A tábla széléről
A tábla széléről

Egy gépkocsivezető emlékére

Egy gépkocsivezető emlékére

Agrofórum Online

Béketűrő, jó természetű ember volt, akinek – ahogy mondani szokták – fát lehetett vágni a hátán, amíg el nem szakadt a cérna… Akkor is inkább magába fojtotta az indulatait, csak nagyokat sóhajtott és rágyújtott.

Utolérhetetlen humora volt, minden szituációra volt valami találó mondása. Csak egyet:

– Nálunk úgy csúszott az út, hogy én is úgy csúszkáltam – ha hiszi, ha nem – mint a tatai Kandúr a jégen.

Mindenhol, mindenkivel azonnal megtalálta a hangot. A saját közegében, ha valamilyen rendezvényen voltunk pillanatok alatt körülállták a hasonszőrű sofőrök, akik szájtátva, majd hahotázva hallgatták a történeteit.

Amikor sorba álltunk a bográcsnál, Ő már mosolyogva és jóllakottan jött szembe:

– Mondtam a szakácsnak, hogy tegyen még egy kis vörösbort a vadpörköltbe, aztán meg is kóstolgattuk – magyarázta a jóllakottsága okát.

Azt is szokta mondani, egy-egy „munkában megfáradt” kollégára, hogy ez úgy megpihent az íróasztalnál, mint egy jóllakott óvodás.

Miért írtam ezeket a sorokat?

Azért, mert úgy érzem tartoztam, tartozunk (a munkatásai, akik szerettük) ennyivel az emlékének.

Igen az emlékének, mert néhány hónappal ezelőtt elhunyt.

Nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem, hogy nem búcsúztunk el méltó módon, a Laci bácsitól, a Jelentsik Úrtól, vagy ahogy én hívtam a Lászlótól. Szerettük és tiszteltük egymást. Sosem tegeződtünk, Ő a vezeték nevemen szólított és soha nem felejtette el hozzátenni, hogy: Úr (Tudom, hogy így is érezte.)

Nem szokás a gépkocsivezetőket hangzatos beszédekkel elbúcsúztatni, legalábbis én ezt tapasztaltam.

Ez a visszaemlékezés sem készült valamiféle méltatásnak, de úgy éreztem valahol szóvá kell tennem, hogy a gépkocsivezetők nem kapják meg a végtisztességet azoktól, akiket egy életen át szolgáltak.

Hogy ezt miért az Agrofórum blogjában írtam meg?

Egyrészt mert itt volt lehetőségem rá, meg azért is, mert a mezőgazdaságban igen sok járművezető dolgozik.

Megilleti Őket a tisztesség, a megbecsülés.

Tekintsünk rájuk úgy – mert ez az igazság –, hogy Ők az égieken kívül a földi Őrangyalaink.

Akik elhunytak, azok emlékét áldja meg a Jóisten.

Köszönöm László, hogy éveken át együtt utazhattunk, és vigyázott ránk, rám.

Dr. Bódis László

Búzatermesztésünk jövőjéről

2019. április 24. 14:34

Lehet, hogy rosszul gondolom, de néhány tíz, vagy akár ötven hektáron is, önállóan, nem lehet gazdaságosan búzát termelni, mert vagy nincs hozzá elegendő eszköz, vagy túl sok van – ami nincs kihasználva.

Húsvéti kirándulás

2019. április 12. 08:15

Áprilisi lapszámunk bevezetőjéből ragadtam ki egy-egy részletet, mert az idő – mint már annyiszor – a természet és a közelgő ünnep felé sodorta a gondolataimat.

Emlékek és levelek

2019. február 13. 07:13

Régen jelentkeztem a múltbavesző írásaimmal, aminek több oka is volt. Januárban egyfolytában „boldog új évet…” idézni, kissé nevetséges lett volna. Február elején meg némi időzavarba kerültem, de most visszatérek a régi kerékvágásba, vagyis 2009 februárjához.

Karácsony hava

2018. december 23. 04:33

A természet fázósan húzza össze megkopott kabátját. Hol van már az elmúlt ősz ezerszínű ragyogása?! A szántások egyhangúságát is csak itt-ott töri meg egy-egy zöldülő vetés, vagy a fakóra száradt kukoricatarló és az erdők is belesüppednek valami borongós szürkeségbe.