Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható."/>
Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek
Leírás

Azt nem állítom, hogy könnyen adta volna be a derekát Légrádi Miklós barátom, amikor felvetettem, hogy csináljunk közösen egy könyvet.
Éppen egy évtizede járok szinte rendszeresen Lengyeltótiba, ahol tanult és filozófiai képességekkel megáldott barátom családi gazdálkodik.
Arra gondoltam, hogy egy évtized alatt annyi interjút készítettem repceügyben Légrádi Miklóssal – és mindig tanultam is valamit –, hogy érdemes lenne kötetbe rendezve egy kis kézikönyv formájában közreadni azt a repcével kapcsolatos tudást, amit beszélgetőpartnerem az elmúlt évek alatt felhalmozott.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Az egyes interjúkban előfordulhatnak átfedések ismétlésnek tűnő megfogalmazások, ami ennél a műfajnál a téma azonossága miatt nem zárható ki.
Az interjúsorozat tíz évet „tekint” át, így a szemlélet- és technológiabeli fejlődés is nyomon követhető.
Van ezekben az interjúkban, riportokban szakma bőven, de talán még több filozófia, egyfajta sajátos világlátás, amelyet jó szívvel ajánlok Olvasóink figyelmébe.

Dr. Bódis László

 

A könyv megrendelhető az Agrofórum olvasószolgálatánál:

olvasoszolgalat@agroforum.hu

Tel: +36-70-677-8017

Ára: 2.000 Ft

ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen