23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor

Mit tehetek a puszpángmoly által megrágott buxussal?

Agrofórum Online

Kérem gyors válaszukat! Mit tehetek a puszpángmoly által erősen megrágott buxussal?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A buxus az egyik legszebben mutató, sövénynek és különböző formákra is jól alakítható örökzöld növényfajunk. Széles körben való elterjedtségét is egyrészt ennek köszönheti, valamint annak is, hogy az évente 2-3 alkalommal elvégzett metszésnél a növény több ápolást nem is kíván. Sajnos azonban az elmúlt tíz évben a puszpángot kedvelőknek már nagyon nehéz dolguk van a növény szépségének megőrzése során. 

Lombjának súlyos kártevője, a selyemfényű puszpángmoly hazánkban való elterjedésével a tulajdonosoknak jelentős munka- és költségigénye lett. Növényvédelmi beavatkozás hiányában ugyanis a kártevő súlyos mértékben felszaporodik, így a lombozat jelentős mértékű elvesztése is bekövetkezik. A fiatal hernyók telelésével az adott növényen való következő évi károsításuk gyorsan végbemegy, de betelepedésük, imágói repülése, új növényre való tojásrakásuk által is megtörténhet. Ez azt jelenti tehát, hogy nem elegendő a már betelepült és táplálkozó, áttelelő hernyók ellen védekezni, a védelmet az egészséges növények esetében sem szabad elhanyagolni.

A súlyosan károsodott, felkopaszodott növényeket ajánlatos visszametszeni, hiszen a növény kizöldülése, vagyis új, fiatal levelek megjelenése várható. A beteg részeket se hagyjuk a földön heverni, azok összegyűjtése és megsemmisítése a telelő alakok elpusztítása miatt elengedhetetlen.

Növényvédelmi lehetőségek

Fontos, hogy a növényvédelmet a metszés elvégzése után se hanyagoljuk el, hiszen a kártevő hosszabb-rövidebb időn belül biztosan megjelenik bokrainkon. A védelem alapját képezi a növények folyamatos szemmel tartása, melyet már nyár elején kezdjünk meg, hiszen az első nemzedék lárváinak táplálkozása ilyenkor már várható.

Pár egyednél az adott rész lemetszésével is megelőzhető a súlyos felszaporodás, viszont több lárva és idősebb növény esetében a kémiai védekezés elengedhetetlen. Hatékony védelem csak a fiatal lárvák esetében képzelhető el, így mihamarabb szükséges a beavatkozás. A készítmények közül házikertben is használható pl. a III. kategóriás Decis, Mospilan 20 SG, melyek hatékonyságának növelése tapadásfokozó készítmény hozzáadásával érhető el. A biológiai növényvédelemben, a lárvák elfogyasztásával a madaraknak is nagy szerepe van, így szárnyas barátaink élettevékenységének elősegítésével ugyancsak hozzájárulhatunk a lárvák kártételének csökkenéséhez.

Kiemelt kép: Pixabay

Kerti kalendárium - márciusi teendők a házikertben

2020. március 15. 06:36

Lebilincselő hónap a március, tele meglepetésekkel, amiből reméljük, idén a legtöbb pozitív lesz. Használjuk ki a kerti munkákhoz alkalmas időjárást ebben a hónapban is, lássunk neki a gyümölcsös, a veteményes és a dísznövények körüli teendőknek!

Káros a fán élő taplógomba?

2022. október 27. 04:37

Káros a fán élő taplógomba? A gomba kivágásával megszabadulhatunk tőle?

Hogyan lehetne megmenteni a beteg szivarfát?

2023. július 14. 04:39

A májusban ültetett egyik szivarfám gallyai a csatolt fotón látható állapotban vannak. Levelei teljesen leszáradtak, elhaltak. A másik, ugyanakkor ültetett fa, azonos körülmények közt szépen fejlődik. Kérem tanácsukat, hogyan lehetne megmenteni a beteg fát?

Ültetvények, gyümölcsösök időszerű növényvédelmi teendői

2021. február 8. 06:30

A télvégi időszak mind a nagyüzemi gyümölcsösökben az előkészület ideje a vegetációs időszakra. hagyományosan ez a metszés és a lemosó permetezések időszaka, amellyel  - helyesen elvégezve - jól megalapozhatjuk az aktuális év termését és a gyümölcsfák egészségi állapotát.