Agrárközélet
Agrárközélet

Előnyére változik a földforgalmi szabályozás

Előnyére változik a földforgalmi szabályozás

Magyar Idők

Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás, köszönhetően a parlament által nemrég elfogadott jogszabálynak – nyilatkozta a Magyar Időknek Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke terveikről elmondta, hogy tavasszal kerülhet napirendre a gazdaságok működési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.

A fideszes országgyűlési képviselő, aki Jakab Istvánnal és Font Sándorral közösen nyújtotta be a javaslatot, a Magyar Idők szerdai számában megjelent interjúban kiemelte, hogy a nemrég elfogadott módosítás célja a helyben lakó gazdák szerepének erősítése, a versenyképesség javítása, a visszaélések visszaszorítása és a termőföld magyar kézben tartása.

Mint fogalmazott, az egyik legfontosabb rendelkezés éppen az, hogy az elmúlt évekhez képest nem lesz változás a földbizottságok rendszerében. Az eddigi bizonytalan jogi helyzet helyett az új szabályozás egyértelműen kimondja, hogy a kamara területi szerve fog eljárni földbizottságként.

Győrffy Balázs szerint szó sincs arról, hogy hatósági árat határoznánk meg az adásvételeknél, a föld rendeltetésétől azonban nem szakadhat el a vételár. A testületeknek ezért a helyi viszonyok alapján meg kell vizsgálniuk, hogy mekkora jövedelmet érhet el a termelő az érintett területen. Ez alapján értékelik a vételárat is.

Az elővásárlási jogosultságokról szólva elmondta, hogy az intézkedés a helyben lakó gazdák földvásárlását hivatott szolgálni. Emellett támogatja a magasabb hozzáadott értékű termelést. A kertészetek vagy a vetőmagot előállító gazdák kedvezményes helyet kapnak vásárlás és bérlés esetén is, így az állattartókkal kerülnek azonos szintre. Megváltozik a helyben lakó szomszéd definíciója és helyzete is, ami azért fontos, mert így azok is élni tudnak az elővásárlás és bérlet jogával, akiknek bár szomszédos a földjük, a településhatár elválasztja őket egymástól.

Győrffy Balázs felidézte, hogy néhány hónapja mutatták be többéves fejlesztési programcsomagjukat, amelyben számos konkrét javaslatot fogalmaztak meg a versenyképesség növelése, a termés- és jövedelembiztonság javítása érdekében.

Terveik szerint ezek közül tavasszal kerülhet napirendre a működési formák és az adórendszer átalakítása. A működési formák sokfélesége miatt a piac átláthatatlan, ezért a jelenlegi rendszert egyszerűsíteni kell. Önálló jogi személyiséget szeretnének adni a családi gazdaságoknak úgy, hogy a jelenlegi adókedvezményüket fenntarthassák. Ezzel párhuzamosan megerősítenék az őstermelői tevékenység eredeti formáját, hogy az otthoni, háztáji gazdálkodás során megtermelt árukat minél egyszerűbben adhassák el a termelők. Az őstermelői adókedvezményt ilyen mértékben azonban csak az vehetné igénybe, akit valóban meg is illet.

Napirendre vennénk az osztatlan közös tulajdon kérdését is, ahhoz azonban, hogy megakadályozzuk a sok esetben már a fejlődést gátló tulajdonosi háttér újratermelődését, át kell alakítani az örökléssel kapcsolatos szabályozást. Legalább ekkora jelentőséggel bír a gazdálkodók önkéntes együttműködését ösztönző szabályozási rendszer kidolgozása is. Ezen a téren is érdemi előrelépést várunk – tette hozzá a politikus.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Káprázatos légi felvételek - Színpompás szántóföldek az aratás küszöbén

2018. június 30. 11:35

A Heves megyei Boldog határában készítettünk néhány légi felvételt, ami bizonyítja, hogy a magyar földnél nincsen szebb.

Bulvár Képgaléria

Országszerte kritikusan magas a mezeipocok-fertőzöttség – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2023. október 24. 17:10

Október utolsó hetében még mindig várat magára az őszies időjárás. A napokban ugyan átvonult a Kárpát-medence felett egy váltakozó hőmérsékletű front, de csak átmeneti lehűlést okozott. Jelentősebb csapadékot elsősorban a délnyugati-északkeleti tengely mentén hozott, az Alföld déli tájegységei ismét kimaradtak az áztató esőből.

SAATEN-UNION-kalászosfajták

2021. július 26. 13:50

Tartsa kordában a klímaváltozás hatásait.

Árpatermesztés intenzíven?

2020. augusztus 24. 12:58

Megéri a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani a kiváló takarmány- és élelmiszeripari alapanyagra.