Gépészet
Gépészet

„Ha rajtam múlik, itt szinte minden narancssárga lesz” – Gazdainterjú egy fiatal dányi termelővel

„Ha rajtam múlik, itt szinte minden narancssárga lesz” – Gazdainterjú egy fiatal dányi termelővel

Agrofórum Online

Baglyas Gellért fiatal gazdálkodó és édesapja, Baglyas János a Pest megyei Dány térségében gazdálkodik. Éppen azon a településen, ahol a Két-Kata Kft. működik, és ahol a cég új, modern központja épül. Miközben tőlük néhány utcányira Gellért megmutatta nekem a csarnok készülő vázszerkezetét, arról beszélt, hogy mennyire fontos a település számára, egy ilyen dinamikusan fejlődő vállalkozás. Aztán elkezdtük az interjút, és hamarosan kiderült, hogy nem a Két-Kata Kft. a település egyetlen olyan cége, ami példaértékű lehet bárki számára. A Baglyas család ugyanis nagyon komoly szakmai alapokra helyezte a gazdálkodását, gyorsan, ám megfontoltan növekednek és fejlődnek. Néhány év alatt megháromszorozták művelt területeiket, és gépparkjukat is elkezdték lecserélni. Az elmúlt két évben többek között két Kubota traktor és több munkagép is érkezett hozzájuk.

Interjúnk előtt édesapáddal beszélgettem, és örömmel tapasztaltam, hogy a családotokban jó példára leltem az agrárium egyik legnagyobb kihívása, a generációváltás tekintetében. Két külön céggel, de mégis együtt gazdálkodtok, együtt építkeztek, fejlesztetek. Honnan indult mindez?

A gazdálkodást édesapám kezdte a ’90-es évek elején, én pedig ebben nőttem fel. Igazán komolyan viszont csak az egyetemi éveim alatt kerültem közel a szakmához. Gödöllőn, a Szent István Egyetemen végeztem növénytermesztőként és növényorvosként, és a PhD-t is elkezdtem. Ahogy lediplomáztam, 2012-ben főállású gazdálkodó lettem, és édesapám tanácsára saját vállalkozást indítottam. Természetesen minden segítséget megkaptam tőle. 16 hektár földdel kezdtem, majd megnyertem a fiatal gazda pályázatot, amit 2017-ben sikeresen le is zártam, és 4-5 éven keresztül minden esztendőben sikerült megdupláznom a területemet. Ha a két céget együtt nézem, akkor 180 hektárról majdnem 600 hektárra növekedtünk.

Mivel foglalkoztok ezen a nagyjából 600 hektáron?

Van búza, kukorica, napraforgó, őszi káposztarepce, szója, minimális, 2 hektárnyi árpa, de lucerna, fűszéna és piros kukorica is. Mi ugyan állattartással nem foglalkozunk, de bérben állítunk elő takarmányt. Emellett pedig zöldséget is termelünk, karfiolt, fejeskáposztát, kelkáposztát, valamint takarmányborsót és 2-2,5 hektáron hüvelyesen szedett, a nagybani piacon értékesített zöldborsót. Az állattartó partnereinknek emellett készítünk egy „szalmakeveréket” zabból és takarmányborsóból, amit nagyon szeretnek. Ezt a virágzás előtti bimbós állapotban kaszáljuk.

Milyenek a területi adottságok? Csak dányi földeken gazdálkodtok?

Az itteni földek mellett Gödöllő, Isaszeg, Zsámbok és Pécel határában vannak még területeink. A talajadottságok szélsőségesen vegyesek, a 3 aranykoronás futóhomoktól a 36 aranykoronás területekig minden megtalálható. A Gödöllői-dombságban a domborzati viszonyok miatt a táblán belül is nagyon heterogén a talaj. Vannak jobb termőképességű, fennsíkos részek, de vannak az imént említett homokos, valamint agyagos területek. Ez utóbbi viszont az elmúlt években felértékelődött számunkra, hiszen hiába rosszabb minőségű, hiába kevesebb a humusztartalma, a vízmegtartó képessége kedvező. Így aztán kiemelkedőt soha nem fog nyújtani, de egy szárazabb évben is hozza az átlagot.

