Terményárak
Terményárak

Decemberben 5,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Decemberben 5,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Agrofórum Online

A gyümölcsök ára 19 százalékkal nőtt, ezen belül az almáé 27, a szőlőé 10 százalékkal emelkedett.

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, 2015 egészét tekintve 0,4 százalékkal emelkedtek. A növényi termékek decemberben 12,6, az egész évben 6,4 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek az év utolsó hónapjában 6,0, 2015-ben 8,4 százalékkal olcsóbbak voltak – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára tavaly decemberben 10,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, a kukorica 20,4 százalékkal drágult, a búza ára viszont 3,8 százalékkal esett. A burgonya ára 73 százalékkal nőtt a 2014 decemberi alacsony bázishoz képest, de a 2013 decemberi árhoz képest csak 5,7 százalékos a növekedés – közölte a KSH.

Az élő állatok felvásárlási ára 5,6, az állati termékek ára 14,3 százalékkal esett 2014 decembere óta. A vágómarha ára 2,7, a sertésé 2,1 százalékkal emelkedett, a tej ára 18,5 százalékkal esett.

Tavaly az év egészében a gabonafélék ára 3,1 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára lényegében nem változott, a kukorica ára 6,2 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. A burgonya ára 1,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A gyümölcsök ára 19 százalékkal nőtt, ezen belül az almáé 27, a szőlőé 10 százalékkal emelkedett.

A vágósertés ára 11, a tej termelői ára 20 százalékkal esett vissza.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,8 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,8 százalékos növekedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia árának 11 és a takarmányok árának 2,7 százalékos csökkenéséből, valamint az állatgyógyászati termékek árának 3,3, a műtrágyák árának 2,6, továbbá a növényvédő szerek árának 2,4 százalékos növekedéséből tevődik össze.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 101,6 százalék volt. A mezőgazdasági termelői árak mérsékeltebben nőttek, mint amennyivel a ráfordítási árak csökkentek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kilőtt a kukorica ára a kisebb vetésterület hírére

2024. március 29. 13:10

A repcét kivéve emelkedő árakat lehetett látni a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 3,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,1 százalékkal került többe, mint előző nap, ugyanakkor a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

A kukorica és a szójabab ára is zuhant a jelentés előtt

2024. március 28. 15:10

Inkább a mínuszok domináltak a terménypiacokon Amerikában és a kontinensükön is. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára is csökkent, ám a takarmánybúza kurzusa pluszban zárt.

Olcsó az orosz búza, ez külső nyomást jelent a piacokon

2024. március 27. 13:10

A mínuszok uralták a terménypiacokat a keddi kereskedési napon. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A búza tovább drágult a fekete-tengeri feszültségek miatt

2024. március 26. 16:10

Amerikában vegyes összkép, míg Európában inkább eladói fölény bontakozott ki a terménypiacokon a hétfői kereskedési napon.

Burgonyaválság Európában!

2018. október 29. 14:26

Az aszályos és forró nyarat követően szeptember 26-án a német mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy az idei burgonyatermés 25 százalékkal marad el a szokásostól, és a gumók sokkal kisebbek a vártnál.

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.

Már ültethető a burgonya, de nem mindegy, hogyan

2019. április 9. 10:29

Változékony eloszlásban életmentő eső hullott, 10-15 mm főként a Dunántúlon és az Dél-Alföldön, másutt kevesebb esett. Ez azt jelenti, hogy továbbra is maradt a szárazság.

Már kapható a hazai újburgonya

2019. május 13. 06:16

Már nagy mennyiségben megtalálható a piacokon és a boltokban is az itthon termesztett burgonya.