Egy elfelejtett borvidék

PEDIG…! Pedig, volt valaha itt élet és a tiszazugi falvakban termett borok akkor sok-sok embernek okoztak kellemes élményt. Akik itt éltek és termelték a szőlőt, készítették a jó borokat, mindent elkövettek a legjobb minőségért.

Eleink nem tudták magyarázatát, de nagyon jól érezték, hogy szőlőtermesztés szempontjából milyen különösen jó helyre pottyantotta őket a Jóisten. A Tiszazug egy érdekes, fordulatokban gazdag, nagyon sajátságos talajtani képződmény. A történet eleje szokványos a Kárpát-medence tekintetében. A Pannon-tenger elzáródásával, a környező hegyekből lezúduló folyók kezdték el feltölteni (kezdeti állapot jelenleg 3.000-3.500 méter mélyen van, és kb. 2.000 m feltöltődést okoztak), majd a jégkorszakok előtt, a jelenlegi Nagykőrös-Cegléd környéken, a nagyon vékony földkéreg miatt, egy geológiai beszakadás jött létre. Ez az Ős-Dunát elmozdította a helyéről, és kelet felé alakította ki új medrét. (Egyébként ez teljesen ellentétes a folyók medrének természetes alakulásával, mert a Föld forgásának hatására a folyók lassan mindig nyugat felé vándorolnak). Ha manapság ezt a nyomvonalat le szeretnénk írni, akkor vélhetően a Cegléd-Nagykőrös-Tiszaföldvár-Tiszakürt-Tiszaalpár-Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas-Kiskunmajsa-Hajós-Baja nyomot kell követnünk. A felsorolt településeken kivétel nélkül emberemlékezet előtti időktől foglalkoznak szőlővel, borral. Az ezután következő jégkorszakok is jelentős feltöltődést okoztak. A Duna, az Európát hosszában átszelő hatalmas gleccser olvadó vizének, és a jég fogságában tartott anyagok szállítója lett. A „jégfolyó” végig gyalulta Európa északi részét, és magával ragadott szinte minden mozdíthatót.

Egyesfüggöny művelés

A jelenlegi Bécs-Pozsonyi medencében aztán a felmelegedések időszakában a jég vízzé alakult és a benne hordozott anyagokat fajsúly szerint szétválogatva rendezte. A nehéz kőelemek lekoptatott, összezúzott kavicsként, homokként rendeződtek a mederben (jelentős kavics és homok vagyon szinte Budapestig mindenütt). A könnyebb anyagok a gyors folyású vízben lebegve messzebbre szállítódtak. Az alföldi síkon a vizek lelassultak, széltében-hosszában nagy felületen szétterülhettek, a bennük oldott anyagok itt kiválhattak. Ezeket az anyagokat az uralkodó erős szelek dombokba rendezték. Különböző rétegvastagságokkal az anyagok szendvicsszerűen rakodtak egymásra (homok, agyag, lösz keverékei). Ennek köszönhetően alakult ki az Alföld különösen értékes termál és ivóvíz kincse is. Az utolsó jégkorszak hozta az „Isteni Áldást” az itt élő emberek számára, mert jelentős mennyiségű löszt hozott a folyó, majd a szél hatalmas, 100-200 m magas dombokba rendezte. Ennek megkoronázásaként a dombokat, az utolsó szállítmánnyal, 40-100 cm homokkal fedték be a szélviharok. A Duna, az általa szállított anyagok gigantikus mennyiségét lerakva, fokozatosan visszatért korábbi nyomvonalához. A keletről-nyugat felé vándorló Tisza elérte a Tiszazugot, majd Tiszaföldvárnál, ma is látható formában, rátalált a Duna mélyebben fekvő régi medervonulatára, és elfoglalta azt. Ezzel a korábbi víz okozta kelet felőli talajerózió megszűnt és a Tiszazug talajai jégkori szigetként „emelkednek” ki ma is az alföldi síkból.

