Az első európai beltenyésztéses hibridkukorica, a Martonvásáron született Mv 5 köztermesztésbe kerülését követően, azaz 1953-tól csupán egy évtizednek kellett eltelnie Magyarországon, hogy a hibridek használata teljeskörűvé váljon a honi gyakorlatban.
A fajtaváltás egyben szemléletváltást is szükségeltetett a kor szakembereitől, hiszen a hibridizáció a technológia minden lényegi elemére jelentős hatást gyakorolt. A kukoricanemesítés és a termesztési kutatások kezdettől fogva elválaszthatatlanok egymástól Martonvásáron. A hazai hibridizáció megindulásával korszerű tartamkísérletekben, szabadföldi kisparcellás technológiai adaptációs kísérletekben kezdődtek meg az új, a korábbi szabadelvirágzású fajtákhoz mérten többszörös teljesítményre képes hibridekkel az agrotechnikai kutatások (1. kép).
1. kép 1960 óta fenntartott tartamkísérletek Martonvásáron. A kép jobb oldalán jelölve a főbb termesztési tényezők hatásának összehasonlító vizsgálatára alkalmas, ún. „Komplex-kísérlet” két nagy tömbje
Ezek jelentős hányada – alkalmasságuknak köszönhetően – ma is szolgálja a kukoricatermesztés fenntartható fejlesztését. A kezdeti időszakban a vizsgálatok a szántóföldi növénytermesztés intenzitásának növelésével, az élőmunka csökkentésével összefüggő kérdések megismerésére irányultak. Napjainkban a kísérletek több évtizedes eredményei, a megfigyelések, mérések adatai a modellszemlélet kiterjesztését szolgálják, és egyre inkább összekapcsolódnak az intenzív műszaki fejlődés adta precíziós lehetőségekkel.
Nem mind ósdi, ami régi
1959 őszén indította el Martonvásáron Győrffy Béla munkatársaival azt az úgynevezett „Komplex-kísérletet”, amelyben több termesztési tényező, úgymint a trágyázás, a hibrid, a tőszám, a gyomirtás, és a talajművelés mélysége hatásának egyidejű mérésére nyílott lehetőség. A mindvégig, azaz napjainkig kukorica monokultúrában folytatott és megőrzött kísérlet eredményei már a vizsgálatok kezdetén igazolták, hogy a kukorica termésnövekedésére ható tényezők között a trágya- és a hibridhatás a leginkább meghatározó. A múlt évezred végén elkészített, és 35 év eredményeit összesítő elemzés (Győrffy és Berzsenyi 1994) szerint extenzív gazdálkodással, azaz trágyázatlan talajon, régi fajtákkal, 35.000 tő/ha állománysűrűséggel, késői gyomirtással, és sekély (15 cm) szántással 1,97 t/ha átlagtermést lehetett elérni.
Ezzel szemben az optimálisnak tekintett technológiával, vagyis 28-30 cm mélyen szántott, istálló- és műtrágyázott talajon, a legújabb hibridek állandóan gyommentesen tartott, 70.000 tő/ha-os állományaival a három és fél évtized átlagában 8,37 t/ha termést takarítottak be. A csaknem 6,5 tonna terméstöbbletből 31%-kal részesedett a trágyázás, 30%-kal a hibridhasználat. Ezek a mérések is igazolták, hogy a jobb tápanyag-ellátottság kedvező hatása az ’50-es, ’60-as évekre jellemző ritka állományú kukoricatáblákon nem érvényesülhetett, illetve azt, hogy a növényszámot mindenkor a terület növényeltartó képességének, tápanyag- és vízellátottságának ismeretében szükséges mérlegelni és beállítani. Az állománysűrítés ebben az időszakban 20%-ban járult hozzá a több terméshez. A gyommentesség jelentősége 16% volt, míg a forgatásos alapművelés, vagyis a szántás nagyobb mélysége 3%-kal részesedett a termésnövelő hatásból.
A tradíció korszerűsítése
A sok év összehasonlítására, a ritkán előforduló, vagy lassan változó jelenségek kimutatására egyedülálló lehetőséget biztosító, mindig pontosan ugyanazon a helyen, és ugyanazon kezelésekkel beállított tartamkísérletek fenntartása, megőrzése nem kis feladat. A vizsgált kezelések megváltoztatása szigorú elvárásokhoz kötött, ezért csak igen ritkán, és nagy körültekintéssel vállalható fel. Az ebben az évben, vagyis 2019-ben immár a 60. születésnapját ünneplő kísérlet a jelenkor elvárásaihoz igazítva az új évezred elején módosult. Berzsenyi Zoltán elgondolása szerint a vizsgált tényezők közül elmaradt a talajművelés mélysége, aminek megüresedett parcelláira vetésidő-kezelések kerültek. Ennek az újonnan mért termesztési tényezőnek a két – optimális és minimális – szintjét az időjárástól függően az április 20-24-én, illetve a megkésett kezelésben a május 10-14-én elvégzett vetések jelentik napjainkban (1. táblázat).
