Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

A bortörvény módosítását tervezik

A bortörvény módosítását tervezik

Világgazdaság

Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni – indokolta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter, miért tervezi a tárca a bortörvény módosítását.

A borágazat értékesítési nehézségekkel küzd, emiatt az Agrárminisztérium tavaly intézkedéseket hozott a zöldszüret bevezetésével és a kényszerlepárlás meghirdetésével – vázolta a készülő bortörvény-módosításra az igényt megteremtő alaphelyzetet Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak. Ezek a drasztikus, de a piacszabályozás érdekében megtett lépések a piaci fölöslegek kivonását célozták.

Az új jogszabály bezár majd most még létező kiskapukat. Szerinte például ilyen, amikor az alkoholfokot nem a valóságnak megfelelően jegyzik fel, majd – ahogy Nagy István fogalmazott – „hirtelen megszaporodik a bor, ami meg sem termett”. Kiemelte: a hazai bor minőségvédelme érdekében fontos, hogy a bortörvényben megjelenő módosítások után erre már ne legyen lehetőség.

A miniszter a hazai borágazat előtt álló nagy lehetőségnek véli az idén induló borpromóciós programot, amelynek keretében 4 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar borok határon túli és belföldi népszerűsítésére.

„Ahhoz, hogy ez valóban jól működjön, tudnunk kell a precíz adatokat” – mondta. Amikor a tárcavezető korábban összehívta a külgazdasági és agrárattasékat azzal, hogy fölösleges bor van készleten a hazai pincékben, amit el kell adni, azzal szembesült, hogy amikor beérkeztek a külpiacokról az igények, „házalni kellett a pincéknél, hogy hol van a fölösleg” – hozott példát arra, hogy miért van szükség pontos információkra. Mindig tudni kell a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó és palackozott borok mennyiségét. A telepítési támogatások ügyében ágazati szintű egyeztetések kellenek. Nagy István szerint nem kínálati, hanem keresleti pályázati rendszert érdemes kialakítani. Vagyis ne arra pályázzanak a gazdák, ami éppen megjelenik, hanem olyan kiírások szülessenek, amilyenekre igény van.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Kiemelt támogatásokat kap a hazai borágazat

2018. október 1. 10:25

Az Agrárminisztérium a szőlőültetvények korszerűsítését továbbra is fontosnak tartja, ezért 2020-ig 45 millió eurós keretre lehet ezen a jogcímen pályázni 2018 februárjától.

Egyre versenyképesebbek a japán borok

2018. november 20. 04:36

A japán bor külföldi értékesítésének esélyei egyre nőnek. Amíg 2016-ban 164 millió jen értékű bort exportált a szigetország, tavaly már 493 millió jenre ugrott a bevétel.

Komoly gondokat okozhat a felhalmozódott bormennyiség

2020. július 27. 09:17

A világ legnevesebb bortermelő vidékein is problémákat okoz, hogy a koronavírus miatt bevezetett vásárlási korlátozások, illetve a borexport visszaesése miatt nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott borral.

2,2 milliárd forint értékű támogatási kérelmet nyújtottak be a borászok

2020. szeptember 4. 08:16

Sikeres a tízmilliárdos szőlő-bor ágazati válságkezelő program, amit jól mutat, hogy egyensúlyközeli állapot alakult ki a kínálati és keresleti oldalon.