Megfásodott kacs

Szőlőtermesztés és borászat története a Tiszazugban

Adatok csak a Honfoglalás utáni időkből maradtak ránk, de sokan tudni vélik, hogy az azt megelőző időkben is lehetett itt szőlőt termelő és borfogyasztó ember. A tiszazugi települések, mint kotlós körül a csibéi, ölelik körül a jégkorszaki homokos dombsort. Ennek tagjai: Tiszakürt, Cserkeszőlő (korábban Tiszakürt része), Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Tiszainoka, Nagyrév, Cibakháza, Tiszaföldvár. A Tiszazug szőlőtermesztés szempontjából egyik meghatározó települése Tiszakürt. Jelentőségét eleinte a településen keresztül haladó, szinte évezredeken keresztül forgalmas folyóátkelő adta. Az akkor még szabályozatlan Tisza csak nagyon ritkán adott lehetőséget az átkelésre. Mocsarak, egész évben ingoványos lápvilág erdőkkel övezett vidéke volt ez a táj, menedéket adva az itt élőknek és nehézséget okozva a betolakodóknak. Az évezredeken át kitaposott országutat királyaink is használták, mint azt II. András a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében (1075) is lerögzítette. De ebben az írásban, a magyar írásbeliség hajnalán, említik meg először, hogy a környéken szőlőskertek találhatók. Azon feltételezések, hogy akár a honfoglalásnál korábbi nyomokat is érdemes lenne keresni, sem lennének alap nélküliek. A kürti átkelő több ezer évig működött (közvetlen közelében most találták meg Európa legrégebbi, 7.500 év körüli 3 ivóvíz kútját). Egy használatos kereskedelmi útvonal átkelője, és persze hadi szempontból is ismert volt. Csak feltételezni lehet jelentőségét, a római korban a híres római stratégáknak fontos lehetett ellenőrizni, hogy a Duna–Tisza közi ütközőzónában kik és milyen szándékkal tartózkodtak. Fontos kérdés lehetett nekik: kik veszélyeztetik a Római Birodalmat?

Fiatal szőlőültetvény

Ha pedig ezen a tájon rövidebb, hosszabb ideig római katonák tartózkodtak, biztosan nem nélkülözték a szőlő jelenlétét. A hosszú működés alatt kialakult használati szokások sokban nem különböztek a mai ember igényeitől. Az átkelőhöz érkezve megszomjaztak, pihenni akartak, és az állataikat el kellett látni. Akik ezen a földön éltek ebből éltek, szőlőt termesztettek, bort készítettek, és sok-sok szénát adtak el. A jó stratégiai adottságokra a honfoglaló magyarok is rátaláltak. A település nevében is megtalálható Kürt szó az itt megtelepedő Kürt-Gyarmat törzs nevére utal. Később királyi birtok, majd II. András az 1075-ben alapított garamszentbenedeki apátságnak ajándékozta. A honfoglalás utáni évszázadokban több határjárási jegyzőkönyvben is szerepel. Azon ritka alföldi települések közül való ez a falu, amelyet a népesség a török idő alatt sem hagyott el. Érdekes irat a veszprémi káptalan levele, amiben arra panaszkodik, hogy a Balaton melletti birtokain a chépai lakosok hegyvám nélkül szőlő területeket foglalnak (nyilván ha foglalták, értettek is hozzá). Az átkelő története 1703-ig tartott, amikor is a vándorló Tisza végleg felhagyott a szőlős dombok körbemosásával. Ebben az időszakban született az első török idő utáni okirat a szolnoki harmicados jelentése a faluról.

Kékfrankos virágzásban

Ettől kezdve folyamatosan nő a szőlőtelepítési kedv, ami szinte egy évszázad alatt az egész Tiszazugra kiterjedt. A nehéz közlekedés miatt a környék nem volt vonzó a földbirtokosok számára. Szerintem az itt élők ezt nem is vették nagyon zokon. Szabad taxás településként évente kétszer beszállították Gyöngyösre a kiszabott adót, és utána elviekben nem háborgatta őket senki. Azért itt is volt a XVIII. században rác betörés, több alkalommal az elbocsátott végvári vitézek szabadcsapatai által okozott rablások. A menedék ezek elől mindig a vízi világ volt. A stabilizálódó állam megsokszorozta a lakosság számát, a XIX. század elejére az első földbirtokos is megérkezett, Tige Lajosnak hívták (ejtsd: Tizs Luiz). Az elzászi származású császári tábornok életéből sem hiányozhatott a szőlő, a bor. Szőlőterületeinek szakszerű művelésére értő embereket hozatott hazájából (Dantesz és Fábián nevű családok). Nagyon fontos eleme a tiszazugi szőlőtermesztés történetének ez a momentum. Tőlük az itt élő emberek nagyon sokat tanulhattak a szőlőről, borról (1-2. táblázat).

