2022. november 19.
Több mint 40 ország, közel 700 nevezett tétele között ért el ezüst- és bronzérmet a szakmai körökben a világ legjelentősebb sörversenyének tartott International Beer Challenge-n az Etyeki Sörmanufaktúra, Londonban.
2021. december 8.
Etyek az elmúlt évtizedben a bornak és a pezsgőnek köszönhetően a hazai gasztroforradalom egyik ikonikus helyszínévé vált, persze ehhez kellettek azok a borászok is, akik egyértelműen a minőség pártjára álltak. Világosan látszik az is, hogy a csendes borok felől a buborékok felé fordul a borvidék; 2023-ig kell már csak arra várnunk, hogy eredetvédett „Etyeki pezsgőt” ihassunk, amely talán nagyon gyorsan olyan ismert és elismert kifejezés lesz, mint a Tokaji aszú. A gasztroforradalmárok között azonban nemcsak borászok vannak: sonkamester, csokoládé- és sajtkészítő is öregbíti már a település nevét, de van egy első hallásra igazi kakukktojás is közöttük. Ha jobban megismerjük kiderül, hogy mégis csak van köze a borhoz: a musthoz például sörlevet kever. Vagy a sörléhez mustot? Az Etyeki Sörmanufaktúra főzdevezető-tulajdonosával, Radányi Orsolyával beszélgettünk.
2021. január 11.
Szövényi Áron neve a jelenkor és a leendő borászok körében is ismerősen cseng. Az etyeki Anonym Pince fiatal tulajdonosa az elsők között volt, aki pezsgőkészítésre szánta el magát az amúgy valaha a pezsgőről ismertté vált történelmi borvidéken. Nem kis része van abban, hogy az Etyeki pezsgő – így, nagybetűvel – rövidesen uniós eredetvédelem alatt áll majd, csakúgy, mint a Champagne-ból származó ital. Megszerzett tudásáról nem csak a pezsgőspohár nyújt bizonyságot, borász hallgatóknak is igyekszik átadni mindazt, amibe maga is szerelmes.
2020. március 30.
E havi lapszámunkban az Etyeki-Budai Borvidéket mutatjuk be. Megismerhetők a borvidék termőhelyi adottságai és a szőlőtermelés helyi tradíciója, valamint a borturizmus alapját jelentő vendégcsalogató rendezvények.
2019. március 19.
Reneszánszát éli Magyarországon a pezsgőkultúra, s talán nem túlzás azt állítani: ennek Etyek a motorja – már ami az ital készítését illeti. Egyre több borász kapcsolódik a folyamatba, egyre jobb a minőség, minden adott ahhoz, hogy a bortérképen Etyek újrapozicionálja magát.
Útkereső, egyedit alkotó ember, aki bár nem itt született, az elmúlt húsz évben etyekivé vált. Érti és szereti a helyet, ahol él, Öreg-hegyi birtoka a falu egyik értékteremtő és értékőrző központja, és részben neki is köszönhető, hogy Etyeket már egy állandó jelzővel is illetik: Budapest szőlőskertje. Ezen a vidéken terem a budafoki pezsgőgyár alapanyaga,…
Lapszám:
2018. december
Év:
2018
Hónap:
december