Összeült a Világ Energia Kutató Intézet (továbbiakban VEKI) két leg-legfőbb munkatársa és teljesen magukba roskadtan összegezték kutatásaik eddigi eredményét. Mert a feladat az volt, hogy elfogyott a Föld energiatartaléka, sürgősen pótolni kell az olajat, a földgázt stb. – Te Iván – kérdezte Jimmy –, hogy állunk a napenergiával? – Jimmy, nézz föl az égre! Röhög a Nap! Azt üzente, hogy: „Ugyan már, kedves VEKI tudóskáim, hát csak nem képzelitek, hogy én, a Naprendszer Ura majd hagyom, hogy energiámból – azon túl, amit már eddig adtam Nektek – akármilyen kicsit is, még átengedjek a Földnek? Nem tudtatok jól sáfárkodni a rátok bízott vagyonnal! Pazaroltatok, kapzsik voltatok! Tönkre tettétek, ami egyszer jól meg volt alkotva! Oldjátok meg a problémáitokat saját erőből! Ha a Föld megbízásából a VEKI olyan okos, találjátok ki a megoldást. Én nem segíthetek. Nagyobb világegyetem egyensúlyára kell ügyelnem. A Föld, ahhoz képest, hogy milyen kicsi benne, elég pimaszul viselkedett eddig, megpróbálta megbolygatni a rendet.” – Iván! Nekem van egy gondolatom. – Mondd Jimmy, mert az én agyam már csődöt mondott. – Hát talán van még nekünk saját erőnk. Az pedig a Föld belseje. A magma adhat annyi energiát, hogy könnyedén tudjuk pótolni azt, ami elfogyott. Csak fel kell hozni. – De hogyan? – Meg kell fúrnunk a Földet, csak egy kicsit mélyebbre, mint eddig tettük az olajért, és megfelelő műszaki berendezésekkel kitermelni a Föld mélyében fortyogó erőket. Nem lesz könnyű, de nincs más választásunk. Tudsz jobbat? – Bölcs vagy Jimmy, de ehhez rengeteg pénz kell, meg talán nagyobb tudás is, mint amivel mi rendelkezünk. Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy beveszünk társakat a VEKI-be, akár tetszik ez nekünk, akár nem. – Igazad van. És hol fúrjuk meg a Földet? – Hát, ahol a legvékonyabb a kéreg. Potom 10 kilométer rétegvastagságot számoltunk eddig Japánban és Magyarországon. Nem is olyan rémes; volt, aki ennyit át is úszott már… Tehát összegezve: pénz, tudás, hely. Lássuk sorjában: 1. Pénz A pénz a bankárok és a globális tőke birtokában van. Ha ezeknek feltárjuk a helyzetet, biztos, hogy kinyitják a tárcájukat, különben ők is kimúlnak, mint mindenki más. Tehát be kell venni a VEKI-be még jobban az USA-t, az Arab Emirátusokat, Svájcot, Izraelt és gondolkozzunk tovább, hogy hol is van még rejtőzködő, felhasználható tőke. 2. Tudás – Te Iván, nevetni fogsz. Kína kell nekünk. Tudod, az az okos pofa, akivel már találkoztunk nemzetközi konferenciákon, valami Kincs-Ma-Sincs nevű. Emlékszel? – Hát persze. Jó. Meg Németország, mert az ő precizitásuk nélkül nagyon kérdéses az egész vállalkozás műszaki sikere. Azért az az energia, ami ott lenn a mélyben dolgozik, nem semmi – mondják pestiesen, tudod, ott Magyarországon. 3. Hely – Japán, vagy Magyarország. Szerintem Japán túlzsúfolt, már a gyalogosok is egymás vállán három sorban járnak, mint a hangyák. Egy gombostűt se lehet beszúrni a földbe, nem hogy ilyen behemót szerkezetet, a maga infrastrukturális körítésével. És félek, hogy a mentőautók se tudnának hol parkolni, pedig nekem vannak aggályaim. Még egy vacak hídépítés is követel emberáldozatokat. – Mondasz valamit, Jimmy, maradjunk Magyarországnál. De Te tudod, hogy az mekkora és egyáltalán, hol van? És ott mire számíthatunk? – Mondtam már, hogy ott a földkéreg csupán 10 km vastag. Hegye alig van, azok inkább vakondtúrásnak tűnnek a mi térképünkön. Nézd, csupa zöld mező, az egész összesen 93.000 négyzetkilométer és lakja jó, ha 10 millió ember. Szegény, kizsákmányolt ország, Európa egyik legszegényebb országa. De van egy bökkenő. Hoztak egyszer egy olyan törvényt, hogy ami a föld mélyében van, az az ország tulajdona! – Iván! Ne nevettesd ki magad! Hát És a Földnek vége? Olvasóink bizonyára értetlenül fogadják majd az alábbi írást. Kicsit humoros, de túlzásai ellenére is elgondolkodtató vízió, hogy mi lesz velünk, ha így folytatjuk. Ezek a gondolatok valahol összecsengenek az Agrobio vezetői által a „Kávéházi” sarokban mondatokkal, miszerint, ha nem teszünk ellene, a talajainknak mindössze hatvan éve van, amíg az élet csíráit hordozzák. És utána? Marad egy kizsigerelt, holt közeg. Ne legyen így, mint ahogy a Földünk egészét fenyegető emberi kapzsiságnak sem szabad teret engedni. Tomcsányiné Szemere Sarolta textilművésszel és férjével Tomcsányi Pál akadémikussal 2011 decemberében készült interjú során ismerkedhettünk meg. Az, hogy írói vénája is van, csak az általa írt, rajzolt, szerkesztett „Mennyezet virágai” című könyvből