Egyéb szakmai közlemények
Egyéb szakmai közlemények

Milyen tapasztalataitok vannak az egységes kérelem beadásával kapcsolatosan?

Milyen tapasztalataitok vannak az egységes kérelem beadásával kapcsolatosan?

Agrofórum Online

Hogy álltok az egységes kérelem leadásával? Minden évben azon kapom magam, hogy május elseje és még sehol sem állok.

Persze azért egész évben erre készülök, hiszen már sokszor említettem, hogy mindennek az alapja a tervezés, de a természet még nem mindig akarja elfogadni, amit mi szeretnénk, ezért néha átformája a dolgokat.

A területalapú támogatás a mezőgazdasági termelésünk legfontosabb alappillére, ez az összeg egyenlőre a biztos forrásunk (ha a jogszabályi előírásoknak megfelelően igényeljük), legalább is 2020-ig. Hogyan tovább, az még igazán kérdőjeles, de az biztos, hogy el fog dőlni hamarosan melyek azok a területek, amiket érdemes lesz tovább művelni, és melyek azok, amiket vissza kell adni a tulajdonosnak, mert nem éri meg annak további használata.

Mit lehet még minden egyes évben újítani?

Nem volt olyan év, hogy ne lenne valami újítás a szabályozásban és a beadási felületen egyaránt, nehogy már a megszokott ütemben, gyorsan és egyszerűen tudjunk haladni.

Amikor beléptem a felületre látom, hogy az idei évben változtak a blokkazonosítók, mert a tavalyi évben új fotók készültek, mondjuk ezt már tapasztaltam a Mepar térképen. Ez még persze nem is lenne gond, nagyrészt az utolsó három tagja változott az azonosítónak, de a legnagyobb bajt az okozza, hogy nem kevés területtel lett kevesebb a „támogatható terület”. Hihetetlen, hogy mindig tudják csökkenteni a területet, aztán persze kérhetsz változásvezetési kérelmet, na de kérdezem, hogy ki az aki ilyet kér, amikor ez persze lassítja a kifizetést?

Mindegy is, túl tettem magam első körben azon, hogy itt is, ott is vissza kellet venni a területekből, szépen lassan haladok a „pipákkal”, majd hoppá egy tavaly még igényelt terület (7 ha) hiányzik. Mi történt? Már nem tudtam mit nézzek, hol van, újra felveszem blokként, kiírja, hogy nem lehetséges rajz készítése….mire rájöttem, hogy ja 19 ha területből 11 ha a támogatható. Micsoda?? Nem is értem, a fotón is tisztán látszik, hogy művelés van adott területen, nem jelzi a rendszer, hogy ide miért is nem tudsz igényelni, tudjátok alapvetően többféle színnel, pöttyökkel stb. jelzi mi, micsoda és leválaszt, ha oda szeretnél rajzolni, de itt semmi, csak nem rajzolható, még felsem hozta, hogy változásvezetési kérelem indítása…. Így összesen a tavalyi évhez képest 13 ha-ral kevesebb az igényelt területem, hát egyszerűen csodálatos!

EFA területek újdonságai

Alapvetően mi egyik évben sem játszottunk azzal, hogy különböző sávokat, fás sáv, fasor , vizesárok stb. területeket adjak be EFA elemként, szerintem szinte lehetetlen tartani az adott előírásokat, hiszen ebbe nem tudunk beavatkozni. Nem véletlen például, hogy az ellenőrzések során a beadott 83 db vizesárok esetében is csak 13 db-ot fogadtak el. Nagyon nem éri meg kockáztatni, mert többet von maga után. Parlagon hagyott területeket preferálom, azt gondolom, hogy mindenkinek van olyan területe, ami nem igazán hozta meg az elmúlt évek során a várt bevételt, de zöldítésnek tökéletesen alkalmas. Mostani változás, hogy megkérdezi a rendszer, hogy termelést folytatunk e adott területen. Nem is értem a kérdést, mert ha parlag, akkor nyilván nem, vagy azt szeretné ezzel kérdezni, hogyan tartom gyommentesen? Mivel tiltott most már a növényvédőszer használata, ezért tárcsázom, akkor igen a válasz? Természetesen a rendszer máshogy nem engedi el, csak, ha nemmel válaszolsz, de azért érdekes….

Azért egy dolog jó a felületben, hogy már mindenre felhívja a figyelmet, például, ha véletlenül később változtatod a növénykultúrát egy hatalmas sárga figyelmeztető jelzést mutat a kép, stb. Valamit legalább sikerült elérni, volt olyan eset még a régi rendszerben, hogy minden megvolt csak a pipát felejtették el oda tenni, hogy SAPS igénylést kérek. Ilyen már nem fordulhat elő, azonnal ott lobog a szemünk előtt a sárga, vagy piros felhívás.

