Kedves székely üdvözöléssel nyitom az esztendőt, amely évről évre újra elnyeri tetszésem. Elteltek az ünnepek, elillant a terített asztal szívet melengető illata, s újév kezdetén fel kell állnunk, hogy rendre folytassuk a ránk ruházott feladatokat. Gondoljunk csak a bibliai bűnbeesés történetére, amely Mózes első könyvében olvasható: „átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.” Wass Albert más szavakkal fogalmazza meg Csaba című regényében: „A munka kell, a vesződés kell, hozzászokott az ember, arra született az ember.” Fontos, hogy ezek szerint cselekedjünk. Visszatérő olvasóim hamar rájöhettek, szívesen példázom a múlt dolgait. Akadnak, akik nem szívelik ezt, ám mindig fülembe csengenek Somogyi Dezső bátyám csendes, nyugodt, mégis határozott szavai: „Abból él az ember.”

Hajdanán apáink téli hónapjai trágyahordással, borfejtéssel, szőlőmetszéssel teltek – és természetesen a jószág ellátásával, amely mindennapos teendő egész évben. Manapság október végétől már nem szórhatók ki a trágyák: más volumenről és technológiáról beszélünk, mint száz évvel ezelőtt. Ám a valaha oly népes szőlőhegyi pincesorok és gazdasági udvarok kiürültek, a présházak és az istállók sorra összedőlnek.  A sok százból ma már csak néhányan vagyunk, akik makacs természetünknél fogva nem vagyunk képesek feladni az igazi paraszti lét szerves összetevőit: a jószágot, a szántót, a kaszálót, a szőlőt és az erdőt. A „régi világban” ezek együtt jelentették az életet – a megélhetést. Mi lehet ragaszkodásunk oka? Dr. Kovács Teréz szociológus 2010-ben megjelent munkájában választ ad erre. Kutatásának eredménye szerint azok a mai főállású egyéni gazdálkodók, akiknek felmenői hajdanán önellátó gazdák voltak, majd kulák listára kerültek, „megőrizték az ősök sikerének és kudarcának hírét, így nagyobb hévvel álltak neki gazdaságuk revitalizáláshoz”.

Napjainkban a kislétszámú állattartás csak „drága hobbi”, ahogyan évekkel ezelőtt Dani János dömsödi gazda barátom megfogalmazta. „Hagyományból, szeretetből és a kibontakozás reményében tartok állatot” – emlegette mindig bölcs mosolygással széles parasztarcán, mint aki megtanulta már az életet, s azt is, hiába megy le a nap nyugaton, csak felkel mindig újra keleten. Jól tudta ő is, hogy az igényesen elkészített házi élelmiszerek egészségesebbek, mint a boltok polcairól leemelt termékek. Ezen kívül saját bőrömön megtapasztaltam, kitartásra, emberségre nevel a jószággal való rendszeres foglalkozás. Kovács Fanni szavaival élve: „Fel kell nőni a bizalmához: türelmet tanulsz tőle, fegyelmet. Minden mozdulatával tükröt tart eléd, hogy láthasd magad kívülről; minden hibád és erényed.” Szikszai István mondta: „nehogy azt higgyék az emberek, hogy az ember neveli a jószágot. A jószág neveli az embert. Mert a jószág az az úr. És te vagy a szolga.” Így van ez valóban.

Néhány hete egyik ismerősöm, akitől földet bérelek, kikérte tanácsom a marhatartással kapcsolatban: „Szeretnék két tehenet – mondta – a ház mellett elterülő 1,5 hektár területre. Kicsik még a gyerekek, s bár nem ez a fő állásom, szeretném, hogy lássák nap mint nap az állatok gondozását, míg felnőnek”. Igazán meglepődtem ezen, s egyben melegség töltötte el a lelkem. Van még remény! Van, aki élni is akar, nem csak létezni! Van, aki tudja, kétszer annyi időt és fele annyi pénzt kell a gyermekre fordítani, hogy dolgos, talpraesett emberré nőjön! S hiszem, a jószág közelsége neveli igazán derék emberré a gyermeket. S talán eme felfogás általános hiánya miatt veszem időnként észre, hálásabb a jószág, mint némelyik embertársunk. Olykor betelik a pohár a rohanó világ őrületes tempójától, ám a jószág mellett megnyugodhat az ember lelke: „Istenem, hányszor képzelődtem az esti etetések-itatások után, a szelíden kérődző állatok között a puha csendben: hasonló jászolban nyugodhatott a bepólyált Kisded is – réges-régen” – írja a gazda családból származó Für Lajos történész.

Az igás jószág már több évtizede nem létfontosságú része a gazdálkodásnak, munkájukat gépekkel végezzük el. A gépműhelyben viszont kevés a téli teendő, az új technikákhoz alig lehet hozzányúlni. Adminisztrációs teher viszont annál több van, így a nitrátjelentés leadása, a gazdasági naplók elektronikus feltöltése, pályázati aktualitások folyamatos figyelése. Mielőtt megered a tavasz, meg kell tervezni a korai fejtrágyák mennyiségét, az ősszel elmaradt gabona és repce gyomirtás technológiáját, a szántás-elmunkálás módját. Az őszi kalászosok fejtrágyáját már február 1-jétől ki szabad szórni, más kultúrák esetén február 15-én jár le a korlátozás. Fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra trágya nem juttatható ki a rendelet szerint. Gondolni kell a még tárolóban pihenő ó-termény értékesítésére, s az idei egy részének előszerződésére.

Lehetőségeinket mindig ragadjuk meg, iskolapadban ülve, tanuljunk, ha mellette dolgozni kell, serénykedjünk, mert a tett halála a tétlenség. Addig kell belefeküdni a hámba, míg fiatalok vagyunk, ne féljünk megfeszíteni életünk istrángjait.
Sikerekben, élményekben gazdag, boldog újévet kívánok mindenkinek!

Zsár Ernő Tamás
Fiatal gazdálkodó, okleveles növényorvos

Gazdatippek blog