Mikor ültethetők ki a kertbe a palánták?

Agrofórum Online

Saját vetésből származó palántáim elég nagyra megnőttek már, a rendelkezésre álló helyüket is kinőtték. Mikor ültethetők a kertbe? Esetleg fátyolfóliás takarással kihelyezhetők már most is?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Azt nem írta meg, hogy pontosan milyen palántákról van szó, úgy gondolom, hogy paradicsom és paprika palánták esetleg lehetnek közöttük. Ezek kiültetésére, valamint az uborka, tökfélék, tojásgyümölcs esetében egyaránt, általában fagyosszentek elmúltával, májusban szokott sor kerülni. Fontos, hogy a talaj hőmérséklete ekkor már elérje legalább a 12-13 fokot, valamint az, hogy az éjszakák se legyenek olyan hűvösek, nehogy a kis növényeink megfázzanak. Nem feltétlen kell a hőmérsékletnek nulla fok alá mennie ahhoz, hogy a növények károsodjanak, hiszen a hűvös időjárás is okozhat megfázást, mely által virágzásuk késik, kötődésük rosszabb lesz és fejlődésük is vontatottabbá válik. A hidegtűrő zöldségfajok palántái, mint pl. a káposztaféléké és a salátáé már március közepén vagy végén kiültetésre kerülhetnek.

A melegkedvelő zöldségfajok kiültetéséig tehát még legalább két hónapot szükséges várni, mely időszak alatt azok elöregedése is bekövetkezhet. Kiültetésre ugyanis azok a palánták alkalmasak, melyek erősek, jól fejlettek, nem megnyúltak, száruk vastag, leveleik sötétzöldek, gyökerük dús és fehér színű. A palánták fejlettsége szempontjából kiültetésre azok bimbós állapota tekinthető optimálisnak, hiszen az olyan növények, melyeken már termések találhatók csak lassan indulnak fejlődésnek. Ebben az esetben a terméskezdeményeket, bogyókat érdemes eltávolítani, mert általában ezeket a növény egyébként sem képes kinevelni, valamint fejlődését is hátráltatja.

A növények fátyolfóliás takarása a hideg éjszakák esetében nem nyújt teljes védelmet a melegigényes palánták számára, hiszen nekik éjjel is legalább 16-18 fokos hőmérséklet lenne a megfelelő. Nappal a palántáknak 20-22 fok és fény szükséges fejlődésükhöz, valamint a túlzottan nagy páratartalom is kerülendő. Öntözéskor mindenképp ügyelni kell a túlöntözés mellőzésére, hiszen az a gyökerek fulladásához és elbarnulásához vezethet, valamint a gombás és bakteriális betegségek kialakulásának veszélye is fokozódik.

Így ültessük ki a cserepes fenyőt, ha vége az ünnepeknek!

2023. január 11. 05:36

A cserepes fenyő is hamarosan kikerül a lakásból, és van pár trükkje, hogy sikeresen begyökeresedjen a kertben!

Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását?

2023. augusztus 20. 13:40

Kérem szépen segítségüket! Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását? Mit tegyek ellene?

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.

Így készül raklapból: az önöntözős magaságyás

2021. február 22. 09:14

Mi értelme van az önöntözős magaságyásnak? Netán lehet raklapból is készíteni? Hogyan készül és saját barkácseszközökkel is kivitelezhető? Erre adunk most sok tippet, mi hogyan készítettük el saját önöntözős magaságyásainkat!