Említetted, hogy változatosak a domborzati viszonyok. Ez a géppark összeállítását is jelentősen befolyásolhatja.

Úgy kell megválasztani az erőgépeket és a munkagépeket, hogy legyen bennük tartalék. Vannak olyan tábláink, ahol oldalazva nem is tudunk elmenni. Pécel és Isaszeg környékén sokfelé kapaszkodnia kell a traktornak. De a gépeink méretét az is befolyásolja, hogy megközelítőleg 150 táblánk van, ami között nagyon sok a kis parcella. 14 darab például 0,4 hektár alatti. Nagy munkaszélességben, több száz lóerőben tehát nem is gondolkodhatunk.

Amennyire tudom, mostanra alapvetően teljes a gépparkotok, minden munkára, még a betakarításra is saját eszközöket használtok. Ezek között pedig egyre több a narancssárga színű. A Kubota gépek magyarországi importőre és forgalmazója, a Két-Kata Kft. is dányi vállalkozás. Ez mennyiben befolyásolt titeket abban, hogy a japán technikát válasszátok?

Ettől nem tudunk és nem is akarunk elvonatkoztatni. Nemcsak a cég dányi, de a tulajdonosok is. Szabó István ügyvezetővel és műszaki vezetővel 1998 óta vagyunk kapcsolatban, 2003-ban pedig két más márkájú traktort vásároltunk tőlük. A két erőgép 15 éves szervizelése után tudjuk, hogy lehet adni a szavára. Az évek során jelentősen gyarapodtak a területek, és szerettük volna lecserélni a két régi traktorunkat, amit jeleztünk is felé. Viszont mindenképpen egy 170-200 LE teljesítményű gépben gondolkodtunk, akkor viszont a Kubota legerősebb típusa a 135-ös volt. De azt is tudtuk, hogy hamarosan érkezik az M7-es széria, ami már megfelelne az igényinknek. Végül majdnem két évet kellett rá várni, de miénk lett az első 170 LE teljesítményű Kubota Magyarországon.

Akkor tehát a lokálpatrióta szemlélet mellett a megbízható szervizszolgáltatás jelentette a fő szempontot?

Így van. A legfrissebb élményem a Két-Kata Kft.-vel éppen 48 órás. Az egyik megmaradt öreg traktorral volt problémám. Felhívtam Istvánt, elmondtam, hogy mi a probléma, és rögtön tudta rá a megoldást. Ez a kapcsolat hatalmas terhet vesz le a vállunkról. Valaki az egyik színben, valaki a másikban bízik, de egy biztos: minden gép elromlik. Nincsenek csodaeszközök, ezért a komoly felszereltséggel és szakmai tudással rendelkező szervizháttér elengedhetetlen. Nyilván hozzánk nagyon közel vannak, néhány utcányira, de több gazdatársamtól hallottam, hogy a Két-Kata munkatársai az országban mindenhova kiérnek, ha szükséges a jelenlétük. Tegnapi történet, amit egy barátom mesélt, hogy éppen szabadságra ment a cég egyik szervizes kollégája, amikor probléma adódott. A pihenő idejével nem is foglalkozva, út közben bekanyarodott hozzájuk, kivette a hidat a traktor alól, miközben egy a másik autó elindult az új híddal, és 8-10 óra alatt megoldották a teljes hídcserét. Nagyon rugalmasak, komoly szakértelemmel rendelkeznek, és ha ők azt mondják, hogy ebben a márkában meg lehet bízni, akkor nekünk ez elég is.

Ez volt tehát 2 éve és 2 hónapja. 2016. november első hetében érkezett hozzánk az M7-es 2 üzemórával, és ezen a héten lesz a 2250 órás szervize. Egyetlen garanciális szenzorcserénk volt, illetve egy hidroakkumulátorunk ment szét az első hídrugózásnál, más problémánk eddig nem volt.

A Két-Kata Kft. tehát egyértelműen ajánlotta a Kubota márkát. Ettől függetlenül úgy sejtem, hogy utána is néztetek a gyártónak.

