23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor
Ház, táj blog

A pizzacég nem aggódik a koronavírus miatt

Agrofórum Online

A Domino’s nem veszi vissza a marketingköltségeit és növekedésre számít a második negyedévben is a koronavírus terjedése ellenére.

Az étteremlánc vezérigazgatója, Ritch Allison szerint ezekben az időkben különösen fontos, hogy eljuttassák a vállalat értékeit és üzeneteit a fogyasztóknak. A Domino’s a járvány kitörését követően a működés folytatása érdekében átállt a kiszállítási formára, ami a vállalat szerint a második negyedév első hónapjában 7 százalékos organikus növekedést eredményezhet. Márciusban a vállalat bejelentette, hogy 10 ezer teljes és részmunkaidős munkavállalót szeretne felvenni a kiszállítási szegmens megnövekedése miatt – mutatott rá az Equilor Befektetési Zrt. A vezérigazgató hozzátette, hogy a most kialakult érintésmentes kiszállítás a járvány utáni időszakban is még velünk maradhat.

A vállalat részvényeinek árfolyama 0,6 százalékkal 367,29 dollárra csökkent pénteken a New York-i Értéktőzsdén. Ennek ellenére dinamikus árfolyamralin van túl a papír, az elmúlt hónapban 14, idén már 25, de az elmúlt egy évben 33 százalékkal lőtt ki az árfolyam. Tavaly 3,62 milliárd dollár árbevétel mellett 401 millió dolláros adózott eredményt ért a társaság. Az elemzői konszenzus szerint 2020-ban 3,88 milliárd dolláros bevétel mellett már 436 millió dollár profitot érhet el a társaság. Az árfolyam további növekedésével kapcsolatban azonban nem túl optimisták az elemzők, a Marketscreener tőzsdei adatbázisa szerint az átlagos célárfolyam, azaz az a szint, amelyet egy éven belül elérhet a kurzus csak 3,5 százalékkal haladja meg a jelenlegi árfolyamot. Igaz ebben szerepe lehet annak is, hogy az elmúlt időszakban ugrott meg hirtelen az árfolyam és számos elemző még nem frissíthette célárfolyamát a rali óta.

A Domino’s-nak 13 800 üzlete van a világ 85 országában. Három szegmensre osztva működik a társaság. Az egyikbe az Egyesült Államokban működő egységek, a másikba a nemzetközi franchise, a harmadikba pedig az ellátási lánc tartozik. A társaság 18 regionális tészta-előállító üzemet és élelmiszer-ellátási központot működtet az Egyesült Államokban.

Növényfelismerő applikációk – mit érdemes tudni a használatukról?

2025. május 27. 05:40

Kézenfekvő megoldás, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefonokra letöltsünk egy növényfelismerő applikációt, hiszen gyorsan elővesszük, készítünk egy fényképet a kérdéses növényről, és várjuk az alkalmazás segítségét: a fajmeghatározást.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Elődeink tudása II. – köhögés és gyógynövények

2025. április 30. 05:40

A leggyakoribb „lábon kihordott” betegségeknek a különböző súlyosságú megfázások számítanak, amik miatt nem feltétlenül maradunk ki az iskolából vagy a munkából. A gyógyulásunkat, sőt még a betegség megelőzését is sok növény teája segítheti.

Gyűjtsük össze a konyhában a húsvéti tojásfestéshez a színezőanyagokat!

2025. április 18. 05:40

A természetes színezőanyagokkal elképesztően változatos húsvéti tojásokat festhetünk az ünnepre.

Megállíthatatlan a búza drágulása

2020. január 22. 04:37

A búza ára az elemzők szerint alapvetően azért növekedett látványosan, mert a rivális exportőrök piaci magatartása felfelé hajtotta a kurzust. A tonnánkénti mennyiségre átszámított ár a 213,52 dolláros szintig ugrott fel.

Autonóm, könnyen manőverezhető robot segíti a zöldségtermesztőket

2023. március 24. 13:44

A robotikában szerzett múltja és a helybeli farmerek, akiket megismert, megihlették, így Rublee rövidesen nekilátott, hogy a legkisebb gazdaságok számára is megfizethető, többcélú robotokat építsen – ekkor alakult meg a farm-ng.

Dél-Koreában szinte nem keletkezik élelmiszer-hulladék. Mit tanulhatunk tőlük?

2023. január 3. 09:34

Az Egyesült Államokban a legtöbb élelmiszer-hulladék a hulladéklerakókban végzi, míg Dél-Korea évről-évre csaknem 100%-ban újrahasznosítja azt, így ez a modell jó néhány alapelvre rávilágíthat.

Tovább pörög az élelmiszer-kiszállítási piac

2020. október 10. 12:29

Az Egyesült Államokban a koronavírus terjedése miatt elrendelt korlátozások nagy mértékben megnövelték az ételek házhoz szállításával foglalkozó vállalkozások forgalmát.