1. táblázat A Tiszazug falvainak szőlőterülete 1771-ben (dr. Botka János adatai alapján)

2. táblázat A Tiszazug falvainak területe 1720-1935 között (dr. Botka János adatai alapján)

Ezen az alapon alakultak ki a Tiszazugban ismert jeles szőlős családok. Sajátságos termesztéstechnológia terjedt el. Mivel támrendszert akkor még nem használtak, a takarásos bakművelés biztonsága adta az akkori termelés alapját. A tőkéket késő ősszel betakarták, tavasszal, metszés előtt kitakarták. A metszésre szigorú szabályok vonatkoztak. Egy tőkefejen nem lehetett csak kettő kétszemes és három egy szemes csap. A sorok között a kitakaráskor elhúzott homokból „hártyát” (a két sor közül a sorközbe nyitókapával kihúzott 20-30 cm magas kis homokkúp) készítettek. Ezt nemcsak gyommentesen tartották, de ezen termett meg a gazdák ételeinek zöldségszükséglete is (hagyma, krumpli, répa, petrezselyem, borsó, bab). Ebben a században alakult ki és tisztult le a fajtahasználat is. Alapvetően, tömegben két fajtát termesztettek, mint szinte az Alföldön mindenütt: Kövidinkát és Kadarkát. Persze, emellett kisebb felületeken, vagy csak úgy mutatóban, az országban termesztett más fajták is jelen voltak, de termesztési jelentőségük nem volt.

Cabernet sauvignon termőtőkéje

A Kiegyezés (1867) utáni konszolidáció, és a megjelenő magántulajdon tulajdonosi tudata segítette az itt élőket. A korszerűbb bortárolás eszközei is megjelentek. A takaros parasztházak alá már pincék is kerültek, és kádár család is letelepedhetett. Az áldott adottságok miatt a filoxéravész a környéket nem sújtotta. A lösz tetejét fedő homok jelenléte a kéretlen betolakodót, az Amerikából származó gyökértetűt (filoxéra) megfékezte. Míg kötöttebb termőtalajú tájakon jelentős veszteségeket okozott, itt nem kellett vele számolni. A szőlőterületek jelentősen bővültek, a bort jól értékesítették, egyre több embernek munkát adva. Az I. világháború után a határok megváltozásával tradicionális borvidékeink váltak más országok területévé, a határok lezárásával a megszokott borkereskedelmi útvonalak is lezáródtak. A keleti országrészen kereskedelmi hiány alakult ki, amit jelentős részben a Tiszazugban termelt borokból elégítettek ki. Ez a hiány egyre inkább a területek megnövekedésére ösztönözte az itt élőket. A jövedelembiztonság érdekében jelentős volt a gyümölcstermesztés is. (A kecskeméti vásárok jegyzőkönyvei szerint a sárgabarack és szilva jelentős része érkezett a Tiszazugból.) Nem ritkán vegyes hasznosításúak voltak az ültetvények a szőlő és a gyümölcs együttes termesztésével. A II. világháborúig a szőlészet töretlenül fejlődött. Az 1933-34-es gazdasági világválság után itt is megépült tiszazugi borok befogadására az „állami pincehálózat” egyik pincéje.

Kézi szüret

A II. világháború után a Dél-alföldi Pincegazdaság (Szeged-Szőreg) felügyelete alá került az állami felvásárló pince. Az első időkben a korábbi gyakorlatot folytatták, a gazdáktól vásárolták fel a kész bort, egalizálták és hozták forgalomba. A téeszesítés után a szőlőtermesztés hozamainak növekedésével a feldolgozás már az állami pincében történt. A Tiszazugban termett kékszőlőket innen elszállították, belőlük más néven készültek a borok. Míg itt helyben, alacsony minőségű fehérborok készítésével foglalkoztak, leginkább szovjet exportra. A szőlőtermesztés a Szolnok megyei merev kollektivizálási szabályok miatt szinte teljesen a termelőszövetkezetek kezébe került. Némi lehetőséget hagytak a háztáji parcellákon. A két évszázad alatt kialakult biztonságos régi termesztéstechnológiát követő generációk sora megszakadt. A fiatalabb szőlősgazdák tulajdonukat vesztve a városokba menekültek, az idősebbek többsége az öngyilkosságba. Azokon a tiszazugi településen (Cibakháza, Tiszaföldvár), ahol a téeszesítésből kimaradt a szőlő, és megmaradt a régi termelési rendszer, az új termesztéstechnológiákkal már nem tudtak versenyezni. Kis termelékenységű, szétaprózott tulajdoni viszonyú szőlőterületek sorvadásnak indultak.