Természetesen, viszont a megrendelés előtt nem tudtuk kipróbálni az M7-est. A kisebbekkel mentünk, egy 135-össel 2-3 napig dolgozhattunk is, de az nem összehasonlítható az új szériával. Más a méret, a terhelhetőség, az elektronika. A Kubota motor és a váltó azonban kiváló, utánanéztünk a gyártó minőségbiztosítási rendszerének, és a japán megbízhatóság garanciát jelentett.

Két éve tehát megérkezett az M7171-es Kubota. Ezzel azonban nem ért véget a narancssárga gépek beszerzése.

Tavaly ősszel vásároltunk egy nagyobb csomagot. Ebben volt egy Kubota M135 GXII traktor, egy RM 2000 Vario eke, és egy DM 5032 vontatott kasza. Emellett egy szántáselmunkáló hengert is rendeltünk, ami ugyan Kverneland márkanévvel érkezett, de a gyár már a Kubota cégcsoporthoz tartozik. Ez egyébként különösen szimpatikus a számomra, hiszen 2008 óta nagy kedvencem a Kverneland márka. Ekénk, kultivátorunk, bálázónk, kaszánk is volt, az eszközeink jelentős hányada Kverneland és Vicon, amik most már Kubota színekben is készülnek. A gabona- és a szemenkénti vetőgépünk is ebbe a sorban illik bele.

Az elsőként értékesített Kubota M7171 traktor több mint 2200 üzemóra után

A gépek részletes bemutatását akkor kezdjük az édesapád által vásárolt, 170 LE teljesítményű Kubota M7 erőgéppel. Mit kell róla tudni, milyen opciókkal rendeltétek, és hogyan teljesít?

Talán a leglényegtelenebb dologgal kezdeném. Szerintem nagyon dögösen néz ki. De a dizájn mellett a négyoszlopos fülkéből a kilátás is kiváló. Ez ugyanakkor egy pici hátrány, mert így nagyok, íveltek az ajtók, és nem mindig tökéletes a fülke pormentessége. Nálunk ezzel sincsen gond, én még nem tapasztaltam, de két-három gazdatársamtól már hallottam a kritikát. Motorikusan viszont verhetetlen. Egy nagy testű, 8 tonnás erőgép, a 175 LE teljesítményt le is tudja adni, a kezelése kényelmes, sok elektronika van benne, ezek megbízhatóak. A váltója is nagyon finom, 50 km/h sebességgel képes haladni. A gépet egyébként fronthidraulikával, mechanikus fülkerugózással, rugózott első híddal és az elérhető legkisebb kezelőmonitorral kértük, ami csak fokozza a kényelmet. Mindezek mellett automata kormányrendszer is van benne, ami kiválóan működik.

Milyen munkákra használjátok?

Nálunk az M7 a vezértraktor, a legnagyobb, legerősebb, így elsősorban a nehéz talajmunkánkat végzi. Szántás, tárcsázás, talajlazítás, kultivátoros alapművelés. Betakarításkor a nagy, 18 tonnás pótkocsinkat is elhúzza minden körülmények között. Emellett a szemenkénti vetőgépet is ez a traktor vontatja. Aki ismeri a Kverneland Optima V vetőgépet, az tudja, hogy egy 18 mázsás eszközről van szó, amibe még belekerül 10 zsák kukorica és a műtrágya. Ehhez a kisebb traktoraink nem a legmegfelelőbbek.

Milyen az M7-es fogyasztása? Vannak tapasztaltok?

Fontos megjegyeznem, hogy kis családi gazdaságként az elmúlt 10-15 évben nem próbálhattunk ki többféle traktormárkát, mindössze két típusú erőgépünk volt, így nem tudok objektív lenni. Az biztos, hogy a 15 éves traktorokhoz képest jelentős ugrás volt, és a gazdatársakkal beszélve azt látom, hogy versenyben van a többi gyártóval. Amit tapasztaltam, hogy idén nagyon kemények a talajaink, válogatni kellett, hogy melyik terület veszi be az ekét és melyik nem, és így is 24 literrel tudunk szántani egy hektárt. Elvben kicsit túlzásnak érzem, hogy egy 175 LE teljesítményű traktorral húzok egy 6 soros vetőgépet, de ezt is 5,8-6,2 liter/hektár fogyasztással tudom elvégezni. Egy másik kolléga a 110 LE teljesítményű traktorával, és egy másik vetőgéppel 4,5-5 literrel vet. Akkora különbség tehát nincsen, miközben jóval nagyobb erőgépet használunk. Az biztos, hogy meg vagyunk elégedve a Kubota traktoraink fogyasztásával.

