Mitől alakul ki a borsó hüvelyében vattaszerű, fehér szövedék?

Agrofórum Online

Mitől alakul ki a borsó hüvelyében vattaszerű, fehér szövedék? Kártevő vagy kórokozó okozza? Meg lehetne előzni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A borsónak több olyan kártevője is van, mely még az érőfélben lévő terméseket, magokat károsítja a hüvelyben. Az ellenük való védekezésre csak megelőző jelleggel van lehetőségünk, de a kártételre általában csak akkor figyelünk fel, amikor a borsószemek érése, betakarítása már folyamatban van. A borsóban nagy valószínűséggel valamely molylárva táplálkozott, hiszen a molyok általi károsításra jellemző a kérdésben leírt szövedék kialakulása.

A borsómoly jellemzően még a magok teljes kifejlődése előtt rág be a hüvelybe, melynek felületén kisebb méretű nyílást készít, ez idővel ugyan beforr, de sötétbarna, apró folt formájában a hüvely felületén megmarad a nyoma. A lárva a zsenge, fejlődő magokkal táplálkozik, majd a magok között finom szövedékben ürülékét és rágcsálékát is hátra hagyja. Hasonló kárképe van az akácmolynak is, de az akácmoly előfordulása borsóban jóval gyakoribbnak tekinthető a borsómolynál.

Az akácmoly ugyancsak károsítja a zsenge magokat, azokon kisebb-nagyobb rágásnyomot hagyva maga után. A fejlettebb hernyók akár egy-egy egész szemet is képesek elfogyasztani. Maguk után a hüvelyben ugyancsak szövedéket és ürüléket is hagynak. A borsó mellett a babon, szóján és lucernán egyaránt képes károkat okozni. Mindkét kártevő moly szaporodását elősegíti a meleg tavaszi időjárás, így érdemes az állományt a virágzási időszaktól kezdve kémiai védelemben részesíteni, amennyiben az előző években jelentős mértékű kártétel volt tapasztalható a borsóállományban (Mospilan 20 SG).

A molyok mellett általános kártevőnek számít még a borsó esetében a borsóormányos, illetve a borsózsizsik is. A borsóormányos is a szemet rágja meg, de annak belső részét éli fel, héját pedig érintetlenül meghagyja. A kirágott mag héja befelé görbülő, besodródó. A kártétel mellett megtalálható továbbá ürüléke, rágcsáléka is.

Nemcsak a bab, hanem a borsó esetében is jelentős kártevő lehet a zsizsik, vagyis a borsó esetében a borsózsizsik. Egyes években, megfelelő védelem hiányában a kártétel mértéke akár a 70%-ot is elérheti. A lárvák a borsó fejlődő magjaiban táplálkoznak, belső részüket felélik. A hüvelyen apró tűszúrásszerű kidomborodás jelzi csak jelenlétét, amely néhány nap elteltével beforrad. Borsószemenként csak egy lárva fordul elő, melyet fejlődése során nagyjából el is fogyaszt. A kémiai védekezést a virágzás és az első hüvelyek megjelenése idejére kell időzíteni.

Kiemelt kép: Pixabay

Folyamatosan fertőz a kalászfuzáriózis

2019. június 19. 04:47

Kártevők közül a vetésfehérítő bogarak már bábozódnak, egyre több a gabonaszipoly a kalászokon, de gyakori a gabonapoloska is.

Már tömegesen szaporodnak a molytetvek

2019. június 18. 08:37

A borsót most az akácmoly és a borsómoly veszélyezteti, még a zöldborsó állományokban is, a termés megrágásával.

Mi rághatta meg a borsó magjait a hüvelyben?

2025. június 28. 04:40

Megérett borsómat kifejtve több hüvelyben is találtam megrágott magokat. Hogyan kellett volna ezt megelőznöm?

Terjed a drótféreg kártétel a napraforgó és kukorica kultúrákban

2019. június 4. 09:03

A kórokozók és kártevők számára kedvező időjárásban növényvédelmi teendő bőségesen akad.