27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene

Elvirágzott a cserepes jácint – mi a teendő vele?

Agrofórum Online

Kérem tájékoztatásukat azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő az elvirágzott cserepes jácinttal? Köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Cserepes, virágzó jácinttal főként a tél végi, illetve a kora tavaszi időszakban találkozhatunk a kereskedelemben. Kertbe ültetett egyedeinek virágzása pedig a tavaszi időszakra tehető. A cserepes jácint elvirágzását követően legfőbb teendőnk a virágzati szár eltávolítása, de csak akkor, amikor már az teljes mértekben leszáradt, ezt mindenképp várjuk meg! A leveleket semmiképpen nem szabad levágnunk, hiszen erre szüksége van a növénynek ahhoz, hogy a tápanyagokat hagymáiban fel tudja halmozni! A levelek levágását csak akkor végezzük el, ha már azok leszáradtak, így már csak a gyökeres hagyma marad meg a növényből.

A cserepes jácintot májusig, a tavaszi fagyok elmúltáig mindenképp érdemes még a szobában nevelni, ezután szabad csak a kertbe kiültetni. A növényt addig rendszeresen öntözzük, illetve tápoldatozásáról legalább kéthetente gondoskodjunk! A jácintot később cserépben, a szobában vagy a szabadban is továbbnevelhetjük, de akár a kertbe is kiültethetjük. Az ültetés, kihelyezés előtt viszont ajánlatos a növényt a külső körülményekhez szoktatni, hiszen nemcsak a levegő változó hőmérsékletéhez, hanem a napfényhez is  hozzá kell szoknia. A kertben félárnyékos helyet válasszunk számára, a tápanyagban gazdag és jó szerkezetű talaj optimális számára!

Cserépben történő nevelése esetén a levelek leszáradása után a megmaradt hagymát hűvös (kb. 10 fokos) helyen kell tartani, hiszen újbóli virágzása hideghatás nélkül nem fog bekövetkezni. A hagymáknak legalább három hónap pihenésre van szükségük, olyan helyen, ahol napfény nem éri azokat Az átültetést, amennyiben szükséges, a pihenés megkezdése előtt végezzük el, de megöntözését semmi esetre sem szabad elfelejtenünk. Hetente legalább egy alkalommal ellenőrizzük a hagymákat, szükség esetén öntözzük meg azokat! A pihenő időszak leteltét jelzi, ha a növényen a virágkezdemények megjelennek. Ekkor már világosabb helyre van szüksége a növénynek, valamint rendszeres vízellátásra és tápanyag-utánpótlásra egyaránt.

Kiemelt kép: Pixabay

Mivel tudom kezelni a sárguló kenderpálmát?

2023. október 7. 04:38

Mi baja lehet a kenderpálmáknak? Mivel tudom őket kezelni, ha még menthetők egyáltalán? Nyáron ültettük ki a helyükre, nagyon elszomorodott állapotban vannak.

Milyen igényei vannak a dracénának, hogyan gondozzam?

2023. január 11. 04:38

Sajnos a dracéna levelei az utóbbi időben kissé lankadtak és barnulnak is. Mi lehet a probléma? Milyen igényei vannak a dracénának, és hogyan gondozzam?

Nem lesz baja a már most kihelyezett leandernek?

2023. március 30. 11:38

Mikor tehető ki a leander? Sok helyen láttam már, hogy kihelyezték telelésből, nem lesz baja?

Megmetszhetem a lakásban tartott babért? Mikor lehet kiültetni?

2023. október 29. 05:40

Már több éve nevelek egy babérnövényt a konyhámban, nagyon magasra nőtt. Vissza metszhetem? Kiültethető-e, ha igen, mikor érdemes, hogy életben maradjon? Úgy nézem, nem érzi jól magát jelenlegi helyén.