Szüretben az óvodások

A Tiszazug nagyobb termesztési felületén (Tiszakürt, Nagyrév, Cserkeszőlő, Tiszaug, Tiszasas, Csépa) modern ültetvények az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején jöttek létre. A világ szőlőtermesztési technológiáiból merítve, de hazai elgondolásokat is beleépítve, állami támogatással, modern támrendszeres termelőszövetkezeti ültetvények létesültek. Megváltozott a fajtahasználat is. A borpiac igényihez alkalmazkodó fajtaösszetétel alakult ki, igazából egyáltalán semmi eltérést nem mutatva az ország más borvidékeitől. A hagyományos fajták visszaszorultak a régi háztáji szőlőparcellákba. Néhány fajtamentési akcióval azért a régi klónok biztonságos helyre kerülhettek. Az új, ezen a területen soha nem termesztett fajták borászati értékeit lehetett ezután firtatni. A kezdetben nagy reményeket tápláló fehér fajtákról kiderült, hogy nem hoztak nagy érdemeket, viszont a bekerülő fajtaszámban kevesebb, a területek 1/3-t adó kék fajták, sokkal jobban vizsgáztak. Ekkor került ide a Kékfrankos, és a Cabernet franc, majd kicsit később a Cabernet sauvignon is. A kékszőlőknél a sokat emlegetett Isteni Áldás, a talajaink eredete és összetétele határtalan előnyt jelent, hiszen a mélygyökérzet számára a lösz kiváló termesztő közeg, az azt fedő homok a termesztés növény-egészségügyi kockázatát csökkenti. Az alföldi rengeteg napsütés, a kiváló talaj és a jó szőlőfajta jó borászati technológiával, nagy stabilitású, mély színű, illat és zamatanyagokban gazdag kiváló borokat eredményez.

Zúzás-bogyózás

A közösségi szőlőtermesztés végnapjai

Alighogy az új termelőszövetkezeti (tsz) szőlők termőre fordultak, a múlt század nyolcvanas éveinek derekán nagyon cudar, kemény telet kellett átélni (1984-ről 1985-re). A derültebb éjszakákon, akár –25, –26 °C is volt. Az új szőlőültetvények mind a föld színéig elfagytak. A környező szőlőt telepítő termelőszövetkezetek között verseny folyt. Azok, akik oltvánnyal telepítettek, mind belebuktak. A következő évben csak a talajban megmaradt alany hajtott ki. Akik európai gyökeres anyagot telepítettek kis furfanggal túlélték. És mi volt a furfang? A közösségi mezőgazdasági termelőknek nem állt rendelkezésére elég munkaerő, hogy falunként akár 300 ha elfagyott szőlőt újra neveljék. Ezért – érezve ezt a nyomást – a központi irányítás engedélyezte a szakcsoportok megszervezését és működését.

Erjedő must cefrekalapja

Ezzel a módszerrel elviekben felparcellázták a nagyüzemi ültetvényeket és bárkinek, akinek kedve volt és dolgozni szeretett, foghatott fel gondozásra parcellát. A fagyást követő második ősszel már lehetett szüretelni, és a sok munka ellenértékeként csak a termés 30%-át kellett a közösbe átadni (1 kg szőlő ára 27 Ft volt). A szakcsoportokat nem sokáig kellett fenntartani, mert a rendszerváltáskor ezek a területek magánkézbe mentek át, vagy a szakcsoport tulajdonosához került, vagy kárpótláskor újgazdára talált. A kárpótláskor sok ember azt gondolta, hogy onnan fogja folytatni, ahonnan a kollektivizálás előtt a családja abbahagyta. Ezek a gondolatok az esetek többségében csak álmok maradtak. Elkezdődött, és a mai napig tart a termőterületek koncentrációja, és ezzel tulajdonképpen az őseink szőlőtermesztési elveinek feladása is megtörténik. A jelenlegi kikényszerített tömegtermesztés tönkre teszi azt a természeti potenciált, amit fentebb Isteni Áldásként emlegettem.

Kierjedt vörös cefre merítése préseléshez

Tálasok a Tiszazugban

A Tálasok a nagy szőlőtermesztő családok egyike. A családfa valamikor 1680 környékén indul egy Tálas János és egy Tálas András nevű felmenővel. Korábbi kürti adóösszeírásokat, török deftereket olvasgatva nem találkozunk a névvel. Feltételezhető, hogy végvári katonák horgonyoztak le itt élő asszonyaik mellett. A név korábbi eredetét kutatva valószínűsíthető, hogy az erdélyi Dés mellett található Tálas (vagy Tálos) -falva lakói lehettek. Ebben a faluban a királynak katonával fizettek adót, és a név a katonákkal együtt szertefutott Európában.

