Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

Idén már négynaposra bővül a Villányi Vörösborfesztivál

Idén már négynaposra bővül a Villányi Vörösborfesztivál

MTI

Csaknem 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket az idén négynaposra bővülő Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 4. és 7. között 31. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban - közölték a szervezők az MTI-vel.

A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják.

A fesztivált csütörtök este a Punnany Massif koncertje indítja a dél-baranyai város Rendezvényterén. „Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása” – tudatták a szervezők.

Azt írták: a már ismert Villányi Franc mellett az idén kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és borkóstolás főszereplője is lesz „a könnyed és mosolygós bulibor”, a villányi REDy.

Péntek este a nagyszínpadra a Lóci játszik zenekar, majd a Karthago érkezik. Szombaton szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros Ördögárok-túra, fúvószene és kóruskoncert, térzenék és táncházak sokasága várja városszerte a közönséget.

Mint ismertették, a villányi pincesortól az idén is szombaton 14 órakor indul „az ország leglátványosabb és legvidámabb” szüreti felvonulása. Este a közönség zenei szórakoztatásáról a Hooligans és Szabó Balázs Bandája gondoskodik, majd a hajnalig tartó szüreti bált is tartanak.

A szervezők ajánlása szerint a bátrabbak vasárnap 10 órától traktorra pattanhatnak és egy különleges borvidékjáró túrán vehetnek részt. A Rendezvénytér pedig a gyerekeket várja aznap Gulyás László vándormuzsikus előadásával.

A vörösborfesztiválra mintegy 20 ezer embert várnak a szervezők, akik beszámoltak arról is, hogy Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat is szállítja majd a résztvevőket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Villányi lett Magyarország legjobb vörösbora

2023. augusztus 30. 08:10

A világ egyik legrangosabb borversenyén csaknem 840 tétel közül választották Magyarország legjobb vörösborának a villányi Bodor Borászat 2016-os Cabernet Sauvignonját. Bodor Bence borász szerint ismét fel kell hívni a figyelmet arra, mekkora élvezeti és gasztronómiai értéket képviselnek a villányi borvidékről származó vörösborok és rozék.

Csúcstermékekkel jelenhet meg a villányi Bock Borászat

2022. június 22. 14:39

Prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében hajtott végre fejlesztéseket a villányi Bock Borászat Kft.

Jó évjáratú lesz az idei villányi bor

2019. december 28. 12:33

A termőterület jelentős részében az idén is kékszőlőt termesztettek a gazdák, ez az arány néhány százalékponttal még magasabb is, mint korábban.

Divattá vált borászatot alapítani a leggazdagabb üzletemberek körében

2019. január 24. 12:36

A napi.hu és a Forbes listáiból kiderül, hogy borász nincs a leggazdagabb magyarok között, ahová tavaly legalább 8 milliárd forintos vagyonnal lehetett bekerülni.