Agrármúltunk nagyjai. Mokry Sámuel (1832-1909)

A mennyiség növelése a szántóföldi növénytermesztés kezdeteitől jellemezte az emberiséget. A több, jobb keresése még ösztönös válogatáson alapult. Tudatos növénynemesítés a XIX. században kezdődött, először Angliában és Franciaországban. Hazánkban az első, ilyen jellegű próbálkozás Vári Szabó Sámuel tiszaföldvári református lelkész nevéhez főződik, de ő gazdasági eredményt nem ért el. Céltudatos, következetes és sikeres nemesítői munkát először Mokry Sámuel végzett.

A napvilágot 1832. május 8-án látta meg. Szülőfaluja a délvidéki Monostorszeg (Bács-Bodrog megye) volt. Édesapja valószínűleg kultúrmérnökként volt állami alkalmazott a kincstári kezelésű Ferenc-csatornánál (ősei felvidékiek lehettek, mert a mokry szlovákul nedveset jelent).

Elemi iskoláit szülőfalujában, gimnáziumi tanulmányait Újverbászon és a pozsonyi evangélikus líceumban végezte. A hallei egyetem hittudományi karán tanult tovább. 1954-ben végzett, és az akkor 11.000 lelket számláló orosházi gyülekezet segédlelkésze lett Mikolay István, Tessedik Sámuel veje mellett (aki szintén evangélikus lelkész volt). Itt tapasztalta meg a paraszti elmaradottságot. Négy év múlva feleségül vette Mikolay lányát, Tessedik unokáját – akarva-akaratlanul bekerülve a nagynevű agrár pedagógus eszmeáramlatába – és Békéscsabára költöztek.

Ott az evangélikus gimnázium tanára, majd rövid ideig igazgatója lett. 1860-64 között hitszónok is volt, egyháza helyben egy nevelésügyi programtervezet készítésére kérte fel. Ez olyan őszintére és szókimondóra sikerült („A tudomány szédítő magasságban leng, de széles talpát vastag tudatlanság, állati durvaság, százados előítéletek és középkori babonák képezik.”), hogy állásvesztést eredményezett. Az (ál) ok: kezdődő szembetegsége.

Apósa bíztatása és anyagi támogatása a mezőgazdaság felé irányította. A Békéscsaba közeli Gerendáspusztán bérelt földet, (kezdetben 350 magyar holdat, kb. 150 ha-t, amelyet fokozatosan a többszörösére növelt) és gazdálkodni kezdett 1864-ben. Itt fogott bele nemesítési kísérleteibe, és ért el egy idő után jelentős sikereket.

Belépett a Békés megyei Gazdasági Egyletbe, ahol 1867-ben titkárrá választották. Tisztségéről 1888-ban lemondott és csak gazdálkodással foglalkozott. A sok meg nem értés miatt az ezredforduló évében azzal is felhagyott, és hátralévő éveit Budapesten, a korábban megvásárolt két bérháza egyikében élte.

Mokry Sámuel növénynemesítési munkásságát szinte a kényszer szülte. Ugyanis az 1860-as évek elején rendkívüli gondok sújtották a mezőgazdaságot. A több évig tartó katasztrofális aszály és az óriási gabonarozsda járványok miatt éhínség tört ki, az állatok elhullottak. A békésiek a királytól kértek segítséget: vetőmagot, takarmányt, adóelengedést.

A legkritikusabb az 1863-64-es esztendő volt, amikor Mokry a mezőgazdaságra adta a fejét. Szakismereti hiányát nagy szorgalommal, önképzéssel igyekezett pótolni. Olvasott és tanult, tapasztalatokat is igyekezett szerezni.

Hamar ráérzett, hogy az akkor használatos ősi tájfajták, valamint a Tisza-vidéki fajták változatai nem alkalmasak jelentősebb előrelépésre. Autodidakta módon nemesítésbe kezdett. Több fajta leghosszabb kalászainak legnagyobb szemeit választotta ki. Figyelt még a bokrosodásra és a termékenyülésre. A magokat egyesével, egymástól nagy térállásban, jól előkészített, trágyázott földbe vetette el. A termést az előbbi szempontok alapján minősítette, a legjobbakat újra elvetette, mindezt évekig ismételve. Vasakarattal, szinte megszállottan dolgozott. Gondolkodásmódját jellemzi, amit egy evangélikus lelkész ismerősének mondott: „…velem te ne vitatkozz, mert én bebizonyítom neked, hogy az az ajtó nem ajtó.”

Munkája összehasonlító kísérletnek nevezhető. Annál is inkább, mert maga a megnevezés is tőle származik. Nemesítői feladatként jelölte meg „a természet kitűzte e célra alkalmasabbá tenni” „állandó nemes válfaj” segítségével a növényeket.

Első nemesítői sikerét 1873-ban érte el. Ekkor 40 holdon nem volt rozsda, és 3,5-szeres termést adott. Tapasztalatait a „Búzanemesítés” című könyvében írta le 1875-ben. Itt olvasható: „…a búzának nemességét, vagyis azon tulajdonságát, hogy hosszú, gazdag kalászokat teremjen, constanssá tennem sikerült”.

A Mokry-féle búza szélesebb körű elterjedését az előállított vetőmag szűkös mennyisége és a gazdálkodás feladása korlátozta, de így is nagy vagyonra tett szert.

Budapesten hunyt el száztíz éve, 1909. június 10-én. Végakarata szerint Orosházán temették el. Sírja védett. Rajta egy mészkőből faragott, nagyméretű búzakalász áll. Végrendeletében 180.000 koronát adományozott egy békéscsabai főiskola létesítésére. Az összeg sorsa ismeretlen.

Emlékét Békéscsabán és Orosházán utcanév őrzi. Mindkét helyen és Gerendáson emléktáblája látható. Békés megye vezetése 1982-ben Mokry Sámuel díjat alapított. Munkássága a Békés megyei Értéktár kulturális örökség kategóriájában szerepel 2016-tól.

Másfél évtizede az Agrofórum egyik – több neves személyiséget méltató – írásában szerepelt Mokry Sámuel. Úgy véltem, az első magyar búzanemesítőről – akinek agronómiai, biológiai, nemesítési ismeretei messze meghaladták korát, és szakmai megállapításainak többsége ma is helytálló – érdemes önálló írást készíteni.