Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

Feketén kell tartani a tarlókat!

Feketén kell tartani a tarlókat!

Agrofórum Online

Az elmúlt időszak időjárását főként a száraz, kellemesen meleg idő jellemezte, csapadék csak ritkán hullott, igen szeszélyes eloszlásban, időnként zápor, zivatar és jégeső formájában. A kalászos gabonák aratása gyakorlatilag az egész országban befejeződött.

A hírek általában közepes termésről szólnak, de hallani kiugró és jóval szerényebb átlagokról, illetve malomipari minőségi mutatókról.

A szokásosnál jó két héttel korábban kezdődött napraforgó virágzása is befejeződött, a tányérokon már a citromérés jelei mutatkoznak. A gazdák némi szusszanó után nekilátnak az őszi vetésű növények talajelőkészítő, tápanyagfeltöltő munkájuknak, illetve eldöntik, hogy melyik táblába mit fognak vetni.

Az előkészítő feladatok között számos,    növényvédelmi jellegű is van. Már korábban is szóba került a tarlóhántás és tarlóápolás, milyen kedvező hatással van az utónövényekre, de nem esett szó a talajlakó kártevők felmérésének fontosságáról. Bár az ősszel vetendő káposztarepce és kalászos gabonák nem tartoznak a talajlakó kártevők létszámára kifejezetten érzékeny növények közé, de a napjainkban egyre inkább terjedő kisebb tőszámmal történő vetés miatt nem elhanyagolható jelentőségű a termesztés szempontjából a drótférgek és pajorok egyedsűrűsége talajainkban. A veszélyességi küszöbértéknek számító 1-2 db/m2 talajfertőzöttség tehát nemcsak a kapás, hanem a sűrű vetésű növénykultúrák esetében is helytálló szám.

A talajlakó kártevő fertőzöttség felmérésére javasolt módszerek (térfogati quadrát módszer, búzacsomós csalogatás) mindegyike alkalmas a reális fertőzöttségi viszonyok elbírálásához, de a területen mozgó pattanóbogarak talajcsapdázása is lehet kiinduló pontja a döntésnek. A tavaszi cserebogár rajzás mértéke, főként erdők menti területeken, szintén kiinduló pontja lehet annak, hogy fertőtlenítsük-e a talajt, illetve rovarölő szerrel csávázott vetőmag kerüljön a talajba.

Kalászos gabonák önmaga után történő vetésekor igen fontos a terület  gabonafutrinka fertőzöttségének ismerete. A futrinka már az aratás előtt megjelenik a kalászos gabona táblákon, és ha kedvezőek a körülmények, már a tarlón megkezdi tojásrakását a szalmacsomók alá, kazalhelyek környékére, hogy a kikelt lárvák táplálkozhassanak az árvakelésen. Ez a fertőzöttség a tarlóápolás rendszeres elvégzésével megszüntethető, de szárazságban a futrinka nem rak tojásokat, csak, ha eső esik, így gyakran az elvetett árpa, búza kerül veszélybe. Ennek tudatában tehát az önmaga után vetett kalászos területeken ebből a szempontból is fontos a gyakori szemlézés.

Az elhanyagolt, ápolatlan tarlók melegágyai a vetési bagolylepke őszi fertőzésének, ugyanis a lepkék a virágzó gyomokkal borított tarlókon nemcsak táplálkoznak, hanem itt rakják le tojásaikat. Az ily módon elfertőzött táblákon az ősz folyamán komoly mocskospajor fertőzöttség alakulhat ki. A vetési bagolylepke azon kevés bagolylepke faj közé tartozik, melynek hernyója, a mocskospajor talajszinten él és táplálkozik, tehát a növények gyökérnyaki részének elrágásával komoly károkra képes. Figyeljük tehát a vetési bagolylepke repülését feromon csapdák kihelyezésével, illetve a tarlók ápolását, „feketén” tartását rendszeresen oldjuk meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 27. 15:10

Március utolsó hetének időjárására a nagyfokú változékonyság a jellemző. Az ilyenkor megszokottnál még mindig melegebb az átlaghőmérséklet, de éjszakánként gyakran csökkent a hőmérséklet fagypont közelébe. A számára kedvező időjárás miatt erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat.

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 26. 17:10

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

Kísérjük figyelemmel a kártevők rajzását – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 21. 07:10

A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem.

Erősödhet a gabona-lisztharmat terjedése – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 19. 16:10

Március 19-én hajnalra fagyos reggelre ébredtünk, és ez így várható néhány napig, de ez a lehűlés nem befolyásolja a szántóföldi tevékenységet, azonban a virágzásban levő gyümölcsfák idei termése veszélyben van.

Bemutatjuk a Farmet Fantom PRO kultivátort

2020. május 19. 09:47

A Farmet Fantom PRO egy sokoldalúan használható félig függesztett kultivátor, amelynek szerepe egyre inkább fel fog értékelődni a talajművelés változó trendjeinek tükrében. A szigorodó vegyszerhasználati szabályok szükségessé teszik a mechanikai gyomirtás egyre intenzívebb alkalmazását, ugyanakkor igényként merül fel a minimális talajbolygatás, a lehető legsekélyebb művelés és a talajok nedvesség-veszteségének csökkentése.

Erősödik a gyapottok bagolylepke hernyóinak kártétele

2019. július 30. 09:31

A lehullott csapadék most már lehetővé teszi az aratás során elhullott magvak kikelését, illetve a zöldítésre szánt területeken a vetések jobb fejlődését.

Növénytermesztési tapasztalatok 2021-ben: gyomosodás őszi káposztarepcében - 5. rész

2021. december 14. 04:36

Ha a repce gyomosodásának kérdését közelebbről megnézzük, akkor a legkorábbi problémaként egy kultúrgyomot, az árvakelésű gabonát kell megemlítenünk.

Talajtakaró növények a mezőgazdaságban

2023. november 1. 06:40

A növényi maradványok talajfelszínen hagyása, az állandó talajtakarás, a talajtakaró növények vetése nemcsak a szervesanyag-utánpótlást biztosítják, hanem segítenek a klímakárok kivédésében is.