Dr. Békési Pál

Dr. Békési Pál

Agrofórum Online

Visszatekintés a napraforgó betegségeinek 2019 . évi előfordulására

2019. november 1. 06:00

Napraforgóink ebben az évben kedvező növényegészségügyi helyzet képét mutatták. Ennek eredményeként – egyetértve az általános várakozással –, igen jó termést várunk, ami viszont – úgy gondoljuk – valamelyest elmarad a tavalyi rekordterméstől. A cikkben felsorolt kilenc betegség közül az alternáriás levél- és szárfoltosság, továbbá a hamuszürke szárfoltosság károsított elsősorban, rajtuk kívül a fehérpenész és az általunk jövő kórokozójának tekintett rozsda okozott helyenként kárt.

Az őszi búza gombás eredetű betegségei (7.) - Vörösrozsda és sárgarozsda

2019. június 1. 17:38

Az őszi búza levelein két rozsdabetegség okoz súlyos károkat Az egyik a vörösrozsda, amit gyakran levélrozsdának is neveznek. Talán szerencsésebb vörösrozsdának nevezni, hiszen a sárgarozsda is elsősorban a leveleken tűnik fel. A sárgarozsdát viszont gyakran titulálják pelyvarozsdának, mivel uredospórái gyakran tűnnek fel a pelyvaleveleken – előidézvén a „paprikás kalász”-nak nevezett tünetet. A betegség tüneteiről, a kórfolyamat biológiájáról és a rozsdagombák elleni védekezési lehetőségekről olvashatnak összeállításunkban.

Az őszi búza gombás eredetű betegségei (6.) - Kalászfuzáriózis

2019. május 1. 07:40

Az őszi búza gombás eredetű betegségeit bemutató sorozatban májusban a kalászfuzáriózis tüneteit, a kórfolyamat biológiáját ismertetjük, emellett az írásból az is kiderül, hogy mikor legfogékonyabb az állomány a fertőzés kialakulására, továbbá milyen lehetőségek állnak a védekezésre.

Az árpa gombás eredetű betegségei és a védekezés lehetőségei

2019. március 30. 04:47

Az árpa gombás eredetű betegségei között megtaláljuk az üszögbetegségeket, a lisztharmatot, a szártőbetegségeket, a levélfoltosság okozókat és a rozsdagombákat.

A napraforgó-betegségek állománykezeléséről

2018. december 27. 06:33

A legfontosabb napraforgó betegségek (szárfoltosság és tányérbetegségeket okozó gombák) elleni kémiai védelem lehetőségeivel – különösen azok időpontjának megválasztását és a védekezés hatását illetően – kapcsolatos aktuális információkkal ismerkedhetnek meg Olvasóink.

Hadd mondjam el újra… – A kalászfuzáriózis elleni védekezésről

2018. december 7. 06:58

A kikalászolt, de még nem virágzó búza kalászfuzáriózis iránti fogékonysága nem sokkal marad el a virágzóétól. E veszélyes kórokozó elleni gombaölő szeres védekezés idejének „finomhangolásával” kapcsolatos tudnivalókra szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét.

Várható-e a napraforgó hamuszürke szárkorhadásának (Macrophomina phaseolina) fellépése 2018-ban?

2018. július 1. 14:12

A szerző számba veszi azokat a tényezőket, amelyek a napraforgó hamuszürke szárkorhadás megjelenését elősegítik, ismerteti a betegség jellemző tüneteit és felsorolja a védekezés lehetőségeit.

A búza rozsdabetegségeinek járványképzése

2018. március 15. 15:53

Az őszi búzát három rozsdabetegség károsítja: a fekete- vagy szárrozsda, a vörös- vagy levélrozsda és a sárga- vagy pelyvarozsda. A szerző bemutatja, hogy miként jön létre a rozsdajárvány, illetve ismerteti, hogy mitől függ a járványképződés és annak erőssége.

Visszatekintés a napraforgó 2017. évi egészségi állapotára

2017. november 1. 10:43

2017-ben igen jó egészségi állapotú napraforgókat láthattunk Magyarországon. Az okok többek között valószínűleg arra vezethetők vissza, hogy több éven keresztül javult az állománykezelésre való hajlandóság.

A fehérpenészről

2017. február 15. 13:25

Vajon miért a fehérpenész az a napraforgó-betegség, melytől leginkább tartanunk kell az elkövetkező években? A napraforgó fehérpenészes szártő- és tányérrothadás tüneteit, biológiáját és az ellene való integrált védekezés lehetőségeit mutatja be a szerző.