Maradjunk akkor a traktoroknál, és térjünk rá a Kubota M135 GX2-re.

Egy demós traktort vásároltunk tavaly ősszel, amiben 600 üzemóra volt. Ez egy év alatt 1900 üzemórára emelkedett, és mindeddig megbízhatóan, jól teljesített. Szerintem ez a széria a Kubota egyik legkiforrottabb sorozata. Motorikusan nagyon jó, a váltója kiváló, jól átgondolt. Három csoportban (lassú, közepes és gyors) 8-8 fokozat érhető el. Mivel nálunk minden évben 100-120 ezer palánta is kikerül a területünkre, fontos volt, hogy a palántázót lassan húzhassuk. Ez most 0,53 km/h sebességgel történik, de még ennél is tudna lassabban menni. De ugyancsak pozitívum, hogy ha a legmagasabb fokozatcsoportba kapcsolok, egy nehéz pótkocsival akkor is el tudok indulni. Nem kell csoportot váltanom, mert a 8 sebesség nagy tartományt lefed, ami terhelés alatt is kapcsolható. Ehhez a géphez egy 1,4 tonnás homlokrakodót rendeltünk, amivel nagyon szeretünk dolgozni. Az M7-esnél említett automata kormányunk cserélhető, tehát az M135-ösben is szoktuk használni. Leginkább a műtrágyaszórót, a permetezőgépet, a sorközkultivátort és az ekét húzza, de ha muszáj, akkor a szemenkénti vetőgépet is rá tudjuk kapcsolni. Használjuk könnyebb talajmunkákra, illetve kaszálásra, bálázásra. Emellett a gabonavetőgépet húzza. Jól látszik tehát, hogy egy nagyon sokoldalú traktor, rengeteg mindenre használható. A mélylazítónkat csak az M7-esre tesszük, viszont két 4 fejes váltvaforgató ekénk van, a kisebb típusnak pedig megfelelő a 135 LE. 1,90 méteres fogásszélességgel, 28-32 cm-es munkamélységgel 0,9 hektárt szántunk vele óránként. Az M7-es 2 méteres fogásszélességgel, ugyanilyen munkamélység mellett 1,1 hektárra képes. Ebben pedig benne van a Kubota eke nagyszerű kialakítása is. Nagyon könnyű húzású, nagyon profin kitalált eszköz.

A Kubota M135 GX-II erőgép és a Kubota eke szántás közben

Mielőtt részletesen is foglalkoznánk az ekével, beszéljünk egy kicsit az M135 GX2 traktor fordulékonyságáról. Ha jól tudom, a Bi-speed” kormányzási rendszer nagy előnyt jelen a táblavégi fordulóknál.

Ezt mindenképpen ki kell emelni. A munkavégzés során egy íven vissza tudok fordulni a barázdába, amivel időt és üzemanyagot takaríthatok meg. Szükséges hozzá egy kis fiatalos lendület, de vetés közben nem kell irányváltót használnom. Állattartó telepünk ugyan nincsen, de tudom, hogy ott mennyire fontos a minél jobb manőverezhetőség, és mikor takarmányt szállítunk, érezzük az előnyét, hogy milyen mozgékony, és milyen kis helyen elfér.

Most már rátérhetünk a Kubota ekére, amit az előbb nagyon dicsértél.

Van egy nagyobb, LD-100 Kverneland ekénk, ami mellett a Kubota RM-2000 Vario négyfejes váltvaforgató ekéjét használjuk szántásra. A fogásszélesség menet közben fokozatmentesen állítható 35 cm-től 50 cm-ig. Az eszközt hosszított kormánylemezzel rendeltük, illetve előhántolóval. A derékig érő zöldítést úgy fordítja le, hogy senki nem mondja meg, mi volt odavetve. Az előhántoló, a hosszított és jobban ívelt kormánylemez kiválóan forgat.

