Gépészet
Fizetett tartalom

700 fölött az idei mezőgazdasági pótkocsieladások

Agrofórum Online

Októberben csupán 50 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 45,7 százalékos zuhanás 2023 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.

Szeptemberben még csak 27,7 százalékos mínuszban volt ez a piaci szegmens, a mostani visszaesésénél nagyobb csökkenést csak márciusban lehetett látni utoljára, akkor 56,4 százalékos volt a piac szűkülése.

A két évvel ezelőttihez képest az idei október 63,5 százalékos csökkenést hozott. Tavaly 92, két éve pedig még 137 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba hazánkban októberben.

Az eladások számát nézve a múlt havi 50 darabos mennyiség a legalacsonyabb volt idén.

34 százalékos mínusz

Idén eddig összesen 707 pótkocsi talált gazdára, ami 34 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi esztendő első tíz hónapos összesített adata, és 58,3 százalékkal marad el a két évvel ezelőttitől.

Tavaly 1071, két éve pedig 1696 mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba az év első tíz hónapja alatt.

Maximum 10 darab

Októberben a Fliegl nyerte az eladási versenyt, 10 darabot adtak el, a tavalyi 8 és a tavalyelőtti 36 után, és 20 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen. A Pronar 6 darabbal lett második, míg az Agrogép és a Wielton 5-5 eladással holtversenyben a harmadik helyet szerezték meg. Az Oehlernek a negyedik helyhez elég volt 3 értékesítés.

21 márka

A hatodik helyen egy ötös holtverseny alakult ki, a Fémagrotúr, a Farmtech, a Bicchi, a Labinprogres és az Enoveneta is 2-2 darabot tudott eladni egy hónap alatt.

Októberben 21 olyan mezőgazdasági pótkocsimárka volt, amelyből legalább egy darabot eladtak Magyarországon.

Széles kínálat

A teljes idei eladásokat nézve a Fliegl, a Pronar és az Fémagrotúr áll az élen, utánuk Agrogép, Brantner, Farmtech, Metal-Fach, Oehler, Wielton és Labinprogres sorrend alakult ki.

Az esztendő első tíz hónapjában 55 olyan mezőgazdasági pótkocsimárka volt, amelyből legalább egy elkelt a hazai piacon.

76 százalék

Tömegkategória szerinti bontásban toronymagasan a 10 és 30 tonna közöttiek vezetnek 537 darabbal, ami 76 százalékos piaci részesedés. A 3,5 és 10 tonna közöttiekből 97 darabot, a 0,75–3,5 tonnásakból 51 darabot, a 30 tonna felettiekből 14, a 0,75 tonna alattiakból pedig 8 darabot adtak el eddig 2024-ben.

Aranyozott elemeket is beépítettek az elnyűhetetlen Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsikba

2026. január 14. 13:10

Hosszas keresgélés után 15 éve a Trioliet márkánál találta meg egy többgenerációs gazdálkodó család a számukra legmegfelelőbb takarmánykeverő-kiosztó kocsit. Nem véletlen a ragaszkodásuk.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

A Farmtech új tartálykocsival száll harcba a bővülő magyar piacon

2026. január 7. 16:10

Hetedével nőtt 2024-hez képest tavaly a magyar pótkocsipiac, végre óvatosan örülhetnek a gyártók és forgalmazók. A szlovén Farmtech új tartálykocsival próbál a gazdák kegyeibe férkőzni.

Minden negyedik eladott mezőgazdasági pótkocsi Pronar

2018. augusztus 7. 08:17

Idén eddig 1163 mezőgazdasági pótkocsit helyezetk forgalomba Magyarországon.

Tragikusan fest a mezőgazdasági pótkocsik magyarországi piaca

2024. december 4. 15:40

A két évvel ezelőtti novemberhez képest még rosszabb a helyzet, 54 százalékos mínuszt jelent az adat.

2020-ban is Fliegl győzött a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2021. január 8. 11:20

Az egész éves alapú összehasonlításban 2020-ban 1402 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami a koronavírus jelentette nehézségek ellenére csupán 2,2 százalékos mínusz 2019-hez képest.

Harmadával zuhant vissza a hazai pótkocsipiac

2024. március 12. 16:10

Összesen 58 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2024 második hónapjában Magyarországon, ez 40 százalékos zuhanás a tavaly februári 97 darabhoz képest.