Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

35 badacsonyi pincészet mutatkozik be a Nagy Badacsony kóstolón

35 badacsonyi pincészet mutatkozik be a Nagy Badacsony kóstolón

MTI

Minden eddiginél több, 35 badacsonyi pincészet mutatja be több mint 150 borát a Nagy Badacsony kóstolón szombaton a budapesti New York Palotában, ahol újdonságként a régió 16 turisztikai szolgáltatója is bemutatkozik.

A borvidék sokszínű kínálatát idén első alkalommal ismerhetik meg a kóstoló látogatói, a kiállítók között ugyanis ott lesznek a legismertebb szálláshelyek, programhelyszínek, kézműves termelők, vendéglátóhelyek is, akik a borokhoz illő finomságokkal készülnek – közölték a szervezők az MTI-vel.

A szervezők hangsúlyozták: a kóstolón résztvevő borokat idén is egy borászokból és külsős szakemberekből álló bizottság előminősíti vakkóstoló során.

A badacsonyi borok iránt mélyebben érdeklődőket két mesterkurzus is várja: Sánta Zoltán borakadémikus Úri muri – a Kéknyelűről őszintén című előadásában a badacsonyi kéknyelű sokszínűségét mutatja be hét kiváló és izgalmas tételen keresztül, míg Wolf András, a Salon Étterem és a New York Kávéház executive séfje, a Bocuse d’Or Akadémia tagja Borok ételekhez vagy ételek borokhoz címmel készül bor-ételpárosításokkal.

A Nagy Badacsony kóstoló teljes kiállítói listája a ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Egyre több magyar palackos bort exportál a Lidl

2019. április 4. 11:17

A vállalat 4,6 milliárd forint értékű export teljesítménye a 17 milliárd forintos teljes hazai palackos borexport mintegy 27 százalékát teszi ki.

Elindult a Hungarian Wine Business Program

2020. november 26. 14:24

Az Agrármarketing Centrum Magyarország Finnországi Nagykövetségével együttműködésben, a Hungarian Wine Business Program első állomásaként „hibrid” borszakmai mesterkurzussal és kóstolóval egybekötött üzletfejlesztési találkozót tartott.

Folyamatosan csökken a hazai borászatok száma

2018. szeptember 27. 07:20

Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglalkozó magyar cégek száma, ezzel párhuzamosan a szektor árbevétele évről-évre emelkedett.

31 millió euróért árvereztek el bort Franciaországban

2022. november 24. 07:37

A Sotheby's aukciósház bejelentette Párizsban, hogy megdőlt a jótékonysági borárverés világrekordja.