Szőlőprés

Itt Kürtön mindig a szőlőtermesztés körül forgott a sorsuk. A két felmenő férfi sok-sok utódot adott a környéknek, az eltelt 3 évszázad alatt számtalan, előnevekkel megkülönböztetett családi ág jött létre. A miénk „K” betűvel előjelzett volt. Dédapámig biztosan szőlőtulajdonosok voltak. A nagyapám már 12 ha körüli szőlőbirtokot, nagy 600 hl-es falusi pincét birtokolt. A megtermelt borával kereskedett is. Apámnak már nem volt szerencséje, mert a fiatal életét azzal kellett kezdenie, hogy a kommunista megbélyegzéstől megszabaduljon (lásd kuláklista). Mindenüket elvesztették, a szorgos nagyapai munkáskezekből kihullottak a kincseket érő szőlőskertek. Apám a vasútnál volt kénytelen dolgozni, majd az akkor alakuló helyi arborétumban alkalmazták. Csak álmai lehettek gyerekkora csudaszép világáról, a termő szőlőkről, virágzó gyümölcsfákról. Én meg ebbe az álomvilágról szóló mesékbe születtem és nőttem bele. Kisgyerekként nem sajnálta megkóstoltatni velem, ha egy igazi virtigli tiszazugi Kadarkához jutott. Anyám korholta is érte! Az ízek belém ivódtak egy életre.

Kipréselt bor szűrése

Bár soha nem gondoltam volna, hogy valaha is szőlőm lesz, mégis az életemnek lassan részesévé vált a szőlő. Az első feleségem benne dolgozott és vele együtt kezdtünk bele először a szakcsoportba, aztán az új telepítésekbe. A rendszerváltás táján elváltak útjaink, de a szőlő hozzám ragadt, én meg őhozzá. Nagy felháborodásomban kezdtem el borászkodni, ugyanis a szakcsoportos szőlőinket 27 Ft-os áron vásárolták meg, de a rendszerváltás után az új felvásárlók csak 7 Ft akartak érte adni. Én meg úgy gondoltam, hogy annyiért nem adom. Szép lassan elkezdtem felszerelni a lakásom alatti kis 250 hl-es pincémet. Már az elejétől arra törekedtem, hogy abból az ősi, legjobb minőségre törekvő szemléletből, amit gyerekkoromban magamba szívtam valamit átmentsek a jövőnek. Minden áron a legjobb minőséget, amit el lehet érni! Ehhez a legmélyebb ismeretekkel kell ismerni a szőlő növényt, a legjobb emberi tudást kell hozzátenni, hogy azt, amit ajándékba kapunk (talaj, időjárás), ki tudjuk használni, és ezek összegzésével a legjobb ital kerülhessen az asztalra. Ma 4 ha-on gazdálkodom, kivétel nélkül magam erejéből telepítettem, és a mai napig a kézműves borászat elveit vallom és gyakorlom. Felfogásom szerint (akár definíció is lehetne) az a termelő állít elő kézműves borokat, aki maga műveli a szőlőjét, a terméséből bort állít elő (nem vásárol sem szőlőt, sem bort), és forgalomba is maga hozza.

Palackozás

Manapság a kézművességet sokan hangoztatják, de e szigorú elveknek csak kevesen tudnának megfelelni. Mi így dolgozunk a szőlőinkben, amennyire csak lehet a család a maga erejéből. A legnagyobb kampánymunkában, a szüretben évek óta majdnem azonos személyek segítenek. Ebben az átfogó ismereteket feltételező kézművességben a legnehezebb dolog az értékesítés. A megtermett boraink java részét, az évtizedek óta működő direkt marketingnek köszönhetően, a pincénkből, hozott edénybe töltve értékesítjük. A kevesebb részét palackozzuk és a környezetünkben fejlődő termálturisztikai vállalkozásokkal együttműködve borbemutatókon, boresteken, a Tiszazugot népszerűsítő előadásaimon hozom forgalomba. A jövőt illetően abban reménykedem, hogy a három fiam közül legalább egynek jelentenek majd a szerzett gyermekkori élmények annyit, amennyit az apám rám tudott szőlő és bor nélkül ragasztani.

Termékkollekció