Pályázatok
Pályázatok

Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól

Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól

Agrofórum Online

Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap válságkezelésre.

Kiemelkedő magyar agrárdiplomáciai siker született az agrárminiszterek keddi luxembourgi tanácsülésén, Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap válságkezelésre – nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter telefonon az MTI-nek a döntést követően.

Fazekas Sándor szerint ez komoly segítség a tejtermelők és sertéságazat számára. Emlékeztetett arra, hogy az unió 500 millió eurós támogatási csomagot különített el, ebből 420 millió eurót az adott tagországok kapták „nemzeti boríték” formában, a tejtermelésben mutatkozó árcsökkenés, az orosz embargó, valamint az aszály okozta károkra is figyelemmel.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatása abszolút értékben és arányaiban nőtt, hiszen most 2,9 milliárd forintot kapott, míg 2009-ben hasonló helyzetben 1 milliárd forintot. A szakminiszter elmondta azt is, hogy a közvetlen támogatásoknál az idén ősszel kifizethető előleg mértékét sikerült 50 százalékról 70 százalékra emelni.

A miniszter szerint mindez gyors és hatékony segítség. Ennek felhasználása többletforrást jelent a mezőgazdaság részére. Az ülésen döntöttek arról is, hogy 80 millió euró keret áll rendelkezésre a sajt, a sertéshús és a sovány tejpor magántárolásának támogatására, amit szintén felosztanak a tagországok között – mondta Fazekas Sándor.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

Nagy István: komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat - kitörési pont a termelői integráció

2022. szeptember 11. 06:37

Komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat, az egyik legkomolyabb probléma a madárinfluenza, ami idén főleg a víziszárnyas ágazatban okozott jelentős problémákat.

Lízingdíj-támogatás igényelhető új mezőgazdasági gép és berendezés beszerzéséhez

2019. május 5. 12:03

A hatékonyság és termelékenység növelése érdekében a mezőgazdasági beruházások ösztönzését, támogatását kiemelten kezeli az Agrárminisztérium. A pénzügyi lízing hasznos finanszírozási eszköze e célok megvalósításának, ezért az agrártárca - a hitelekhez kapcsolódó kamattámogatási programjain túl - újraindítja a mezőgazdasági vállalkozások által új gépek és technológiai berendezések lízingbe vételéhez kapcsolódó támogatási programját.

Gazdainfó: újranyílt támogatások és pályázatok hete

2020. szeptember 2. 09:31

A VP ciklus végén várható volt, hogy egyes beragadt források miatt újra nyitnak majd pályázatokat, így a hét fő híre a vasárnap kiírt Állattartó telepek fejlesztése és a Kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat. A COVID miatt támogatási programokat is hosszabbítottak, íme a fő tudnivalók, linkekkel együtt a Gazdainfóban.

Változások a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázatban

2018. március 20. 19:00

Módosult a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázati felhívás.