Kevesebb lesz a vadkár-vita? – Vadkár-megelőzés és konfliktuscsökkentés

Agrofórum Online

Elkészült az egységes mezőgazdasági és erdei vadkárfelmérési útmutató, aminek célja, hogy a mező- és erdőgazdálkodásban a vad által okozott károk mennyiségének, a károsodott terület nagyságának, valamint a károk pénzbeli értékének meghatározása országszerte ugyanazzal a módszerrel történjen.

A legjobb vadkár természetesen az, amelyik nincs. A vadgazdálkodók és a termelők közös érdeke, hogy a vad hatása ellen hatékonyan védekezzenek, aminek számos formája, megoldása lehet. Ezek között az egyik legelterjedtebb a kerítések létesítse, ami azonban csak akkor védi meg a kultúrnövényeket, ha megfelelően telepítik.

Párbeszéd nélkül ugyanakkor nincsen hatékony vadkárelhárítás, és a konfliktusok is csak elmélyülnek. A termelőnek őszi és tavaszi vetés esetében is értesítenie kellene a vadászatra jogosultat a vetéstervről, ami után megbeszélik, hogy kinek mi a feladata a következő hónapokban. A kölcsönös és folyamatos kommunikáció azonban ezután is nagyon fontos.

A mezőgazdasági mellett elkészült az erdei vadkárfelmérési útmutató is, ami szintén egységesíteni próbálja a módszereket. A vad hatását ugyanakkor a fás területek esetében nehezebben lehet számszerűsíteni.

Ami egészen biztos, hogy a vadkár kérdésköre a jövőben is kiemelt téma lesz az agráriumban, ám a szakemberek azt remélik, hogy a módszerek egységesítése a konfliktusok csökkenését eredményezik majd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rendezvénytilalom? Van rá megoldás! (VIDEÓ)

2020. december 5. 12:50

A COVID-19 járvány miatt a Két-KATA Kft. nem tudta megrendezni telephely átadó eseményét. De megtalálták a megoldást, hogyan mutathatják be új telephelyüket: ebből a több részes videósorozatból az érdeklődők megismerhetik a cég történetét, az új telephelyet, és egyéb, érdekes információkat tudhatnak meg.

John Deere: beltartalmi értékek betakarítás közben - Innovációk és gépátadó a KITE Napokon

2022. június 1. 19:27

Egy ünnepélyes gépátadó, a precíziós gazdálkodást segítő szolgáltatások és eszközök, egy különleges, előremutató újdonság a John Deere kombájnokban, és a 8000-es traktorok fülkéjével ellátott önjáró permetezőgép.

Regeneratív forradalom? - Gyakorlati oktatási programot indít a Talajmegújító Gazdák Egyesülete

2023. február 13. 07:57

A regeneratív, talajmegújító termelési módszerek alkalmazása hazánkban - sok más országhoz hasonlóan - még gyerekcipőben jár.

Hardi Percek XI. - Hardi AutoWash tisztítórendszer (Hardi Navigator „i”)

2020. január 17. 10:55

A HARDI Navigator "i" esetében az egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb öblítési folyamatot, valamint a rendkívül alacsony visszamaradó növényvédőszer-koncentrációt az automata AutoWash rendszer biztosítja.

Miért fontos figyelni a rezisztenciára fajtaválasztáskor?

2025. november 19. 09:23

Tábla szélén rovatunkban egy búza árvakelésben levélrozsdát találtunk. A védekezés és a megelőzés lehetőségeiről kérdeztük Hertelendy Péter növényorvost.

A legújabb magyar kukoricahibridek Martonvásárról

2020. szeptember 18. 17:13

Zöldszáron érés, gyors vízleadás, kiemelkedő szárazságtűrés. Csak néhány tulajdonság, ami a Marton Genetics portfóliójának legújabb kukoricáit jellemzi. A 2020-as Bábolnai Gazdanapok alkalmával öt hibridet tekinthettek meg az érdeklődők, köztük a tavaly már megismert, középérésű csoportba tartozó Somodort, a FAO 500-as hibridként 15-16 tonnás hektáronkénti termést is hozó Illangot, valamint a korai szegmens egyik kiemelkedő tagját, a Dalamert.

Oros Cornado kukorica és Sun napraforgó vágóasztalok a Linamartól

2023. február 22. 14:27

Két magas felszereltségű vágóasztallal várta az érdeklődőket a LINAMAR HUNGARY Zrt. Oros divíziója a 2023-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon.

A HARDI fejlesztői nem unatkoztak az elmúlt években (VIDEÓ)

03:14

A HARDI fejlesztői nem unatkoztak az elmúlt években (VIDEÓ)

2023. november 30. 13:10

A permetezéstechnológia sokakban összefonódott a Hardi nevével, és az idei, Hannoverben megrendezett nemzetközi Agritechnica kiállításon is találkozhattunk a vállalat gépeivel, valamint technológiai megközelítéseivel. A legutóbbi világkiállítás óta sem unatkoztak a Hardi fejlesztői, sok újdonsággal keszültek...