Táj-Tér-Kép
Táj-Tér-Kép

Génbankból kiszabadított ritka paradicsomok

Génbankból kiszabadított ritka paradicsomok

ÖMKI, Fotók: ÖMKI

Tavaly tavasszal örökbefogadók kertjeiben tesztelték őket, az augusztusi szüret után pedig a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás konyhájában is bizonyítottak az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) kiemelkedő minőségű öko paradicsompalántái, amelyekből az idén 30 darabot ajánlott fel a szervezet a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek programja javára a Föld Napja alkalmából.

A 49. világméretű esemény kiemelt témája idén a biológiai sokszínűség megőrzése. A különleges ízvilágú tájfajták iránti érdeklődésre való tekintettel az öko palánták május közepétől – korlátozott mennyiségben – kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek.

 Valódi gasztronómiai ínyencségekről van szó, amelyeket eddig jóformán csak a génbankok őriztek. Kincset érő agrárörökséget hagytak ránk az adott tájban élő, azt alakító gazdálkodó elődeink. Meggyőződésünk, hogy ezeknek a méltatlanul elfeledett tájfajtáknak helyük van a kiskertekben, az oktatásban, a vacsoraasztalokon – mondta el az ÖMKi tájfajta paradicsom projektjének felelőse, Takács Bence.

A máriapócsi több kóstoló eredménye szerint is kenterbe veri a bolti koktélparadicsomokat, a gyöngyösi egyedi módon hozza a paprika alakú, hosszúkás változatok összetett ízvilágát, a vékony héjú mátrafüredi pedig az ökörszív alakkörre jellemző lédússágával, zamatával hódít – tette hozzá a projektvezető.

Az ipari termelés miatt az utóbbi évtizedekben kiszorultak a kínálatból azok a mára elfeledett tájfajta paradicsomok, amelyek közül az ÖMKi több tucatot szabadított ki a génbankból 2012 óta. Az ország egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó önálló szervezetének kutatói azzal a céllal vizsgálták ezeket a tájfajtákat éveken át, hogy a legízletesebbeket, legalkalmazkodóbbakat újra közkinccsé tegyék.

2016-ig összesen 35 paradicsom tájfajtát vizsgáltak az ÖMKi munkatársai 28 együttműködő gazdaságban, tavaly pedig a biogazdálkodás és bioélelmiszer-fogyasztás népszerűsítését célzó Talajtól a tányérig” kampány részeként a szervezet be is mutatta a legjobbakat. A kiválasztott öko palántákat lelkes örökbefogadók nevelték, termésük pedig a kampányzáró augusztusi Nagy Lecsó családi napon a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás konyhájában is bizonyított.

Az ÖMKi a biológiai sokféleség üzenetét zászlajára tűző idei világesemény, a 49. Föld Napja alkalmából 30 db öko palántát adományozott a KÉK városi közösségi kert projektje javára, amelyeket a legnagyobb hazai ökologikus módszerekkel művelt városi egységben, a 2600 négyzetméter alapterületű Kerthatár Közösségi Kertben ültettek el.

Azzal, hogy tájfajta palántákról van szó, felhívhatjuk a figyelmet a változatos, sokszínű, fenntartható mezőgazdaság és a közösségi élményen alapuló helyi termelés fontosságára, amelyek iránt a KÉK is elkötelezett. Fontosnak tartjuk a kertészeti kultúra megőrzését, nemcsak vidéken, de a városokban is, különösen a fiatal generációk körében, erős hangsúlyt fektetve az ökológiai művelési módra – mondta el Kertész Monika, a KÉK Közösségi Kertek programjának vezetője.

Az ÖMKi palántái május közepétől – korlátozott mennyiségben – kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek. A forgalomba hozatal helyéről és időpontjáról a biokutatas.hu oldalon kaphatnak információt az érdeklődők.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kaphat-e zöld utat a Budai Zöld Öv? – II. rész.

2024. március 20. 05:40

A települések nagymértékű, intenzív növekedésének szabályozása érdekében elengedhetetlen a meglévő, a fővárost az agglomerációval összekötő értékes zöld folyosók, ékek feltárása és értékelése.

Kaphat-e zöld utat a Budai Zöld Öv? – I. rész

2024. március 10. 05:40

Napjainkban számos európai ország nagyvárosai körül alakult ki a városok külső részén, az agglomeráció és a nagyváros határán tudatos várostervezés révén zöldgyűrű, zöldsáv.

Innovatív vízgazdálkodás: a H2Ohio Projekt és hazai vízvédelmi stratégiák

2024. január 25. 05:40

Itthon kiemelten fontos a vízjárta területek védelme, hiszen a víz az egyik legnagyobb erőforrásunk ökológiai és társadalmi értelemben is. Érdemes lehet a világ vízrendezési innovációit szem előtt tartanunk, hogy azzal saját vizeinket is védjük.

Térkép készült az elveszett 8. kontinensről

2024. január 17. 16:40

Nem elírás, és önnek sem kell a(z erősebb) szemüveg, valóban létezik egy 8. világkontinens, még ha eddig csak nagyon kevesen is hallottak róla.

Végre: az embernél jóval gyorsabban dolgozó betakarító robot született

2023. november 11. 09:10

A Four Growers a közelmúltban uborkaszedéssel bővítette a betakarító robotja tudástárát. Ez a Four Growers betakarító robotjának legújabb fejlesztése, amely egyike az első olyan gépeknek, amelyek az embernél már lényegesen gyorsabban tudnak dolgozni.

A HREZ (magas ellenálló-képességű) paradicsomok egészségesek maradnak

2023. október 5. 13:40

A HREZ (az Enza Zaden cég magas ellenálló képességű növényeinek) bevezetése azokat a termesztőket hivatott támogatni, akiknek az elmúlt években a ToBRFV-vel kellett megküzdeniük.

Miért és hogyan hónaljazzuk a paradicsomot?

2023. július 11. 07:33

Paradicsom gondozásával kapcsolatban van kérdésem Önökhöz. Miért kell hónaljazni a paradicsomot? Hogyan kell ezt a munkát elvégezni?

Az ország minden pontjára eljutnak az ÖMKi tájfajta paradicsompalántái

2023. május 4. 10:27

Már elérhetőek a Lidl Magyarország üzlethálózatában az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet magyar tájfajta, öko paradicsompalántái.