Kis túlzással, már a csapból is az folyik, hogy a kerttulajdonosoknak célszerű komposztálniuk. Más kérdés az, hogy ennek ellenére mennyien vannak azok, akiknél pl. a nyírást követően a fű a kukában landol, némi aprógally kíséretében. Most azonban ne velük foglalkozzunk, hanem azokkal, akik nem rendelkeznek udvarral, kerttel, de szeretnék csökkenteni ilyen módon is a hulladéktermelésüket.
Bokashi vödör
A szó, nem nehéz kitalálni, japán eredetű és szerves anyagra utal. Magát a módszert pedig a konyhai hulladék csökkentése iránti kereslet hívta életre. A működés elve pedig a következő: anaerob lebontás elve alapján működik, vagyis levegő nélkül végbemenő bakteriális tevékenység történik az edény belsejében.
A lebontó baktériumok, amelyek starter kultúra adagolásával kerültek a vödörbe, átalakítják a konyhai hulladékot. Két dologra fokozottan figyelni kell a használata során. Az egyik az, hogy folyamatosan etetni kell a baktériumokat, vagyis ellátni őket konyhai hulladékokkal, a másik pedig az, hogy a használat elött gondosan, légmentesen le kell zárni vödröt.
A módszer egyik előnye, hogy nem jár kellemetlen szagokkal, sőt tulajdonképpen teljesen szagtalan a használata. A vödör alján lévő csapon keresztül távozik az erjedést követően az ún. komposzt tea, ez hígítva tökéletes növénykondicionálóként működik.
A vödörnek van egy másik végterméke is, az az összepréselt anyag, amely további komposztálást igényel, pl. virágföldbe keverve. A módszer használói ebben látják annak az egyetlen hátrányát. Mivel ugyanis a Bokashi vödör viszonylag gyorsan végzi munkáját, így ennek a szilárd anyagnak gyakran kell virágföldet keresni. Természetesen megoldás lehet, hogy barátainkat is ellátjuk a szükséges humuszmennyiséggel.
Giliszták a lakásban?!
Igen, legalábbis akkor, ha igazán jó minőségő komposztot szeretne valaki. Köztudott, hogy a giliszták a talaj felszínén található szerves hulladékokat mélyebb területre viszik, majd jóízűen vagy kevésbé jóízűen elfogyasztják, befejezésképpen végtermékükkel trágyáznak.
Ezen a gyakorlaton nyugszik a lakásban is tartható gilisztakomposztáló, amelyet házilag is megépíthetünk. Amire mindehhez feltétlenül szükségünk van, azok a giliszták, mégpedig vörös trágyagiliszták (Eisenia fetida) vagy a vöröslő giliszták (Lumbricus rubellus). Azért rájuk, mert ezek azok a fajok, amelyek kimondottan lebomló szerves anyagot fogyasztanak.
Ezentúl számukra az a legideálisabb lakókörnyezet, amely fénytől elzárt, de oxigénben gazdag, a hőmérséklet pedig 10 °C és 27 °C közötti. Természetesen igénylik a nedves közeget is. Onnan tudhatjuk, hogy jó úton járunk az optimális környezet megteremtésében, hogy gilisztáink, fajtól függetlenül, szaporodni fognak, így nekünk nem kell aggódnunk az utánpótlás kérdésén. Az első egyedekhez hozzájuthatunk horgászboltokban, de akár apróhirdetések útján is.
Építsünk
Nem kell megrémülniük azoknak sem, akik sem kedvvel, sem kézügyességgel nem rendelkeznek, a gilisztaláda készen is megvásárolható. Azoknak, akik azonban úgy döntenek, hogy belevágnak a gilisztaotthon elkészítésébe, a következő javaslatokat tudjuk adni:
fél kiló gilisztához kb. 0,1 nm felületrészt tervezzünk, ez a szám a gilisztákéval arányosan növekszik. A doboz mélysége körülbelül 20-30 cm mély legyen és a fedélről se feledkezzünk meg, a kívánt nedvesség és sötétség biztosítása miatt.
A megfelelő szellőzés biztosításához fúrjunk minimum 10 (célszerű több) cm átmérőjű lyukat a doboz oldalaira és a tetejére is. A doboz aljára kerüljön a nedves tápközeg, amely lehet pl. virágföld, levél, de akár papír kéztörlő is. Ez a tápközeg célszerű, hogy mintegy 2 cm vastag legyen.
A nedvesség megtartása érdekében időnként permetezzük meg vízzel a közeget. Ha ezzel elkészültünk, akkor jöhet a következő lépés, helyezzünk a láda aljára ételmaradékot (az alábbiakban részletezzük, hogy melyek is legyenek ezek), majd a tápközeggel fedjük be azt.
Ezzel el is érkeztünk a giliszták fogadására. Amikor az új lakhelyükre behelyezzük őket, akkor körülbelül egy óráig ne fedjük le a ládát, így a giliszták, amelyek (mint azt már említettük korábban) nem szeretik a fényt, gyorsan beássák magukat a mélyebb közegbe, és el is kezdik a táplálkozást.
Etessük
Az, hogy naponta egyszer egy alkalommal kisebb adaggal vagy heti rendszerességgel etetjük őket, teljességgel a mi döntésünk. Amire figyeljünk, hogy a nagyobb darab élelmiszereket fel kell vágnunk, hogy könnyebben megbirkózzanak azokkal. Az etetés menete sem túl komplikált, félre kell tolni a tápközeg egy részét, és annak helyére kell tenni az ételmaradékainkat. Ezt követően pedig be kell takarni az elemózsiát friss, száraz tápközeggel. A kis jószágaink a tápközeget és az ételt elfogyasztják, sötét, dús anyaggá alakítják, amely száz százalékban felhasználható.
De mivel?
Gyümölcs és zöldség egyaránt megfelelő táplálék számukra, de a hagymával, káposztával és a citrusfélékkel érdemes mértéket tartani – javasolják a Humusz Szövetség tagjai. Ellenben az összetört tojáshéj, a kávézacc, a teafilter mehet a dobozba. Kenyér- és szénhidrátmaradékkal ismét csak óvatosan bánjunk, a húst, halat, zsíros, olajos, feldolgozott ételeket, csonthéjasok magjait és a tejtermékeket pedig egyáltalán ne adjuk számukra.
Onnan tudhatjuk, hogy a tápközeg megérett a felhasználásra, hogy színe sötét, morzsalékos lesz. Mindez nem egy gyors folyamat, akár négy hónapba is beletelik. Ha azt látjuk, hogy megtörtént, akkor rendezzük a láda egyik oldalára a végterméket, a másikba részbe pedig az új nedves tápközeget. A korábbiaknak megfelelően helyezzünk abba ételmaradékot, a giliszták pedig, ismét nem túl sebesen, átvándorolnak a számukra ideálisabb kupacba. Mi pedig kivehetjük az együttműködésünk gyümölcsét, és már használhatjuk is azt.
(Fotó: Jenny Johansson/Pixabay)
