31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Egész évben kiskert. Januári teendők
Agrofórum Online

Januári teendők Az idei tél viszonylag későn, novem berben köszöntött be igazán. De hogy meddig tart, arról kérdezzük meg Piroskát (január 18). A hónap közepi nap jóslásra alkalmas: a népi megfigyelések szerint, ha aznap mínusz fokokat mérünk, még több mint egy hónapig komoly télre számíthatunk. („Piroska, ha fagy, negyven napig fagy”). A régi korok embere talán nem lelkesedett egy ilyen hírért, mivel azonban az utóbbi években nem ritka a március közepén leeső hó, azt hiszem, sokan lennénk elégedettek azzal, ha a tél „csak” február végéig tartana. Mindamellett nem vitatjuk el a tél örömeit, a növénytermesztésben, földművelésben betöltött pozitív szerepét. Járjuk végig a kertet, és fedezzük fel a természetesen kusza, vagy éppen a hasznosság céljából megformált fák és bokrok csupasz ágainak szépségét. Tervezzük fejben a metszést, alakítást, egyes fák esetében szalaggal akár meg is jelölhetjük a levágandó ágakat. De ha a metszőollóhoz vagy fűrészhez nyúlunk, azt csakis azért tegyük, hogy pótoljuk rajta a tisztítást, olajozást. Lehet, hogy új szerszámokra lesz szükségünk. Vizsgáljuk meg a fából készült nyeleket, cseréljük ki a korhadtakat, megrepedteket. A téli metszés növény-egészségügyi szempontok miatt kerülendő. A sebek gyógyulása gyakorlatilag leáll, ezért mikor tavaszra fordul az idő, a felmelegedésben azonnal „nyitva áll a kapu” a sebeken fertőző kórokozók előtt. Különösen így van ez a csonthéjas gyümölcsöket veszélyeztető Pseudomonas syringae baktérium és a Leucostoma cincta gomba esetében. Az ágelhalást okozó kártevők ellen réztartalmú szerrel érdemes permetezni rügyfakadás előtt, és ekkor van a metszésnek is ideje. A gyantafolyás már most támpontot ad arra nézve, hogy jelen van-e a kártevő az adott fában. Szőlőben is fellép, elsősorban ott, ahol a tápanyag-visszapótlás elmarad, vagy egyoldalú. Keressük és szedjük össze a gyümölcsfákon és a földre hullottan aszalódó múmiákat, betegségre gyanús ágdarabokat, és tekintve, hogy a komposztálóban télen nincs meg a szükséges 50-60 °C, égessük el őket. A 2013-as évben az Országos Erdészeti Egyesület által az Év Fájának megválasztott házi berkenye (Sorbus domestica) a rózsafélék családjába tartozik, rokonai az almatermésűek. Ez azt jelenti, hogy a kórokozóik és kártevőik részben azonosak. Ilyenkor januárban a berkenyén megfigyelhetjük a moníliás rothadás (Monilinia fructigena) által mumifikált gyümölcsöket, akár a fán, akár a fa alatt. Ez a betegség komolyabb károkat tud okozni ott, ahol az állomány túl sűrű, vagy maga a fa sűrűsödött el (metszés hiánya, vagy nem eléggé átgondolt metszés). Csapadékos években még a mogyorót is megtámadja ez a gomba. A korona levegősre alakításával, a megfelelően kiegyensúlyozott tápanyag-ellátással máris sokat tettünk a betegség megelőzése érdekében. A mogyoró metszésével egyébként szintén várnunk kell márciusáprilis hónapig, a virágzás utánig. A folyamatot azonban elkezdhetjük: vágjuk le a talajból feltörő tősarjak jelentős részét közvetlenül a talaj felett, az egyéb ágakat pedig ott, ahol különösen nagy az elsűrűsödés. Ez a ritkítás az idősebb bokrok esetében 2-3 évente válik esedékessé. A mogyoró az egyéves (tavaly kinőtt) ágakon terem, a legtöbb termést a félárnyékos, enyhén napos ágak érlelik. Enyhe téli napokon, ha a talaj engedi, tegyünk a mogyoróormányos (Curculio nucum) áldatlan tevékenysége ellen: ássuk fel a mogyoró alatt a talajt. Ehhez legalább 10 cm-es mélységű forgatás szükséges, mivel a lárvák itt telelnek és csak tavasszal bábozódnak. Erre a műveletre sajnos januárban nem sok esélyünk van, de ha mégis, akkor máris sokat tettünk a védelemért. Ha nagyon