Végre itt az igazi tavasz. Egy-két nap alatt virágba borultak a cserjék és a gyümölcsfák. A hegyoldalakban a télutó szürkeségét egycsapásra felváltotta a fák hamvasan kibontakozó zöldje. A Szent-György napi kihajtás még várat magára, de a jószágok is érzik már a tavasz első leheletét.
A 2006-os év írásait az egyes hónapok régies magyar elnevezései ihlették. Olvasóink ezt az évet visszaidézve rendre ezekkel a nevekkel találkoznak majd.
Akkor, amikor az ég alja olyanná válik, mintha távoli tüzek fényét tükrözné vissza, melynek nyomán azután másnap szertelen böjti szelek rohangálnak a mezőkön; akkor tudjuk, hogy megérkezett. Itt van a bolondosnak titulált április.
Érdekes hónap ez. Van benne minden: hideg is, meleg is, ború is, derű is. Benne van a lélek elmúlás miatti borongása, de benne van a feltámadás reménye is.
A levegő megtelik ilyenkor a kora tavaszi virágok és a föld meghatározhatatlan illatkeverékének frissességével. A növényeket valami kirobbanó erő feszíti, bennünket meg a tennivalók sokasága.
Morgolódunk, hogy miért csak 24 órából áll a nap és ráadásul még aludni is kell néha.
Mivel kezdjük, hol folytassuk? Talajt is művelünk, vegyszerezünk is, vetünk is – szóval mindent egy időben… Mit tehetünk? Az április már csak ilyen. Régen is ilyen volt. Öregapáink is küszködtek a maguk módján, mi is, meg az unokáink is ezt fogják tenni. A különbség csak az, hogy miközben mindent elkövetünk azért, hogy könnyebb legyen életünk, azt vesszük észre, hogy mégis minden egyre nehezebb, átláthatatlanabb és bonyolultabb.
Sokhelyütt tetézi a gondokat az a többszázezer hektáros, belvízzel elöntött terület, amelyről bizony nehezen húzódik vissza a víz. Ebben sajnos nem csak az időjárás a felelős, sőt… Az öregek még tudták, hogy a víznek utat kell engedni, hogy elmenjen, ha sok van, és meg kell fogni, ha kevés. Mi meg elsimítjuk, betömjük, átvágjuk… Átrendezzük a víz természetes útját, aztán csodálkozunk, hogy ez van.
Ezernyi a dolgunk. A betegségek is, meg a kártevők is az utóbbi években mintha megszaporodtak volna, nem is beszélve a gyomokról. (Zárójelben: ebben nem kevés része van a vetésforgó hiányának, ugyanis ma Magyarországon három növény van: búza, kukorica, napraforgó, meg feltörekedőben a repce; a többiek pedig a futottak még kategóriába sorolhatók.)
Április van, és ahogy az idő melegre vált, úgy jönnek… – önkéntelenül az jut eszembe (Lázár Ervin nyomán), hogy jönnek a – pomogácsok… Persze nem azok jönnek. Jönnek viszont a gombabetegségek, meg a rágó, szívó kártevők, és ráadásul még a pockok is folytatják már az ősszel megkezdett – áldásosnak nem nevezhető – tevékenységüket. Egy azonban biztos, ha nem akarunk csúful járni: védekezni kell ellenük!
Itt van ugyanakkor a „csúcsra járatott” vetési szezon is a nyakunkon. Vetünk, mert vetni kell, legjobb tudásunk szerint. Most csak arra figyelünk, hogy amit csinálunk, az jó legyen.
Valahogy nem foglalkozunk a folyamat végével: Ki fogja megvenni?
A kukoricával majd csak elboldogulunk valahogy, de a napraforgó piacát még nem látjuk.
Talán – végre valahára – a szójába is belevágunk, most, hogy elindult a környezetgazdálkodási program, de lesz, aki megveszi? Persze legjobb lenne, ha – a szükséges hőkezelést vagy egyéb tripszingátlást inaktiváló eljárást követően – magunk használnánk fel közvetlenül takarmányozásra. Van erre példa meg lehetőség is.
Térjünk vissza a mezőkhöz, amelyek szépen sarjadnak az ember és az állat örömére. Várjuk a Szent György-napi kihajtást, és közben kíváncsian mustráljuk a búzákat. Latolgatjuk a terméskilátásokat, mármint a búza magassága és a benne megbúvó nyulak méretarányával összefüggésben. Ez ugyan meglehetősen ősi formája a termésbecslésnek, de legalább annyira megbízható, mint bármely más előrejelzés…
Zárszóként a hónap elnevezését adó Szent György lovagról csak annyit, hogy Kr.u. 300 körül élt és Diocletiánus császársága alatt szenvedett vértanúhalált. A gonosz elleni küzdelmét képeken, szobrokon a sárkányt legyőző vitézként mutatják be.
Gondoltuk volna, hogy a György név eredeti jelentése: földműves?
A tábla széléről 2006-ban – Dr. Bódis László
