Egyéb szakmai közlemények
Egyéb szakmai közlemények

Karám blog – a bemutatkozás

Karám blog – a bemutatkozás

Agrofórum Online

A legnagyobb hazai közösségi oldalon Karám-hírek néven néhányan már találkozhattak az írásaimmal, gondolataimmal, most azonban ezen a felületen induló blogom kapcsán először szeretnék bemutatkozni, Kedves Olvasók.

Egy régi gazdálkodó család megfakult hagyományait elevenítettem fel azzal, hogy agrár pályát választottam. A természet és az állatok iránti elkötelezett lelkesedésem már nagyon korán megmutatkozott, így nem okoztam senkinek túl nagy meglepetést a hivatásom megválasztásakor.

A Gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság-és Környezettudományi Karán Állattenyésztő mérnökként diplomáztam, ezt követően a Kaposvári Egyetemen kezdtem meg a Takarmányozási és Takarmánybiztonsági mérnöki mesterszakot. Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott dolgozatomban vizsgálatokat végeztem egy üzemi körülmények között is elvégezhető szaporasági teljesítmény becslő módszer felállítására magyar nagyfehér sertések esetén. Végzős évemben a Gödöllői Állattenyésztési Szakkollégium elnökévé választottak, ahol előadássorozatokat és tanulmányutakat szerveztünk a szakmailag érdeklődő és kiemelkedő képességű hallgatók számára. Gyakornokként célom volt, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek össze, a lehető legkülönbözőbb körülmények között gazdálkodó szakemberektől.

Családommal egy Dél-Békés megyei településen éljük mindennapjainkat és gazdálkodunk. Diplomám kézhezvételét követően egy helyi nagyüzemi tejelő szarvasmarha telep tenyésztési ágazatvezetőjeként kezdtem dolgozni. Munkám során folyamatosan ötvözni próbálom a hagyományos, régről tanult módszereket, a tudományos alapokon nyugvó modern technológiákkal. Hiszem, hogy egészséges és hosszú hasznos élettartamú termelő állat csak azokból lehet, melyek megfelelő alapokkal indulnak az első pillanattól, ezért vizsgálataim zöme a borjú kori megbetegedések megelőzésére irányulnak.

Jelenleg állattenyésztő kutatómérnökként és szaktanácsadóként dolgozom egy Békés megyei nagyüzemi bio szarvasmarha telepen.

Hiszem, hogy a hazai agráriumot mindenkinek szívügyének kell tekintenie, mert mindannyiunk jövője függ tőle. Írásaimmal szeretném megmutatni munkám néhány szeletét, közvetíteni az ágazattal kapcsolatos híreket. Büszke vagyok arra, hogy fiatal nőként ezt a sokak által férfiasnak hitt hivatást választottam és örömmel próbálok helytállni benne, erre ösztönözve más fiatalokat is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fontos változás, mostantól a fiatalok könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz

2023. július 13. 11:40

A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tejsavó csalogató hatású a csigákra

2023. április 24. 13:07

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézet jogelődjében végzett csapdázási kísérletek bizonyították a vegyszermentes módszer hatékonyságát. Kiderült, a meztelencsigák ellen kiválóan védekezhetünk tejsavóval.

A környezetvédelem is kiemelt téma a megújult halászattörténeti kiállításon

2022. szeptember 16. 14:34

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban alapítástól kezdve folyamatosak a halászatot bemutató kiállítások.

Megugrottak a nemzetközi élelmiszerárak

2022. április 8. 13:53

A háború megdrágította a búza, kukorica és növényi olajok világkereskedelmi árát.

Európai kampánnyal az afrikai sertéspestis megállításáért

2023. június 2. 12:32

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority - EFSA) 2023-ban is európai szintű kampánnyal támogatja az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelmet.

3,1 százalékkal nőtt idén a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke

2019. december 11. 11:33

A növénytermesztés volumene 2,3 százalékkal mérséklődött az első előzetes adatok szerint. A 3,0 százalékos áremelkedéssel együtt az idei termelési érték 0,7 százalékkal haladta meg a tavalyit és 1569 milliárd forintot tett ki.

A malacfarokkurtítás a múlté - Van jobb megoldás!

2023. október 17. 09:10

A farokrágás gyakori probléma a sertéstartó gazdaságokban. Megelőzése, megszüntetése érdekében sokszor alkalmazzák a gazdák a rutinszerű farokkurtítást, amely állatjóléti szempontból kifogásolható módszer. Jó tudni, hogy a farokrágás kiváltó okainak megszüntetésével jó eséllyel megelőzhető a farokrágás kialakulása.

AKI: tavaly kevesebb állatot vágtak le a vágóhidakon, mint az előző évben

2023. március 10. 13:07

A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél, sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől.