Egyéb szakmai közlemények
Egyéb szakmai közlemények

Nyertem, de hogyan tovább? (I.rész)

Nyertem, de hogyan tovább? (I.rész)

Agrofórum Online

Amennyire vártam 2016-ban a jóváhagyó határozatot, most 2018-ban azon gondolkozom, hogy megtudom-e valósítani.

A lehetőségek évének indult 2016 bárki számára, aki valamilyen formában közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik a mezőgazdasághoz. Több milliárd forint ömlik egyes ágazatok fejlesztésébe.  Sorra jelentek meg a pályázati kiírások, amiből jócskán lehetett választani, attól függően, hogy ki milyen megvalósítani kívánt projekteket tűzött ki maga elé.

Kezdjük az elején

Azt gondolom, hogy bármilyen szakterületről is legyen szó, ha a piacon akarunk maradni, fejlődni, fejleszteni kell. A lehetőségeinkhez mérten mindenki maga tudja milyen területen van szükség az előre lépésre. Építési beruházás, esetleg gépbeszerzés, stb.

„Ahogy szoktam mondani egy felelős gazda mindig tervez!”

Az első hírekből lehetett számítani arra, hogy milyen pályázatok fognak kiírásra kerülni, melyek alapján megkezdhettük átgondolni, hogy mire is van szükségünk. Természetesen a tervezés alapját nem csak az képezi, hogy „álmodunk”, tisztában kell lennünk azzal, hogy hosszú távra gondolkozunk. Biztosítanunk kell a vállalt kötelezettségeket, pénzügyi hátteret, hiszen egyes pályázatok esetében hiába 50 vagy akár 70%-os a támogatottság, ha nem tudjuk mellé tenni az önerőt, akkor nincs értelme belefektetni a munkát.

Milyen munkáról is beszélek?

Egy pályázat beadásánál teljesíteni kell a kiírt feltételeket, minden esetben csatolni kell a beadott kérelemhez az előírt dokumentumokat, melyeknek a beszerzése nem kevés időbe, pénzbe, energiába kerül.

Gépbeszerzés esetén egyszerűbb a dolgunk, hiszen amennyiben kiválasztottuk a megvásárolni kívánt gépet, munkaeszközt, megkeressük a forgalmazót, megegyezünk vele, aki produkálja a pályázathoz szükséges előírásnak megfelelően elkészített árajánlatot, ha szerencsénk van még tud mellé adni másik 2 db-ot /vesztes ajánlatot/, hiszen 3 árajánlatot kell csatolnunk. A többi már megy magától, vagy mégsem?

2014 előtti időszakban segítség nélkül be tudtam nyújtani egy pályázati anyagot, ma már véletlenül sem vállalkoznék rá. Sajnos tapasztaltam, hogy egy kis hiba miatt bukhat minden, ezért már inkább rábízom a pályázatíróra. Eddig rendben is van, de hogyan találjuk meg a megfelelő szakembert?

Megkérdeztem a gépkereskedőt, több gazdatársat, talán ismernek valakit. Az ajánlásokat mérlegelve többükkel is beszéltem, és a megérzésemre hallgatva választottam, hiszen egytől egyig rendelkeznek referenciával, de vajon elég motiváltak arra, hogy a beadott, majd nyertes pályázat után az előírt kötelezettségig (5 év) folyamatosan melletted legyenek, és menedzseljék azt? Nagyon oda kell figyelni, hogy milyen szerződést írunk alá a pályázatíróval, hiszen az adott kérelem benyújtása csak az első lépés utána kezdődik csak igazán a munka. Tudom, hogy sokan szeretnek saját erejükből megoldani mindent, én is így voltam ezzel, de a jelenlegi szabályozások, folyamatos változások, elektronikus felületek kezelése külön szakterület, amihez szükség van a szaktudásra, persze ez sem zárja ki a hiba lehetőségét, de csökkenthetjük.

