27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Ház, táj blog

A Caterpillar így reagál a koronavírus okozta helyzetre

Agrofórum Online

A Caterpillar nem emeli a vezetők, menedzserek és a munkavállalók bérét sem, valamint az idei bónusz kifizetését is eltörölte.

Az amerikai cég így akarja csökkenteni a vállalati kiadásokat – hangsúlyozta az Equilor Befektetési Zrt. Az építőipari, bányászati, mezőgazdasági és munkagépeket gyártó cég így akarja mérsékelni a koronavírus miatti visszaesése hatásait. Az árfolyam 4 százalékos eséssel reagált a hírre, de a tegnapi kereskedésben azonban vissza is pattant a kurzus. 4,8 százalékos emelkedés után 116,74 dollárig emelkedett a részvény-árfolyam. Utoljára csaknem egy hónapja járt hasonló szinten a kurzus. Azóta egészen 91,31-ig is lenézett az árfolyam, de múlt hétfő óta erősödés figyelhető meg.

A Caterpillar jelentős pozíciókkal rendelkezik a mezőgazdaságban is használt anyagmozgató gépek piacán, illetve az erdőgazdálkodásban is elterjedtek a termékeik. Az agrárium céljainak megfelelően fejlesztett ki teleszkópos rakodókat, kompakt gumikerekes rakodókat, csúszókormányzású rakodókat, homlokrakodókat és minikotrókat az egyesült államokbeli illinoisi központú vállalat.

Osztálykirándulás az élelmiszer-biztonság jegyében – tudatosságra int a Nébih

2025. június 20. 05:42

A cikkben szereplő praktikus tanácsok segítenek azoknak, akik otthon készítik elő az útravalót az egy- vagy többnapos kalandokra.

Szelíd óriások a kertben – ne bántsuk őket!

2025. június 15. 05:40

Három csodás, őshonos rovarunkat mutatjuk be: az óriás tőrösdarazsat, a mezei tücsköt és a kék fadongót, melyektől egyáltalán nem kell tartanunk.

Növényfelismerő applikációk – mit érdemes tudni a használatukról?

2025. május 27. 05:40

Kézenfekvő megoldás, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefonokra letöltsünk egy növényfelismerő applikációt, hiszen gyorsan elővesszük, készítünk egy fényképet a kérdéses növényről, és várjuk az alkalmazás segítségét: a fajmeghatározást.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Kegyetlen jó eredmények a Caterpillartól

2024. február 10. 12:10

A Caterpillar a vártnál jobb negyedik negyedévi eredményt produkált, a piaci várakozásokat meghaladó nyereséggel, amihez hozzájárult az energia- és szállítási üzletág kétszámjegyű növekedése.

Szárnyalnak a Caterpillar eladásai, de nőnek a költségeik

2022. február 3. 12:04

A Caterpillar azt közölte, hogy a tavalyi kétszeri emelés után idén ismét áremelésre számít, hogy csökkentse a megugró költségek egy részének hatásait.

A Caterpillar is megérzi a koronavírus miatti visszaesését

2020. október 28. 10:45

A Caterpillar 1,22 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel, azaz EPS-sel zárta a negyedévet, ami 5 centtel haladja meg az elemzők prognózisát, derült ki a vállalat harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. Árbevétel soron 9,9 milliárd dollárt realizált, ami bár 120 millió dollárral szintén a várakozások felett teljesített, ugyanakkor év/év alapon 22,4 százalékos visszaesés.

Rossz időszakon van túl a Caterpillar

2020. május 1. 06:37

A világ legnagyobb munkagép-gyártójának az árbevétele 10,6 milliárd dollár volt az első negyedében, a közleményük szerint 2016 óta nem fogyott ilyen kevés termékük.