Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

3,5 milliárd forintból népszerűsítik a magyar borokat külföldön

3,5 milliárd forintból népszerűsítik a magyar borokat külföldön

MTI

Egy 3,5 milliárdos program keretében indítják el a magyar borok külföldi népszerűsítését jövőre - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az Év Pincészete díj átadóünnepségén szerdán Villányban.

Feldman Zsolt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége által kiírt verseny eredményhirdetése előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a „borpromóciós támogatási csomag” az európai és a kontinensen túli piacokon hivatott majd népszerűsíteni a magyar borokat.

Kifejtette: Magyarországon 65 ezer hektáron 22 borvidéken termelnek borszőlőt, a mintegy 20-30 százalékban exportra kerülő hazai borok pedig az „ország gasztronómiai nagyköveteinek” számítanak. Éppen ezért – tette hozzá – a magyar kormány az elmúlt időszakban sokat tett a magyar borászatok megújulása, technológiai fejlesztése érdekében is.

A díjra utalva kiemelte, fontos a borászatok, pincészetek között zajló egészséges verseny, hiszen ezzel fokozható a minőség mind a vendéglátás, mind a borkészítés területén.

A díj idei nyertese, Günzer Tamás úgy vélekedett, a kemény munka, a kitartás, a precizitás és a pincészetet működtető családtagok érdeme, hogy az általa irányított vállalkozás elnyerte a kitüntetést.

A pincészet 66 hektáron gazdálkodik, kizárólag classic és prémium száraz borokat készít széles palettán, ami több mint 20 borfajtát és borcsaládot jelent.

A borász közölte: éves szinten félmillió palackozott bort értékesítenek, a 15-20 százalékuk exportra kerül.

„Az Év Pincészete Magyarországon” címet 2002-ben alapította meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége a magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére.

A szakmai körök szavazatai alapján a díj egy olyan bortermelő gazdasági társaság kollektív teljesítményét díjazza, amely tevékenységével, a szőlőtermesztés, a borkészítés és értékesítés, valamint a borturizmus teljes vertikumában a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítését tartósan, eredményesen és magas színvonalúan szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Reményteli a kínai exportpiac

2018. november 8. 08:47

Az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) nagy volt az érdeklődés például a borok, a libatoll, a sajtkészítmények, valamint az ásványvizek iránt.

Kihirdették a Magyar Bor Nagydíj győzteseit

2023. január 4. 09:03

A verseny történetében első alkalommal kerül a díj Pannonhalmára, ugyanakkor Villány már a negyedik elismerést gyűjti be.

Bortermelés: csúnyán tévedtek a "szakemberek"

2019. október 27. 05:36

Tévedtek a szakemberek, elmaradt a szőlőtúltermelési válság, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is, így a borexport is segít levezetni az elmúlt két év alatt felhalmozódott hazai borkészleteket.

Egri és soproni boroknak ítélték a Magyar Bor Nagydíjat

2019. január 4. 10:33

A Super 12 listákon ezúttal összesen tizenegy borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Eger (6), Tokaj (4) és Szekszárd (3), míg a Balatoni borrégióból három borvidék összesen öt bora került a legjobbak közé.