Építési beruházások esetében, hát igen itt már nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy mi fér bele a terveinkbe. Nem mellesleg nagyon fontos, hogy kivel alkotunk egy csapatot, itt gondolok a tervezőre, kivitelezőre, pályázatíróra, közbeszerzőre, és a többi szükséges csapattagra. Abban az esetben tudjuk megvalósítani a gondolatainkat, ha jó csapattársakat választunk magunk mellé, hiszen mindannyian függünk egymástól, mindegy, hogy ki hányadik a sorrendben a megvalósítási útvonalon.

Vissza a jelenbe

2017 év vége, 2018 év elején járunk. Lassan 1,5 év után sikerült döntést hozni egyes pályázatok esetében, bár van, ahol még csak részben. /ÉLIP, Kertészeti beruházások, ÁTK, Kisméretű terménytároló stb./ Szinte mindegyik pályázati anyagban beszélhetünk építési beruházásról, ami igen nagyszerű mivel 1,5 év elteltével nem kevéssel nőttek az építőipari költségek. A napokban voltam egy előadásom ezzel kapcsolatban, ahol kimutatták, hogy a 2016 és 2018-as ÉNGY egyes költségnemei között 20%-os növekedés is van. Természetesen a Magyar Államkincstár szóvivője, elmondta, hogy lehetőséget biztosítanak arra, hogy kifizetési kérelem esetén a 2018-as ÉNGY-t használhatjuk, csak egy a baj, hogy a támogatási intenzitásunkat nem igazítják a változásokhoz, akkor nem mindegy mivel számolunk el?

Most értünk el arra a pontra, hogy hiába építettük fel magunkban a terveinket, ahhoz mérten számoltunk, gondolkoztunk, várva a jóváhagyó döntést, már nem is tudom, hogyan tovább. Életemben először nem tudtam felhőtlenül örülni, mikor decemberben hívott a pályázatíró, hogy nyertes a VP2-4.1.2-16 Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című pályázatunk.

Egyszerre voltam boldog, de egyben gondterhelt is. Amennyire vártam 2016-ban a jóváhagyó határozatot, most 2018-ban azon gondolkozom, hogy megtudom-e valósítani. Eltelt 2 év, amit 2016-ban terveztünk már rég nem él, az erre szánt összeget másba fektettük, másban kezdtünk el fejlődni (gépbeszerzés), tehát ahogy a GPS is mondani szokta “újratervezés”.

December óta most kaptuk meg a támogatói okiratot, kezdhetjük a munkát. Nagyon az elején vagyunk, mindent újra kell számolni, újragondolni, de el fogom mesélni, milyen nehézségek, esetleg könnyítések lesznek a megvalósítához vezető úton. Egyenlőre, ami biztos, hogy a pályázatban megjelölt mérföldköveket semmisnek veszik, egy időpontot szükséges mindenképp tartani a TO kézhezvételétől számított egy év, ekkora kell hogy megvalósuljon a beruházás 10%-a, vagyis 2019 márciusig van időnk vagy csak azt hisszük…

Ha kíváncsiak vagytok valamire, kérdezzetek bátran, és a cikkem folytatásaként szívesen kitérek rá, talán fogok tudni segíteni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fontos változás, mostantól a fiatalok könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz

2023. július 13. 11:40

A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tejsavó csalogató hatású a csigákra

2023. április 24. 13:07

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézet jogelődjében végzett csapdázási kísérletek bizonyították a vegyszermentes módszer hatékonyságát. Kiderült, a meztelencsigák ellen kiválóan védekezhetünk tejsavóval.

A környezetvédelem is kiemelt téma a megújult halászattörténeti kiállításon

2022. szeptember 16. 14:34

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban alapítástól kezdve folyamatosak a halászatot bemutató kiállítások.

Megugrottak a nemzetközi élelmiszerárak

2022. április 8. 13:53

A háború megdrágította a búza, kukorica és növényi olajok világkereskedelmi árát.

Megoldások az agrárium munkaerőhiányára

2018. szeptember 27. 06:13

Egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány és a munkaerő fluktuációja az agráriumban. Mit tehet egy munkáltató, hogy megtalálja és meg is tartsa a megfelelő munkatársat?

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.

Ingyenes üzenetküldés: a szó elszáll, a chat megmarad

2019. március 25. 09:48

Piackutatásunkban arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy mely ingyenes üzenetküldő alkalmazásokat kedvelik a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozói.