Ház, táj blog

Ahol néhány hete traktorok sorakoztak, most tábori ágyak – Egészségügyi ellátóhely lett a Hungexpo

Agrofórum Online

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez a Hungexpo Zrt. néhány napja felajánlotta a területén lévő 9000 négyzetméteres, legmodernebb kiállítási csarnokát, a G pavilont, amely mobil falakkal szekcionálható, és további épített mobil elemekkel felosztható.

A terület körülhatárolt, rendelkezik mosdóblokkokkal, parkolóterülettel; a kapcsolódó pavilonban orvosi vizsgálóhelységek, pihenőszobák kialakítására is lehetőség nyílik így, ha a szükség úgy kívánja egészségügyi ellátóhelyként is felszerelhető. “Szeretnénk a jelen helyzetben a rendelkezésünkre álló infrastruktúrát a védekezés szolgálatába állítani, bízva abban, hogy a járvány terjedés nem éri el azt a kritikus pontot, hogy szükség legyen a használatára” – olvasható a Hungexpo Zrt. közleményében.

Az Index kedden közzétett fotói arról árulkodnak, hogy az Operatív Törzs a felajánlást elfogadta, a munkát pedig meg is kezdték. A G pavilont, amit néhány hete a FeHoVa kiállításon a horgászok, az AGROmashEXPO-n pedig a gazdálkodók töltöttek meg, most tábori ágyakkal rakták tele.

Az Index megkereste a Hungexpót az ügyben, és kiderült: a fényképek valódiak, a G pavilont egészségügyi ellátóhelynek készítik elő. „A Hungexpo felajánlását a G pavilon egészségügyi ellátóhelykén való használatára az operatív törzs köszönettel fogadta, megkezdte a terület felmérését és előkészítését” – tájékoztatta a hírportált a Hungexpo Zrt.

Növényszaporítás a kiskertben – évelők tőosztása

2025. szeptember 29. 05:40

A tőosztás a növények szaporításának egyik legelterjedtebb módszere, amelynek során a növény kifejlett vagy még fejlődés alatt lévő vegetatív részeit használjuk fel.

Szlovéniában már fészkeket épített az idegenhonos keleti lódarázs

2025. szeptember 28. 05:40

Szeptember elején adták hírül Szlovéniában, hogy Koper városában keleti lódarázs fészkeire bukkantak.

Növényszaporítási módszerek, amiket a kiskertben is könnyen meg tudunk oldani

2025. szeptember 26. 05:40

Mi a különbség az ivaros és az ivartalan szaporítás között? Milyen módszerek léteznek ezeken belül? Mit lehet egyszerűen megoldani a kertben?

Növények a fesztiválok középpontjában II.

2025. szeptember 22. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Ebben a cikkben a káposzta, a burgonya és a paprika főbb hazai ünnepeit ismertetjük.

AGROmashEXPO 2022. január 26-29-ig a megújult HUNGEXPO-n

2021. december 17. 07:12

Januárban ismét élőben várja Önt Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontja a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

2020. január 23. 11:54

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.