Terményárak
Terményárak

Veszélybe kerülhet a Bayer idei profitcélja

Veszélybe kerülhet a Bayer idei profitcélja

Agrofórum Online

11,5 milliárd eurós bevételre tett szert a Bayer a második negyedévben, ami hajszállal ugyan, de alulmúlja az elemzők által prognosztizált 11,57 milliárdot, és 21 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest.

A kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény, azaz az EBITDA 27 százalékkal nőtt éves alapon, a 2,9 milliárd eurós eredmény azonban elmarad a 3,25 milliárdos konszenzustól.

Az 1,62 eurós egy részvényre jutó eredmény is kevesebb lett, mint az 1,68-as várakozás – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt. A vezetőség által vázolt kilátások is borúsak az idei évre vonatkozóan. A korábban megcélzott 6,8 milliárd eurós profitcél elérése is veszélybe kerülhet, mivel a kedvezőtlen időjárás ronthatja a mezőgazdasági üzletág eredményét, és a Roundup gyomirtóval kapcsolatos kártérítési perek is sokasodtak.

A glifozáttal kapcsolatos perek száma az áprilisi 13 400-ról 18 400-ra emelkedett – közölte az Erste Befektetési Zrt. A Bayer különben nem változtatott a 2019-re vonatkozó 46 milliárd eurós árbevételi várakozáson, de a társaság jelezte, hogy a vetőmag üzletágban tapasztalt nehéz környezet is hozzájárul ahhoz, hogy ambiciózusnak tartja korábbi célkitűzéseit a vállalat.

A Bayer árfolyama tegnap 3,8 százalékkal 57,1 euróra csökkent a frankfruti tőzsdén kora délutánra a profitcél veszélybe kerülése miatt. Idén 5,8, míg az elmúlt egy évben 40,1 százalékkal csökkent a Bayer kurzusa. Az elemzők ennek ellenére optimisták a cég kilátásaival kapcsolatban. A Marketscreener tőzsdei adatbázisában szereplő adatok szerint az elemzők által megadott 77,7 eurós részvényenkénti átlagos célárfolyam 30,6 százalékkal haladja meg a jelenlegi szintet.

Összesen 29 elemző célárfolyamai szerepelnek az adatbázisban, a legoptimistább 107 százalékos árfolyamralit vár a következő egy hónapban, míg a legpesszimistább 35 százalékos árfolyamzuhanásra számít. Tizenegy elemző tartást javasol a papírból, de 10-en vételt ajánlanak. Hatan felülsúlyozást adtak meg, azaz akinek van már a portfóliójában az óvatosan bővítheti a kitettségét, de új belépőnek nem javasolja a részvényt. Eladást mindössze ketten adtak meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica és a szójabab ára is zuhant a jelentés előtt

2024. március 28. 15:10

Inkább a mínuszok domináltak a terménypiacokon Amerikában és a kontinensükön is. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára is csökkent, ám a takarmánybúza kurzusa pluszban zárt.

Olcsó az orosz búza, ez külső nyomást jelent a piacokon

2024. március 27. 13:10

A mínuszok uralták a terménypiacokat a keddi kereskedési napon. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A búza tovább drágult a fekete-tengeri feszültségek miatt

2024. március 26. 16:10

Amerikában vegyes összkép, míg Európában inkább eladói fölény bontakozott ki a terménypiacokon a hétfői kereskedési napon.

Leállhat a fekete-tengeri ellátás

2024. március 23. 09:10

Amerikában vegyes összkép, Európában viszont eladói túlsúly alakult ki a hét utolsó kereskedési napján a terménypiacokon.

Laudis a mákban, avagy a kötelező jó!

2019. április 25. 10:03

A mák Közép-Ázsiából kiindulva hódította meg szinte az egész világot; a legrégebben termesztett növénykultúrák között említi számos szakirodalom.

Nem kezdték jól az évet az agráriumban érdekelt cégek a tőzsdén

2020. február 3. 09:02

Az agráriumban érdekelt, vagy legalább részben érdekelt, a világ tőzsdéin jelen lévő cégek közül 22 januári árfolyammozgását vizsgáltuk meg. Átlagosan 4,2 százalékkal csökkent ezen vállalatok kurzusa, de ez nem súlyozott számítás.

Lelassultak az egyeztetések a Bayernél

2020. április 7. 08:47

Egyes hírek szerint ráadásul a Bayer a jelenlegi helyzetre való tekintettel 20 százalékkal csökkentené a peren kívüli megállapodásért eredetileg javasolt összeget.

Felmerült a Bayer mezőgazdasági és gyógyszer-üzletágának szétválasztása

2023. január 12. 07:04

A Bluebell Aktivita befektetői csoport részesedést vásárolt a Bayerben, és ezen keresztül próbál meg jelentős változtatásokat elérni a társaságnál.