Az Akadémia a kutatóhálózatot irányító közös tudós testületről egyeztet az Innovációs és Technológiai Minisztériummal

2018. augusztus 16. 13:33

Az MTA törvényben foglalt kötelessége, hogy az Országgyűlés vagy a kormány kérésére, illetve saját kezdeményezésére kinyilvánítja szakmai véleményét az ország és a társadalom számára fontos kérdésekben.

Egyre drágább termőföldet venni Romániában

2018. augusztus 16. 10:38

A piacon jelentős felhajtó erőt képvisel a külföldi spekulánsok érdeklődése, tekintettel arra, hogy a legmagasabb romániai árak még mindig csak felét-harmadát teszik ki a legolcsóbb németországi, vagy hollandiai területek árának.

Jók a terméskilátások az Európa-bajnok magyar csemegekukorica ágazatban

2018. augusztus 16. 09:41

Idén az előző évinél és a sokévi átlagnál is nagyobb termés várható, de a csemegekukorica terület több mint fele augusztus közepe után lesz betakarítva, ezért még kockázatos a végső eredményt megbecsülni.

Az aszályhelyzet miatt sem változnak a zöldítés hazai előírásai

2018. augusztus 16. 06:50

Magyarországon eddig ilyen jellegű igény nem fogalmazódott meg, így a gazdálkodóknak teljes mértékben be kell tartaniuk a hatályos 10/2015. (III.13.) FM rendeletben foglalt zöldítési előírásokat.

A mai naptól tartósan vízhiányos időszakot állapított meg a belügyminiszter

2018. augusztus 15. 06:41

A tartósan vízhiányos időszak várható kezdetét és végét a hidrometeorológiai előrejelzések figyelembevételével a vízgazdálkodásért felelős miniszter a Hivatalos Értesítőben teszi közzé.

Ötezer hektáron javul a Hortobágy vízháztartása

2018. augusztus 14. 14:31

A projekt keretében az érintett pusztarészeken a még meglévő, a puszta vízháztartását kedvezőtlenül befolyásoló csatornák, töltések, felszámolása történik meg, ezzel helyreáll a legelőtavak vízgyűjtőterületeinek integritása.

Közös felelősségünk az erdőtüzek megelőzése

2018. augusztus 13. 10:47

A július-szeptemberi hónapokban főként a fenyőerdők, borókás nyárasok veszélyeztetettek, mert aszályos időben könnyen koronatűz alakul ki akár egy kisebb avartűzből is.

Tavalyhoz képest jobban bejelentik a nyári idénymunkásokat

2018. augusztus 10. 11:30

Az ellenőrzésnek nem volt kiemelt ágazati területe, ám a vizsgálódás kiterjedt mezőgazdasági területekre (dinnyeföld, almaültetvény, paprikaföld, baromfitelep) és feldolgozóipari létesítményekre (vágóhíd, fafeldolgozó üzem, hűtőház, borászati üzem) is.

A hőség az állatokat és a növényeket is megviseli

2018. augusztus 8. 10:21

A forróságot nem csak az állatok viselik nehezen. Ilyenkor gyakran száraz légköri aszályok alakulhatnak ki, amelyek a növényeket sem kímélik. Ugyanis egyre több elszáradt, megperzselődött növényt látni.

Német kánikula: kiszáradtak a karácsonyfának nevelt fenyők

2018. augusztus 7. 06:40

Tovább tart és csak a hét közepén tetőzik a kánikula Németországban, akár új melegrekordot is mérhetnek majd. A hőség és az aszály egyre súlyosabb gondokat okoz, Brandenburg tartományban már a folyók kiszáradásával fenyeget.