Egy mérvadó hosszabb időszak, a legutóbbi 12 esztendő (2008-2019) eredményeit feldolgozva az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy a kísérletben jelenleg vizsgált agrotechnikai tényezők hatásának nagysága, azok jelentőségének sorrendje – ha úgy tetszik, dominanciája – változott-e, és milyen mértékben a korábbi megfigyelésekhez viszonyítva. A legfrissebb eredmények elemzése során a régi fajták közül csak a legjobb, az 1960-as évek közepén született, és annak az évtizednek a második felében mintegy 2,5 millió hektáron termesztett Mv DC 602 hibridnek a teljesítményét vettük figyelembe, és hasonlítottuk össze a jelen és a közelmúlt egyik meghatározó, nagy teljesítményre képes martonvásári kukoricájával az Mv Hunorral.
Az 1. ábra azt mutatja be, hogy az 1-től 5-ig sorszámozott termesztési tényezők optimálisnak tekintett A-jelű, és minimális intenzitást biztosító B-jelű kezeléseinek kombinációi mekkora termés elérésére adtak lehetőséget a soha nem öntözött kísérletben.
1. ábra A kukorica szemtermése a technológia főbb elemeinek hatását vizsgáló tartamkísérlet legutóbbi 12 évének átlagában. Martonvásár, 2008-2019
Az 1. táblázatban megadott minimum-feltételekkel 4,15 t/ha termést takarítottunk be a későn, trágyázatlan földbe vetett, csak alapgyomirtásban részesített régi hibrid ritka állományaiban.
Azokon a parcellákon azonban, amelyeken optimális, vagy annak tekintett kezelésekkel termesztettük a kukoricákat, a 12 év átlaga 9,22 t/ha szemtermést eredményezett. Ehhez mérten a legnagyobb terméscsökkenést a rossz hibridválasztás, a túl késői vetés és a gyenge tápláltság okozta.
A kukorica tenyészidőszakában, vagyis az áprilistól szeptember végéig lehullott eső mennyisége szerint ebben a 12 éves periódusban 6 száraz és 6 csapadékos évet lehetett elkülöníteni, melyek átlaga a 30 éves adattól, azaz 312 mm-től eltérően 242, illetve 431 mm volt. Ennek alapján érdemes azt is áttekinteni, hogy az öt termesztési tényező jelentősége, termésnövelő hatása miként módosult. A 2. ábrán azt láthatjuk, hogy a száraz években a hibridhatás nagyon (35%) jelentős volt.
2. ábra Technológiai tényezők hatása a kukorica termésnövekedésére száraz (6) és csapadékos (6) években. Martonvásár, 2008-2019
A terméstöbbletekhez közel azonos arányban járult hozzá a trágyázás (21%) és a vetés jó időzítése (18%). Csapadékhiányos években a posztemergens gyomirtással is biztosított gyommentesség (14%) nagyobb hatással bírt, mint az állomány 70.000 tő/ha-ra történő sűrítése (11%).
Csapadékos években a trágyázás termésnövelő hatásának aránya nem változott érdemben (20%), viszont nagyban felértékelődött az optimális vetésidő szerepe (31,5%). Nagymértékben csökkent ugyanakkor a posztemergens gyomirtás jelentősége (4%), ami ilyen módon is jelzi a tavaszi csapadéknak a preemergens gyomirtási technológiákban betöltött szerepét.
*
Az idén 60 esztendős kísérlet most bemutatott eredményeivel a kukoricatermesztés folyamatos fejlesztéséhez igyekszünk hozzájárulni, bízva abban, hogy azok közvetlenül is hasznosulhatnak a mindennapi praktikumban. Tesszük ezt azért, mert a Győrffy Béla által több mint fél évszázada megfogalmazott cél ma is igaz: „a növénytermesztési javaslatokban is arra kell törekednünk, hogy ne a lehető legjobb megoldást keressük, hanem kísérleti adatok alapján több lehetséges, jó megoldást tudjunk felvázolni.”
Eredményeinket megszületését a GINOP-2.3.2-15-2016-00028 pályázat támogatta.
Dr. Árendás Tamás, Dr. Bónis Péter, Dr. Berzsenyi Zoltán, Dr. Fodor Nándor, Dr. Marton L. Csaba
MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Martonvásár
Bruttó ár, mely tartalmazza az ÁFÁ-t és a szállítási költséget.
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma:
H-EN-I-1064/2013