vastag mulcsréteg van a mogyoró alatt, akkor elképzelhető, hogy a lárvák ebben kerestek telelőhelyet. A réteg eltávolításával tehát a kártevőket is eltávolítjuk. Ha van baromfi a kertben, az is elvégzi a kapirgálást. Már meglevő szobanövényeink közül egyesek elérkeznek a természetes nyugalmi fázisba. Ezt onnan vehetjük észre, hogy a virágok elhervadását követően hullani kezdenek a levelek. Így viselkedik például a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima). A jelenség hátterében állhat azonban az is, hogy az átlagos lakásklíma túl száraz és túl meleg ennek a trópusi eredetű, őshazájában akár 3 méter magasra is megnövő növénynek. Az optimális helyen a hőmérséklet 10-15 °C, a fény bőségesen érkezik, de nem közvetlen napsütés formájában. Az ablakpárkány jó megoldás lehet, de ha szellőztetünk, feltétlenül vegyük el a túlzottan csípős levegő útjából. A párásítást megoldhatjuk a növény permetezésével, vagy az agyagcserép igen rövid idejű vízbe mártásával (vödör segítségével könnyen megoldható). Kerüljük a bőséges öntözést. Ha minden levelét elhullatta, akkor csonkoljuk vissza 10-15 cm-nyire és vigyük sötét, enyhén párás helyre tartsuk ott a fagyok elmúltáig. Időnként locsoljuk meg. Ha a mikulásvirág jól érzi magát, akkor akár éveken át díszítheti lakásunkat. Nem ritka szobanövény az esetleg karácsonyi ajándékként érkező citrom, vagy más citrusféle. Ahhoz, hogy sikeresen tartsuk, és esetleg a gyümölcsét is élvezhessük, néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk. Először is tartsuk a talajt nedvesen. Ha a felső két ujjnyi talajréteg érzésre száraznak tűnik, alaposan locsoljuk be az edényt. Addig önEgész évben kiskerttözzük, amíg a víz alul meg nem jelenik. Ekkor a vizet öntsük le, ne hagyjuk benne állni. A gyökerek nem szeretik a levegőtlen környezetet, ezért tegyünk nedvszívó anyagot a cserép aljára, arra a talaj kimosódását megakadályozandó a nedvességet áteresztő agrofóliát, és csak úgy jöhet a föld, majd a fácska. A csapból érkező víz olykor túl kemény. Ezen úgy segíthetünk, ha az öntözővizet csapadékból gyűjtjük, vagy lágyított vizet vásárolunk. A levegő páratartalma ne csökkenjen 50 % alá. A kívánt párás levegőt vízpermetezéssel idézhetjük elő. Állítsuk a citrust déli ablakba. Napi 8-12 órányi fényre van szüksége. A téli hónapokban ezt a növénytermesztők és akvaristák számára speciálisan kifejlesztett lámpatestekkel érhetjük el. A fa tetejéhez képest a fényforrást 1020 cm magasra helyezzük. Végül gondoskodjunk a megfelelő hőmérsékletről. A citrom hőigényét például nappal kielégíti a kissé melegre fűtött lakásátlag (20-22 °C), ám éjszakánként bajban leszünk, mert csupán 12-13 °C-ra lesz szükség. Ha megoldható, szállítsuk a lakás leghűvösebb (akár sötét) részébe éjszakára az edényt. Kerekes alátéttel a mozgatás nem kivitelezhetetlen, hiszen egy 40-60 literes tárolóedény elegendő egy akár 2 m magasra megnövő fa számára is. A környezet kímélése azt kívánja, hogy a kerti utakat ne sózással tegyük járhatóvá. Használhatunk fahamut a kandallóból, vagy cserépkályhából (ha nincs folyamatos hamu-ellátmányunk, érdemes lesz a szalonnasütések, kerti sütögetések során képződő hamut félrerakni egy jól zárható dobozban, vagy vödörben), homokot, fűrészport. Ha van a kertben a járda, vagy a kerítés mellett olyan sövényünk, mely érzékeny lehet az autók által felvert sóra, sós lére, akkor erősítsünk rá nádszövetet a sózós időszak végéig. ¦ Hordó- és Fatermékgyártó Kkt. Majtényi László cégvezető 4343 Bátorliget, Kossuth utca 2. Telefon: 06-42-749-539 Fax: 06-42-749-532 E-mail: bora33@freemail.hu Boroshordók készítését bármilyen típusban vállaljuk, 1 litertől 1000 literig, tölgy és akácfából.

ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen