25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

Van teendőnk az életerős muskátlival a tél folyamán?

Agrofórum Online

Muskátlival kapcsoltban szeretnék kérdezni. Van-e teendőnk az életerős növényekkel a tél folyamán? Meg lehet metszeni, fiatalítani a muskátlit ebben az időszakban?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A muskátlit nem kell feltétlenül minden évben újra megvásárolni, hiszen kellő odafigyeléssel könnyedén átteleltethető, tavasszal pedig újra kivirágoztatható. A teleltetést érdemes már ősszel, legkésőbb kb. október végéig elvégezni, még a tartós fagyok beállta előtt. A teleltetésre választott hely lehetőség szerint legyen világos, 5-10 fok közötti hőmérsékletű, de minél sötétebb helyet választunk, annál hűvösebb körülményeket szükséges biztosítanunk számára. Telelésre csak olyan növény alkalmas, mely életerős, kártevőktől és betegségektől mentes. A virágokat is érdemes még a nyugalmi időszak előtt leszedni, így ezek sem gyengítik a töveket a téli hónapokban.

A muskátli pihenése alatt se felejtkezzünk meg a növények időnkénti öntözéséről, de minél hűvösebb helyen tartjuk a növényeket, annál kevesebbet öntözzük a muskátlijainkat! Az öntözések alkalmával nem árt a növényeket szemügyre venni, kártevő és kórokozó mentességükről is meggyőződni. Az elszáradt leveleket is eltávolíthatjuk a növényekről, viszont a növények metszését a tavaszi időszaknál hamarabbra ne időzítsük!

A muskátlikat akár már április elején elő lehet készíteni a telelésük befejezéséhez, melyet metszésükkel is kezdhetünk. Ekkor kb. 10-15 cm-es magasságban vágjuk vissza a növényeket, rajtuk csak 3-4 szemet meghagyva. Ezzel egymenetben az elszáradt, elhalt, valamint elsárgult részeket is távolítsuk el a növényekről! A muskátli töveinek átültetését is ebben az időszakban végezzük, vagyis legalább elfogyott talaját pótoljuk tápanyagban gazdag közeggel. Az átültetés folyamán a növények gyökereinek kismértékű metszését is ajánlatos elvégeznünk.

Az időjárás felmelegedése után, általában májustól a növényeket már fokozatosan lehet szoktatni a kinti körülményekhez, levegőhöz, fényhez és a hőmérsékletváltozáshoz. A kihelyezés után a rendszeres öntözés mellett érdemes megkezdeni a muskátli legalább kétheti gyakorisággal elvégzett tápoldatozását is. Muskátlink állandó helyéül világos, esetleg félárnyékos helyet válasszunk, kerüljük a szélnek, esőnek kitett részekre való helyezését, hiszen így serkenthető legjobban virágzása!

Kiemelt kép: Pixabay

Miért fejlődik néhány szőlőhajtás nagyon erőtlenül?

2019. június 27. 10:47

K. Szabolcs kérdése: Szőlőültetvényemben több tőkén is gyengén fejlődő hajtásokat vettem észre. Mi okozhatja a problémát?

Mi a teendő, ha a szélvihar letörte a gyümölcsfák ágait?

2024. július 4. 04:37

Gyümölcsfáimat megviselte pár napja egy nagyobb szélvihar, gallyak és ágak is letörtek. Mi a teendőm?

Rózsalonc metszése a gazdag virágzásért

2023. augusztus 14. 05:40

A rózsalonc egy igen szép virágzó dísznövény, megmutatja szépségét, ha jól metszük meg. A Weigela bokrok metszését hoztam mai témának.

Várjunk még a csonthéjas gyümölcsfák metszésével!

2025. január 14. 07:10

A hazai üzemi gyakorlatban egyre inkább áttérnek a csonthéjas gyümölcsfajok fáinak nyári metszésére.