Zöldség-Gyümölcs
Zöldség-Gyümölcs

Kínai almalé-sűrítményt ihat Európa?

Kínai almalé-sűrítményt ihat Európa?

IEG Vu/NAK

A kínai almalésűrítmény-kibocsátás a potenciális kapacitás negyede volt az előző szezonban. A kínai almatermelés pedig visszaáll egy viszonylag normál szintre.

A Kínai Kereskedelmi Kamara nemrég közölte, hogy az ország mindössze 330 000 tonna almalé-sűrítményt termelt az előző szezonban, ami csak egy töredéke a meglévő 1,5 millió tonnás termelési kapacitásnak, és ez némileg meghaladja a korábbi becsléseket.

Kína felülvizsgálta a 2019-es almatermésének becslését is és 39 millió tonnát határozott meg, ami megegyezik az IEG Vu legutóbbi becslésével (körülbelül 40 millió tonna volt). Ez jelentős mértékben több mint 2018-ban volt, de valamivel kevesebb, mint az előző rekordtermés volt. Mindenesetre ez azt jelenti, hogy Kína növelni fogja a sűrítmény-termelését.

Kína várhatóan megszilárdítja a meglévő almalé-piacát a Távol-Keleten, Japánt is beleértve. A lengyel termelés valószínű csökkenésével Kína vélhetően almalé-sűrítményt értékesít majd Európában is, főképp bekeveréshez. Ellenben az amerikai piac továbbra is talány, hiszen jelenleg 25%-os vámot vetnek ki a kínai exportra az Egyesült Államokban.

A vámok hozzáadásával a kínai almalé-sűrítménynek hasonló ára lenne, mint a lengyelnek, de Lengyelország képtelen lesz ellátni az Egyesült Államok összes igényét, tehát az USA-nak lehet, hogy kínai termékeket is importálnia kell majd.

A francia almatermesztőket is hátrányosan érinti az olcsó lengyel alma

2019. október 15. 11:36

Lengyelországban oly mértékben felfutott az almatermesztés, hála az uniós támogatásnak és az infrastruktúra fejlődésének, hogy az exporttal szemben a francia gazdák védtelennek érzik magukat.

Korszerű palántanevelő ház működik Derecskén

2019. szeptember 7. 08:03

A beruházással ki tudják elégíteni a piaci szereplők tápkockás palántagyártás tekintetében felmerülő igényeit, és a határ menti, Romániában tevékenykedő zöldségtermesztőket is meg tudják célozni.

Korlátozza mától az unió a kanadai cseresznye importját

2019. szeptember 1. 09:12

A korlátozások a következőkre is vonatkoznak: alma, körte, vörös- és kék áfonya, valamint paprika, burgonya és paradicsom.

Jó paradicsomszezon elé néz Portugália

2019. augusztus 31. 09:33

Portugáliában jó ipariparadicsom-termést várnak, 10%-kal magasabb hozamokkal.

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

2019. szeptember 7. 12:30

A 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.

Friss információk az almalésűrítmény-piac két meghatározó szereplőjéről

2019. május 15. 11:33

Lengyelország megszerezte a piacot olyan országokban, ahol tavaly nem adott el sűrítményt.

Spanyol szőlőt ehetnek a kínaiak

2019. január 21. 11:33

Az ázsiai országban egyre népszerűbb ajándék a gyümölcs, és a fogyasztók a szőlő esetében a nagy bogyókból álló hatalmas fürtöket, a szép színeket és a magas cukorfokot részesítenek előnyben.

Befagyasztotta Kína az amerikai agrártermékek importját

2019. augusztus 6. 10:17

Kína volt az Egyesült Államok harmadik legnagyobb exportpiaca tavaly.