűsített eljárás keretében – a kérelmek pótlólagos benyújtását a Magyar Államkincstár végzi majd a gazdálkodók helyett.

2018. január 28. 14:03