Miért pusztul ki az a meggyfa, ami idén rengeteg termést adott?

Agrofórum Online

A nyáron még rengeteg termést adó meggyfám most úgy fest, hogy kipusztult. Kérem segítségüket, hogy mi lehetett a baj? Mi állhat a jelenség hátterében?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák pusztulásának számos oka lehet, mely okok akár önmagukban, de legtöbbször inkább együttes jelenlétükkel váltják ki a nem kívánatos tüneteket. A pusztulás tényleges okát így a legtöbb esetben meglehetősen nehéz pontosan meghatározni. Az elhalás nemcsak teljes, hanem részleges is lehet, valamint egyéb tünetek előzetes megjelenése ugyancsak arra utalhat, hogy a fa egészsége veszélyben van. A fákon kialakuló rákos sebek, leváló kéreg, lyukak a fás részekben, mézgafolyás, gomba termőtestek megjelenése a fákon már mind-mind a fa kondíciójának romlására utalnak. Az említett tünetek megjelenése mellett természetesen a fa akár még több évig is képes életben maradni és termést is képezni, viszont a növény már jelzi valamely problémának a fennállását.

Az adott meggyfa nagy valószínűséggel még az utolsó erejét összeszedte, termésinek kinevelésére fordította, majd pedig az így erejét vesztett fa pusztulása következett be. A fa egészségének megtartása szempontjából alapvető jelentősége van a termőhely optimális kiválasztásának, a fa fajának megfelelő környezeti körülmények biztosításának.

Kártevők és kórokozók

Az elmúlt években tapasztalt forró és száraz nyarakon a fák esetében is csak meglévő öntözés mellett lehetett szükséges igényeiket kielégíteni. A környezeti tényezők és tápanyagok hiánya miatt a fák már alapból csökkent erőnléttel rendelkeznek, ezáltal kevésbé tudnak ellenállni a kórokozók, kártevők okozta sérüléseknek, megbetegedéseknek egyaránt. A kártevők közül a fás részeken súlyos problémát a nagy és a kis farontólepke hernyói tudnak okozni, de a kéregmoly, valamint a különböző szúfajok szintén a fa pusztulásának okai közé sorolhatók. A kártevők a legtöbb esetben látható tünetekkel (lyukak, rágcsálék) egyaránt megnyilvánulnak, viszont a kórokozók jelenlétének azonosítása csak laboratóriumi körülmények között lehetséges.

A már eleve sérült, akár mechanikailag, akár rovarok által megsebzett fákat a kórokozók, pl. a Nectria, de a Leuostoma is könnyebben fertőzi meg. A csonthéjas gyümölcsfajokat sebzéseiken keresztül több kórokozó is képes súlyosan fertőzni, melynek elkerülése érdekében elsősorban a metszés időpontjának megválasztásával tudunk védekezni. Metszést a nyugalmi időszakban a csonthéjas fákon ne végezzünk, erre a fakadáshoz minél közelebbi időszakban, vagy nyáron, a szüret utáni időszakban kerüljön sor!

Kiemelt kép: Pixabay

Miként kell metszeni a fügebokrokat?

2025. november 18. 04:38

Szeretném tudni, hogyan kell, kell-e egyáltalán metszeni a fügebokrokat? A növénnyel kapcsolatos tapasztalatok elég szegényesek.

Bonsai metszése: alapok kezdőknek

2025. szeptember 25. 16:10

A kezdők gyakran bizonytalanok a bonsai metszésében. Mutatjuk, mikor, hogyan és mivel érdemes belevágni.

Télvégi növényvédelmi feladatok a kertekben: metszés és lemosó permetezés

2019. február 21. 04:36

Bár az éjszakák még fagypont körüliek, napközben azonban tavasziasan melengető az időjárás. A hóvirág kinyílott, duzzadnak a korán fakadó fák rügyei. Mindez azt sugallja, hogy közeleg a tavasz. Talajmunkát most még nem lehet végezni, mert nyirkos, nedves a talaj, de bőven akad más tennivaló a kertekben. Elő a fűrésszel, ágvágóval és a metszőollóval, ilyen időben bátran el lehet kezdeni a metszést.

Orgona metszése: Így fiatalíthatjuk a bokrunkat

2024. május 1. 08:10

Amennyiben felkopott a növényünk, télen erősebben visszavághatjuk egy fiatalító metszésre, így ismét megerősödhet.