Miként gondozzuk forróságban a muskátlit?

Agroforum Online

Hogyan gondozzam a forróságban a muskátlit? Naponta már kétszer öntözöm, de ennek ellenére folyamatosan száradnak le a levelei és a virága is.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Köztudott, hogy a muskátli egy meleg- és napfénykedvelő dísznövényfajunk, azonban nem mindegy az, hogy milyen egyéb környezeti feltételeket biztosítunk a növény számára a forró nyári napok alkalmával. A legszebb növekedést a növények 12 és 24 fok között mutatják, valamint legszebb virágzásuk is csak egész napos fényellátás mellett érhető el. Árnyékos körülmények között is nevelhető, viszont ebben az esetben csekélyebb virágzással kell számolnunk.

Öntözni, a meleg nyári időjárás mellett minden nap érdemes, de a forróság miatt, egész napon át tartó megvilágítás mellett ajánlatos reggel és este is öntöznünk. A sok öntözés miatt a tápanyagok utánpótlását, a tápoldatozást is növelnünk szükséges, hiszen a növekedéshez és fejlődéshez elengedhetetlen szerves anyagok gyorsan kimosódnak talajából.

A nagy melegben a növényeket ajánlatos lehet azonban az erős napfénytől óvni, lehetőség szerint legalább részlegesen, az erkélyek, balkonok takarásával vagy árnyékolásával. A déli fekvésben lévő növények levelei az erős napsugárzás miatt akár meg is éghetnek, főként, ha az hirtelen következik be, pl. helyváltoztatás által. Takarással nemcsak a növény föld feletti részeit óvhatjuk meg, hanem a gyökereket is, hiszen a forróságban, még rendszeres öntözés mellett is képesek úgymond megfőni. A napnak kitett edényekben lévő növények gyökerei, főként, ha edényük sötét színű és kevés földet is tartalmaz, képesek hamar átforrósodni. A hő általi sokk miatt a gyökerek víz- és tápanyagfelvétele is gátolttá válik, annak ellenére, hogy ezek elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre a növény számára.

A takarás mellett ajánlható még a világos színű, kellő mérettel rendelkező edények alkalmazása is, melyeket nagyobb mennyiségű földdel tudunk ellátni. A felhasznált talaj szerkezetének is kiemelt szerepe van, leginkább a jó víztartó képességű, de mégis levegős feltételeket biztosító közeg tekinthető optimálisnak, mely szerves anyagokban is gazdag. A fent leírt tanácsok nemcsak a muskátli, hanem más, melegtől szenvedő balkonnövény esetében is alkalmazandók. 

Kiemelt kép: Pixabay

„Egy szikra is elég” – Tűzgyújtási tilalom lépett életbe az országban

2025. július 21. 13:10

Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe a kánikula miatt. A száraz erdőkben már egy szikra is pusztító tűzvészt okozhat.

A burkolat, a műfű és a természetes gyep esete a kánikulával

2023. szeptember 1. 05:40

A műfű nem tekinthető a növények helyettesítőjeként, hanem mint burkolat van létjogosultsága.

Kánikula a balkonon? Így küszöböljük ki!

2022. május 19. 07:37

Gyakori probléma a társasházas ingatlanoknál is és sok kertesháznál is, hogy főleg a déli fekvésű erkélyen nem lehet megmaradni a nyári melegben.

Veszélyben a francia és a spanyol búza a kánikula miatt

2022. június 19. 05:47

Elemzők Franciaország búza-termését a durum nélkül 33-34 millió tonnára prognosztizálják a tavalyi 35,5 millió tonnához képest.