Mit gondolsz a gyakorlatban a forgatásos és a forgatás nélküli talajművelés alkalmazásáról? Nálatok mindkettő megjelenik?

Kalászos és repce alapművelésnél már nem forgatunk. Néhány éve elkezdtünk a 23-28 cm-es kultivátoros alapművelést, és további technológiai újításokat is elvégeztünk a kalászosok termesztésében. Az elmúlt időszak átlagában 25-30%-os termésátlag-növekedést értünk el. Idén például 5,5 tonnás hektáronként átlagtermésünk volt, ami nagyon jónak számít a környékünkön. Összehasonlításképpen: az elmúlt 10 év távlatában egyszer volt 6 tonnás búzánk, most pedig a területeink 20%-án 6 tonna fölötti eredmény született. Szerintem ez többek között a forgatásnélküli, a korábbinál mélyebb talajművelésnek köszönhető, hiszen a gyökerek így mélyebbre hatolhatnak.

A hosszított és ívelt kormánylemezek a Kubota ekén

A szántás után beszélgessünk egy kicsit a vetésről is. Ehhez a munkához szintén van Kverneland és Kubota eszközötök egyaránt.

A Kverneland Optima V szemenkénti vetőgép, ami azóta már Kubota színekben is elérhető, a gazdaságunk legjobb eszköze. Messze a legjobb. A sortáv 5 cm-enként állítható 45-től 80 cm-ig. Így szemenként tudjuk vetni a repcét 45 cm-es sortávra, a szóját 50 cm-es sortávra, a napraforgót és a kukoricát 75 cm-re. Egyszerűen verhetetlennek érzem. A repcénk még az idei száraz, nehéz évben is egységesen kel. A tömörítőkerék, a kocsinyomás, a kocsi súlya, a rugós rásegítés, az alaptrágya lehelyezése, minden ideális. Ha jól állítjuk be a gépet, kiválóan dolgozik. De a precíz beállítást nem lehet elkerülni. Ki kell szállni a traktorból, meg kell kapargatni a talajt, mert csak így végezhetünk jó munkát. Ha egész nap csak ülök a fülkében, úgy nem fog menni.

A Kubota SD 1450 gabonavetőgépet három hónapja vásároltuk, nagyjából 140 hektárt vetettem el a segítségével. Kiválóan működik, jól végzi a dolgát, könnyen kezelhető, a vetésmennyiség fokozatmentesen, precízen állítható, masszív, erős a szerkezete. A központi tartály feltöltése vetőmagfeltöltő csigával szinte egy álom az előző eszközünkhöz képest, összességében napi 5 hektárral többet tudok vetni, ami nem elhanyagolható. Sokkal kevesebb mag marad a talaj felszíne felett, mint a korábbinál, és a keréknyomba is szépen vet. Fontos tulajdonsága, hogy féltárcsás csoroszlyával szerelt a vetőgép. Ennek köszönhetően olyan saras körülmények között is lehet vetni vele, amikor a duplatárcsással már nem. Sajnos, ezt az idei évben nem lehetett kipróbálni, nem fenyegetett az a veszély, hogy ragad a vetőgép.

Az idei szerzemény, a Kubota SD1450 gabonavetőgép

Végezetül a Kubota zöldsor maradt hátra. Mint említetted, nálatok nincsen állattenyésztés, állattartás, de takarmány-előállítással foglalkoztok.

Évente nagyjából 1500 darab 125 cm átmérőjű széna, lucerna, kukorica és búza körbálát készítünk, ehhez fejlesztettünk gépparkot. Volt egy 20 éves Vicon kaszánk, amit lecseréltünk egy féligfüggesztett, 3,2 méter munkaszélességű, 8 tárcsás Kubota kaszára. Könnyen és jól kezelhető, viszonylag kicsi a karbantartásigénye, csak minimális zsírzás szükséges munka előtt. Könnyedén beállítható, kiválóan követi a talajt, gyorsan és tisztán dolgozik.