Figyeljünk egymásra

Nagyon fontosnak tartanám, kedves gazdatársak (tisztelet a kivételnek) értem én, hogy mindenki szeretné a saját földhivatal által bejegyzett területét berajzolni, de ha a területet csökkentették (mellesleg adott blokk minden adata megtalálható a kistáblázatban a rajzolás során), ott a tábla szélén a kék pöttyös jelzés vagy épp más, akkor ne azzal érjük már el a terület nagyságukat, hogy átrajzolunk a másik területére. Annyira felesleges, hiszen a mostani rendszer már mutatja, hogy átfedés van, minek csinálunk egymásnak munkát azzal, hogy adategyeztessünk és késleltetjük ezzel a kifizetéseinket? Tavalyi példa a mi esetünkben, helyszíni ellenőrzésen lemérték az összes területünket, majd megkaptuk, más gazdálkodóval egyetemben az adategyeztetésre való felszólítást. Osztatlan területről van szó, majdhogynem a tábla közepén van az általam berajzolt és a helyszíni ellenőrök által is lemért terület, mindkét oldalamról rám rajzoltak, majd várták, hogy én vegyem vissza a területet, mikor persze tudjuk, hogy le vagyok mérve, vagyis….

Most is várok hasonló végzéseket, mivel az utolsó napokban adom be, már látom az átfedéseket. A legjobb ezekben az esetekben, hogy hiába próbálunk egyeztetni, sokszor kérem a falugazdász segítségét, mert nekem nem hisznek, de még akkor is kötik az ebet a karóhoz.

Természetesen vannak gazdálkodók, akikkel együtt tudunk működni ilyes esetekben is, sajnos az ő számuk a kevesebb, de egy kis odafigyeléssel megkímélhetnénk magunkat egy felesleges pluszmunkától és idegeskedéstől, mert amikor meglátom az ügyfélkapunk a végzést biztos dob a cukorszintemen.

Végszóként ne feledjétek, hogy május 15-e a határidő, pár nap van még hátra, nézzétek meg hogy minden úgy van e rajzolva, ahogy használjátok, a plusz támogatás igénylésekhez (szálas fehérje takarmánynövény támogatás stb.), legyenek meg a számlák, a hozzájuk tartozó címkével, kisérő okmánnyal, jó fémzárszám feltüntetésével, mert hiába nem kell már felcsatolni az idei évtől, helyszíni szemlén kérhetik és kérik is!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fontos változás, mostantól a fiatalok könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz

2023. július 13. 11:40

A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tejsavó csalogató hatású a csigákra

2023. április 24. 13:07

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézet jogelődjében végzett csapdázási kísérletek bizonyították a vegyszermentes módszer hatékonyságát. Kiderült, a meztelencsigák ellen kiválóan védekezhetünk tejsavóval.

A környezetvédelem is kiemelt téma a megújult halászattörténeti kiállításon

2022. szeptember 16. 14:34

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban alapítástól kezdve folyamatosak a halászatot bemutató kiállítások.

Megugrottak a nemzetközi élelmiszerárak

2022. április 8. 13:53

A háború megdrágította a búza, kukorica és növényi olajok világkereskedelmi árát.

A gazdálkodásra úgy tekintünk, mint egy családi tradícióra és ezt át szeretnénk adni majd mi is a gyerekeinknek

2018. szeptember 13. 08:00

Miután egy kellemes vasárnap délutánt töltöttem Polyák Dóriék gazdaságában, azon gondolkoztam, hogy édesapja méltán lehet büszke a lányára. Mikor úgy hozta az élet egy váratlan szituációból adódóan, odatette magát Dóri, felvállalt egy számára még teljes új, ismeretlen területet, ugyanis a gazdaság agronómusi feladatait kellett ellátnia.

Meddig maradhatunk munkaerő nélkül?

2018. május 19. 04:07

Tényleg eljutottunk odáig, hogy nem lehet munkaerőt találni? Tényleg ott vagyunk, hogy nincs szakember, segédmunkás, irodai dolgozó, traktoros, stb.?

Aratás utáni csend vagy mégsem?

2018. július 20. 04:46

Ma reggel arra ébredtem, hogy csend van. Miután felkeltem, nyugodtan megettem a reggelimet, megittam a kávémat, felöltöztem és elindultam. Semmi idegeskedés, semmi telefon, hajnalban nem jártam körül a határt, és nem az időjárás jelentést böngésztem. Miért? A 2018. évi gabonaaratást befejeztük. Egy fejezet lezárult, feldolgozzuk az eredményeket, és kezdjük az következő évet.

„Szívvel, lélekkel dolgozni, és akkor elérem céljaimat!”- Erdei Roland a ChillER Manufaktúra alapítója

2018. november 27. 15:34

Mit is mondhatnék. Tudom, tudom, hogy már megint egy interjú, de lehet valami annál inspirálóbb, mikor egy fiatal tehetség enged be egy kicsit a kulisszák mögé? Mostanában szerintem vonzom azokat a termelőket, akik a Szent István Egyetemen végeztek Gödöllőn, nem is értem miért...