Agrárközélet
Agrárközélet

Fontos a színvonalas agrárszakképzés

Fontos a színvonalas agrárszakképzés

AM Sajtóiroda

Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképessé tételének, ehhez járul hozzá az agrárszakmákat népszerűsítő Agrár Szakma Sztár fesztivál is, amely gazdag programokkal terelte a figyelmet az ágazat felé - mondta Bagdán Boglárka, az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára kedden, a rendezvény záróeseményén, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Hangsúlyozta, a nemzeti vidékstratégia gondolkodó, önmagát fejleszteni képes emberek vidéki társadalmának felépítését követeli meg. A munkahelymegőrzés, az új munkahelyteremtés lehetősége az ifjú szakemberek kezében van, a második évezred Magyarországa számít az ifjak lendületére, amely nélkül nem lehet megújítva korszerűsíteni a magyar mezőgazdaságot. Álláspontja szerint élettel kell megtölteni az elöregedő falvakat, amihez a fiataloknak lehetőséget kell teremteni arra, hogy a föld a megélhetésüket biztosítsa.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy a jelentős mezőgazdasággal rendelkező országok képzési szerkezetéhez hasonlóan szükséges, hogy az agrárszakképzési köznevelési intézmények továbbra is az agrártárca fenntartásában maradjanak. A középfokú intézményekben elsajátítható agrárszakmák biztosítják a jövő generációjának a helyben való boldogulását, ezzel is növelve a vidék népességmegtartó erejét. A tárca törekszik arra is, hogy olyan fiatalok kerüljenek a munkaerőpiacra, akik szakmájukat kiválóan ismerik, jellemzőjük az innováció és a környezettudatos szemlélet – tette hozzá.

Rámutatott, hogy az agrárium bármely területén kamatoztatható ismeretek megszerzéséhez korszerű intézményi háttérre, duális képzésre, tangazdaságokra van szükség, és az állam által fenntartott központi gyakorló gazdaságokra kell építeni. Az agrároktatás célja, hogy az ágazatban a korszerű technológiákat alkalmazni képes, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatokban is eligazodó, művelt szakemberek dolgozzanak, akik széles alapozású felkészültséggel és ebből adódóan több területen felhasználható tudásanyaggal rendelkeznek. Az intézményeket is fel kell készíteni arra, hogy a digitális technológia jelentősen átalakítja az agrárgazdaság emberi erőforrás szükségletét – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Győrffy Balázs, a főszervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta, hogy mintegy 3100 látogatója volt a rendezvénynek, amelynek célja az agrárszakmák népszerűsítése, a pályaorientáció segítése és az agrárszakképzés fejlesztése volt. Kiemelte, hogy a NAK nagy hangsúlyt fektet az oktatásra. A kormánnyal kötött stratégiai megállapodás és a jogszabályok jelentős szerepet és felelősséget delegáltak a kamarához, összesen 117 agrár- és élelmiszeripari szakmában. A köztestület többek között ellenőrzi a gyakorlati képzést, felkészíti a gyakorlati oktatókat, nyilvántartja a tanulószerződéseket, gondozza a vizsgakövetelményeket. Mindezek mellett törekednek arra is, hogy vonzóvá tegyék az agrárium hivatásait – jegyezte meg.

Az Agrár Szakma Sztár Fesztivál versenyeire 688 tanuló nevezett be 92 szakképző intézményből. Húsz szakmában versenyeztek, ebből kilencféle szakma volt az országos szakmai tanulmányi versenyen (OSZTV) és 11 a szakma kiváló tanulója versenyen (SZKTV). Díjban hatvanan részesültek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Csülökápolás felsőfokon

2018. május 3. 10:59

Különleges tanfolyammal gyarapította továbbképzési palettáját a Szent István Egyetem.

A NAK debütált a Szakma Sztár versenyen

2018. április 24. 06:56

Hétfőn megkezdődött az idei Szakma Sztár verseny a budapesti Hungexpón. A szerdáig tartó eseményen a NAK négy agrárszakmát kiemelten is népszerűsít.

Tejkutató intézettel bővül a Széchenyi István Egyetem

2023. szeptember 12. 15:40

A Széchenyi István Egyetem tejkutató intézetének és szakképzési központjának ad otthont a jövőben a volt tejkísérleti állomás, amelynek jelképes kulcsátadása az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar szeptember 8-i tanévnyitójának kiemelkedő pillanata volt. Az eseményt dr. Szalka Évának, a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő mosonmagyaróvári agrárképzés nemrégiben leköszönt első női dékánjának búcsúztatása, valamint a díszdiplomások köszöntése és az elsőévesek eskütétele tette még ünnepibbé.

ÜZENET HAZA – ÖSZTÖNDÍJJAL ERDÉLYBEN

2018. május 16. 09:48

A „magyar Erasmus”-ként is emlegetett kárpát-medencei magyar mobilitási program keretében tölthettem egy hónapot Erdélyben, a marosvásárhelyi SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.