KÁN Egyetemi Napok

Agrofórum Online

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2022. szeptember 30-október 2. között újra megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén. Az állattenyésztési szakma képviselőit, a nagyközönséget és a kisgyermekes családokat, valamint a középiskolásokat színvonalas, interaktív programok várják a rendezvényen.

A Dunántúl egyik legnagyobb agrárrendezvényén kiemelkedő szerepet kap az agrár-felsőoktatás és az agrárszakma népszerűsítése. Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, az Egyetem fő képzési, kutatási területeit, öt campusát és 20 intézetét is megismerhetik a látogatók a MATE Udvarban, interaktív programokon keresztül.

Többek között a Környezettudományi Intézet standján ökolábnyom-kalkulátort üzemeltetnek, a Genetika és Biotechnológia Intézetnél pedig az érdeklődők kipróbálhatják a DNS elválasztási technikákat.

A kiállítás keretén belül szakmai konferenciákat tartanak, de sor kerül a One Health Szakmai Napra is, valamint az V. Halászati Kerekasztal is várja a halágazat szereplőit.

A hagyományos juh- és kecskeágazati rendezvény új köntösben, az állattenyésztés egészét összefogó Szent Mihály-napi Állattenyésztési Fórumként valósul meg.

Részletes program a rendezvény honlapján: https://kaposvarinapok.hu/

Időpont
2022. szeptember 30.
2022 október 2.
MATE Kaposvári Campus Pannon Lovasakadémia (7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.)

Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban

Látványetetéssel és állatismertetőkkel várják az érdeklődőket a karácsonyi ünnepek után Szarvason a Körösvölgyi Állatparkban.

Időpont

2025. december 27. – 28.

Helyszín

5540 Szarvas, Anna-liget 1.
Körös-Maros Nemzeti Park - Körösvölgyi Állatpark

Szilveszteri Party a Kincsem Lovasparkban

Szilveszteri Party Tápiószentmártonban a Kincsem Lovasparkban 2025. december 31-én 19 órától.

Időpont

2025. december 31. (19:00) – 2026 január 1.

Helyszín

2711 Tápiószentmárton, Sőregi út 1.
Kincsem Lovaspark

Adventi Ünnep a Szent István Bazilikánál

Adventi Ünnep a Bazilikánál 2025. november 14. - 2026. január 1. között. Az igazi, autentikus karácsonyi hangulat újra beköltözik Budapest szívébe a Szent István térre!

Időpont

2025. december 1. – 2026 január 1.

Helyszín

1051 Budapest, Belváros-Lipótváros, Szent István tér
Szent István Bazilika

26. EDUCATIO Kiállítás

Magyarország legnagyobb oktatási kiállítása 2026-ban is várja az érdeklődőket még több kiállítóval és programmal 2026.01.08.-10. között.

Időpont

2026. január 8. – 10.

Helyszín

1101 Budapest, Kőbánya, Albertirsai út 10.
Hungexpo