Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

Tömegesen telepednek be a vetésfehérítők

Tömegesen telepednek be a vetésfehérítők

Agrofórum Online

Rengeteg csapadékkal adós a „természetfelelős”. Az év első három hónapjában országos szinten is mindössze 50-60 milliméter eső esett. A téli hónapokban, hó formájában sem hullott elegendő mennyiség, így napjainkra már fél évnyi a talajok nedvességhiánya.

A munkagépek nyomán úgy porzik a talaj, mint aratás idején. A növényeken még nem látszanak aszálytünetek, de a csekély felvehető víz miatt igen vontatott az őszi kalászos és a repce növekedése. Az árpán ugyan már látszanak a „sásosodás” jelei, de még táblán belül is igen heterogén a fejlődés. A napokban megkezdődött a repce szárba indulása, de a növények mérete meg sem közelíti az ilyenkor megszokottat. A repce főszárán már megjelentek az első virágbimbók is.

A jelenlegi, száraz és átlagosnál melegebb időben a repcefénybogarak kiéhezetten várják a táplálékul szolgáló virágport. A táplálék eléréséhez kirágják a bimbókat, hogy hozzáférhessenek a repce porzóihoz. Közben megsérül a virág bibéje is, ami a bimbó lehullásához vezet, így alakul ki a hiányos virágzat.

Az alacsony éjszakai lehűlés ellenére, napos időben már most is tömegesen látogatják a fénybogarak a zöld bimbókat. Ha most jönne némi csapadék, a növények fejlődése is felgyorsulna, megkezdődhetne a virágzás, kártétel nélkül jutnának virágporhoz a repce fénybogarak. Addig is rendszeresen ellenőrizzük az állományok fénybogár fertőzöttségét, mert napok alatt tetemes kárt képesek okozni a bogarak.

A fénybogarak mennyiségét hálózással, vizuális megfigyeléssel, sárga tálakkal és sárga vagy fehér ragacsos fogólapokkal egyaránt ellenőrizhetjük. Ha a tálcsapda 2-3 naponként 20-30 bogarat fog, vagy pedig hálózással, hálócsapásonként 2 vagy több bogarat fogunk, ideje megkezdeni a védekezést. Ha vontatott a virágzás, nagyobb kártétellel kell számolni. Védekezéskor szigorúan figyelemmel kell lenni a méhkímélő növényvédelmi technológia egyre szigorodó szabályaira! Teljes virágzásban már felesleges a fénybogarak elleni védekezés, mert akkor már nem okoz kárt.

Őszi kalászos gabona állományokban eddig még nem okoztak jelentősebb kárt a gombabetegségek. A száraz és viszonylag meleg idő csupán a gabonalisztharmat kórokozójának kedvez. Más betegségek fellépése esetleges. Alig találni a levélfoltosságot előidéző gombák tüneteiből, valamint egyik gabonarozsda sem fordul elő. Nagyobb mértékű kártételre az időjárás gyökeresen csapadékosabbra fordulásáig nem is lehet számítani.

Figyelni kell viszont a vetésfehérítő bogarakra, mert betelepedésük üteme erősödni látszik. Fűhálózással ellenőrizzük létszámviszonyaikat, ha 10 hálócsapásban 8-10 bogarat találunk, indokolt lehet a táblák szegélykezelése. Fokozottan figyeljük a most kelő tavaszi árpát és zabot, mert a vontatott növekedés miatt, itt nagyobb a kártételi veszély.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 27. 15:10

Március utolsó hetének időjárására a nagyfokú változékonyság a jellemző. Az ilyenkor megszokottnál még mindig melegebb az átlaghőmérséklet, de éjszakánként gyakran csökkent a hőmérséklet fagypont közelébe. A számára kedvező időjárás miatt erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat.

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 26. 17:10

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

Kísérjük figyelemmel a kártevők rajzását – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 21. 07:10

A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem.

Erősödhet a gabona-lisztharmat terjedése – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 19. 16:10

Március 19-én hajnalra fagyos reggelre ébredtünk, és ez így várható néhány napig, de ez a lehűlés nem befolyásolja a szántóföldi tevékenységet, azonban a virágzásban levő gyümölcsfák idei termése veszélyben van.

Nyolc százalékkal nőtt az uniós búzaexport

2023. március 22. 12:17

Az EU-adatok szerint Franciaország továbbra is messze a legnagyobb EU-s búzaexportőr ebben a szezonban 8,69 millió tonnával.

Európai árnövekedéssel zárult a hét

2021. február 20. 07:11

Az Egyesült Államokban eladói nyomás alá kerültek a főbb agrárpiaci termékek a hét utolsó kereskedési napján.

Megállt az árak csökkenése Chicagóban

2021. szeptember 3. 06:37

Amerikában emelkedtek az árak, míg Európában nem volt határozott iránya a kereskedésnek az agrárpiacokon.

A repce őszi kártevőközösségének sajátságai

2018. november 4. 08:30

A repcét károsító kártevők közössége rendkívül népes, de ezek közül is az ún. juvenilis, őszi vegetációs periódusban támadók a legfajgazdagabbak. A csoport legjelentősebb kártevői, kártevő csoportjai a keresztesek földibolhái, a kis káposztalégy, a nagy repcebolha és a keresztesek levéldarazsai. A polifág kártevőként a mezei pocok, míg kisebb jelentőségű fajokként a repce-gubacsormányos és a honvédbogár említhetők.