Emellett van egy 14 éves Vicon bálázónk, amit most újítottuk fel. A rendsodrónk másik márkájú, de már kinéztem magamnak egy Kubotát. Ez azonban még a jövő. Az elmúlt években így is dinamikusan növekedtünk, kell idő ahhoz, hogy az eszközpark is megfelelő legyen.

Ezek szerint vannak még tervek a géppark fejlesztése kapcsán. Ebben milyen szerepet kapna a Két-Kata Kft.?

Ha rajtam múlik, itt szinte minden narancssárga lesz. Rebesgetik, hogy jön a Kubota kombájn, akár két éven belül is ideérhet, nekünk pedig hamarosan le kell cserélnünk a jelenlegi betakarító gépünket. Így ez mindenképp érdekel bennünket. A két megmaradt, 15 éves traktorból szeretnénk rövid belül még egy M7-est csinálni. Ezzel csökkentenénk a már meglévő nagy gép terhét. De mint említettem, gondolkodom egy Kubota rendsodrón, és a második M7-eshez egy újabb narancssárga ekét is szeretnénk. De ezekhez idő kell, mert a traktorokra sem kaptunk támogatást, lízingeljük a gépeket.

A Kubota DM 5032 vontatott kasza a Baglyas család telephelyén

Említetted korábban, hogy automata kormányzás van a két Kubota traktorban. Bár azt szokták mondani, hogy az még nem precíziós gazdálkodás, ha a vetés egyenes, ez mégis felveti a kérdést, hogy elindultok-e komolyabban ebbe az irányba?

Kimondva kimondatlanul a precíziós gazdálkodás a cél, ezért is van automata kormányzásunk. Ez a gondolat ott volt minden eszközünk megválasztásánál, legyen szó a vetőgépről, a traktorokról, de az előbbi felsorolásból kimaradt, hogy műtrágyaszórót is vásárolnánk a jövőben, méghozzá egy súlymérős Kubotát. A kombájn esetében viszont úgy gondolom, hogy a hozammérő inkább ellenőrzés. Ennél fontosabb lenne a precíziós talajvizsgálat, és az erre alapozott differenciált tápanyag-kijuttatás, valamint a differenciált vetés. Természetesen már most is vannak talajvizsgálati eredményeink, de ezek nem olyan precízek. Én ezt az egészet úgy képzelem el, mint mikor építőkockánként elkezdünk összerakni egy házat, és az néhány éven belül elkészül. Az édesapámmal kitűzött céljaink tehát megvannak, a fejlesztés pedig folyamatos.

A Két-Kata Kft. várja Önöket az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon január 23. és 26. között az A pavilon 307E standján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szenzorok a kardántengelyek hosszabb élettartamáért

2024. március 28. 13:10

Ahhoz, hogy kardántengelyünk optimális minőségben, biztonsággal használható legyen a megadott élettartamának megfelelően, a karbantartási feladatok elvégzése, illetve az esetleges felújítási munkák ellátása elengedhetetlen.

Gyakorlati tapasztalatokkal bizonyítja a Precea szemenkénti vetőgép „rátermettségét” az Amazone

2024. március 21. 09:10

Egyedi módját választotta a német Amazone a Precea szemenkénti vetőgép reklámozásának. Spanyolországtól Kazahsztánig gazdákat kértek fel arra, hogy ismertessék a gyakorlatban szerzett tapasztalataikat.

Rugalmasan használható robot mutatkozott be egy egyhektáros tesztparcellán

2024. március 19. 11:10

 Az UNL növénykutatói és biotechnológiai mérnökei által kifejlesztett Flex-Ro, a legújabb autonóm robot egy egyhektáros tesztparcellán mutatta meg, mit tud.

Extrém rendfelszedési kapacitás a John Deere V451R sorozatú körbálázóktól

2024. március 16. 12:10

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás területén is mindig arra törekedett a fejlesztései során, hogy minden gazdaság számára a méretéhez és technológiájához leginkább igazodó, ideális bálázógépet alkosson.