Terményárak
Terményárak

A brazil rekordtermés féken tarthatja a kukorica árát

A brazil rekordtermés féken tarthatja a kukorica árát

Agrofórum Online

Későn jött a kukoricának és a napraforgónak a vasárnapi és hétfői eső, de legalább a kár növekedésétől megóvta a termelőket.

A száraz időjárás jót tett a kalászos gabonák augusztus elejére befejeződött aratásának, de a nyáron többször visszatérő hőség és a csapadékhiány komoly veszteségeket okozott a takarmánynövényeknél – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ezt erősítette meg több gabonatermesztő is, akik szerint modellszámítások igazolják, hogy egy-egy hőségnap – vagyis 32 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletű csapadékmentes nap – 200 ezer tonnával csökkenti a kukoricatermést. A napraforgó valamivel jobban bírja a hőséget, de ott is megfigyelhető, hogy a tányérok kisebbek a szokásosnál – írja a Világgazdaság.

A múlt heti forróság előtt a szakértők szerint jó állapotban volt a kukorica, de a csapadékhiány miatt már látszott akkor is, hogy a tavalyi kiemelkedő termést nem közelíti meg az idei hozam. A vízhiány hatására csökkent a növények szervesanyag-előállító képessége, ami termésveszteséget okoz. A termelők szerint van olyan kukoricaállomány, amelyen segített az eső, de ott, ahol az összes levél elszáradt, már nem jelentett semmit a hétvégi, hétfői csapadék – az a termésveszteség, amelyet az aszály eddig elvett, már nem jön vissza.

A hőség Európa más tájain is nagy károkat okozott a növénytermesztésben. Spanyolországban és Portugáliában 30 százalékos a terméskiesés, Olaszországban is aszály károsította a gabonatáblákat. Az európai helyzet annyira súlyos, hogy július közepén Portugália, Spanyolország és Belgium az Európai Bizottság rendkívüli támogatását kérte. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott, azt kérve, hogy valamennyi rendkívüli helyzetre – így a fagy- és jégesőkárra – is terjesszék ki. A termelők arra számítanak, hogy ha Európában a kalászos gabonák még hátralévő aratását esők nehezítik, amelyek minőségromlást is okoznak, az feljebb tornázhatja a búzaárat, ami magával viheti a kukorica – egyébként hosszabb ideje 42 ezer forint körüli – árát is.

A kereskedők óvatosabban fogalmaznak a várható terméskiesésről és ennek az árakra gyakorolt hatásáról. Szükség lenne egy országos állapotfelmérésre és termésbecslésre, mert addig nem lehet megmondani, milyen irányba mozdul a kukoricapiac – mondta a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. A búza betakarítása előtt is arról volt szó, hogy jó, ha eléri a termés a 4,5 millió tonnát, ehhez képest 5 millió tonnát takarítottak be a gazdálkodók. Az európai termés ugyanakkor szerinte is hatással lehet az árakra, de az is befolyásoló tényező lehet, hogy a brazil termés nagyon jó, az import pedig féken tarthatja a kukoricaárat, így – legalábbis a növényi alapanyag oldaláról – az állattenyésztők számára kulcskérdésnek számító takarmányárakat is.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Olcsóbb a búza a jó időjárás miatt

2024. április 18. 09:40

Vegyesen mozogtak a kurzusok a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb, a takarmánybúza pedig drágább lett, miközben a kukorica ára stagnált.

Most az erősödő dollár vágta haza a terménypiacot

2024. április 17. 17:10

Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.

Így hatott az iráni támadás a piacokra

2024. április 16. 07:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat hozott a hétfői kereskedési nap a terménypiacokon.

A szójabab ára havi mélypontról pattant vissza

2024. április 13. 13:10

A vevők uralták a terménypiacokat a pénteki kereskedési napon, a főbb árucikkek szinte mindegyike drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Agrárminisztérium: érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni

2023. március 15. 12:16

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást.

Szárazságtűrő dísznövények II. rész – egynyári dísznövények

2019. február 16. 04:36

Melyek azok az egynyári dísznövényfajok, melyeket nyugodt szívvel telepíthetünk lazább szerkezetű kerti talajokba olyan évben is, amikor kifejezetten meleg, aszályos időjárást jósolnak?

A nap égeti a pénzünket

2022. szeptember 12. 14:37

Az idei év az eddigieknél még égetőbb kérdéseket vetett fel nemcsak a magyar, hanem az európai gazdák számára is.

Tízmillió tonnára csökkenhet a francia kukoricatermés

2022. október 7. 05:34

A múlt hónapban a párizsi mezőgazdasági minisztérium 11,33 millió tonnára prognosztizálta a francia kukoricatermelést, ami 1990 óta a legalacsonyabb szint.