derült ki. Később tudtam meg, hogy egyéb babérokra is tör, amikor megtisztelt néhány kéziratával. Megtetszettek. Arra gondoltam, hogy egy új évi lapszámban megengedhető – egy kicsit lazításként, egy kicsit gondolkodásra késztetve bennünket –, hogy az írásai közül az itt kiválasztottat megjelentessük, mert valami közünk csak van ehhez a bolygóhoz, ha már belőle és rajta élünk. (Élősködünk.) Ide kívánkozik még Kurucz Miklós rendhagyó módon anekdótázós írása, amelyet hangulatfokozóként teszünk az újévi lapszámunkbaez csak nem probléma! Megbeszéltük, hogy elsősorban pénz kell. Ha van pénz, gond egy szál se. Rendezünk ott majd egy népszavazást. Azt mondod, hogy szegények? Úgy hallottam, hogy volt ott már rá példa, hogy szavazócédulákat megvásároltak. Hát akkor? Megvásároljuk az egész kicsi országot. És úgy hallottam, hogy egyeseknek vannak is némi tapasztalatai ott, e téren. És akkor a mi embereink ülnek a parlamentjükben és pillanat alatt eltörlik ezt a buta törvényt. Ennyi… *** A haditerv tehát kész. A kivitelezés beindul, először nagy diplomáciai és pénzügyi körültekintéssel, aztán a precízen kidolgozott műszaki tervek pontos megvalósításával. A részletekkel nem foglalkozunk. Látszatra persze lassan megy a dolog, félő, hogy közben a gyorsan fogyó energiakészlet okozta gazdasági katasztrófák bekövetkezhetnek, ezért a VEKI gyorsabb ütemet diktál, kénytelen diktálni, mert a tőke sürgeti: mi lesz már az eredménnyel? A tőke nagy úr, de iszonyúan pénzéhes és kapzsi! Gyorsabban akar még nagyobb jövedelmet, még nagyobb hatalmat. Félelmetes. Szegény Magyarország lázban és aggodalomban él. Jó, hogy rengeteg embernek ad ugyan munkát a kivitelezés, de maguk sem értik, hogy már a fél Alföldön nem lehet semmit se termelni, mert ez a gépmonstrum minden helyet elfoglal. És tele vannak külföldiekkel, akiknek szavát nem étik, de azok dirigálnak, csak a rabszolgamunka az övék… A Nap meg változatlanul röhög az égen. Na, kis bolygó, mit ugráltok? Az én rendszeremben nagyobb a lépték. De csak csináljátok, majd meglátjuk, mi lesz a vége! *** A mű elkészült. Nagy parádé a megnyitásra. A VEKI kibővített fő-fő munkatársai lázban égnek, a siker vágyában és a kudarc félelmében, hiszen ilyet a Földön még senki sem produkált. A szónoklatok után, rengeteg hivatalos és kíváncsi ember jelenlétében elsütik az ágyúkat, majd megnyomják a rendszer nagy gombját. Kinyílik a monstrum torka és fellövell az első lángnyelv. Kicsit meleg lesz a környéken, de pillanatok alatt működésbe lép a csillapító rendszer és minden az előre betervezett program szerint történik. Jön szépen az energia. Taps és éljenzés. A részvények nőnek, az üzemek soha nem látott fejlődésnek indulnak, az emberiség boldog. A magyarok legkivált, mindenki erről az országról és szerencséjéről beszél. Működik a monstrum, immár több hónapja, a VEKI megdicsőült, kitüntetések özönlenek. De a VEKI műszerei gyanús jeleket mutatnak. A fő-főmunkatársak, a kiegészített vezetőséggel együtt kezdenek idegesek lenni, újabb számításokat végeznek. A feltörő erő egyre nő és már súrolja a csillapító berendezések tűréshatárát. És az erő növekedése egyre rohamosabb… Még senki nem sejt semmit, csak a VEKI-sek küldik el gyerekeiket Magyarországról – ahogy balesetveszély esetén a világban, azaz a Földön ez eddig mindig szokás volt. A Földgolyóbis másik felén még csak az új energiaforrás előnyeit élvezik. De Magyarországon már kezdenek az emberek gyanút fogni. A talaj melegszik, a levegő melegszik, az óvatosak kezdenek ama bizonyos vakondtúrások felé költözni, és először hangzik el, hogy „Uram, irgalmazz!” *** A Nap félszemét behunyja, mert maga sem kívánja látni egyik legkisebb gyermekének pusztulását. Bekövetkezett a nagy robbanás. A monstrum a levegőbe röpült, a fellövellő lángokat semmi sem tudta megfogni. Akinek a közelben még volt gondolkodni való ideje, azt mondta: „itt van a második Pompeji!” Nincs menekülés. A lángok, a kövek, a láva, a por, a hamu és füst sokkal nagyobb volt, mint amit a Föld több ezer éves történetében feljegyeztek. És folyt a pusztulás és nőtt a hamuréteg. Elérte a „vakondtúrásokat” és az embereknek nem volt hova menekülniük. A lángok elérték a Kárpátokat is és túlfolyt a láva a gerinceken. Akkor kezdtek a népek megijedni és felelőst kerestek. De a VEKI emberei nem voltak sehol… És különben is, rettenetesen közeleg a vész. A Föld okádja a tüzet. Vulcanus, a görbelábú gonosz ott lent a mélyben meg csak dörzsöli a kezét, hogy „Nem hagytatok békén pihennem a saját birodalmamban, megzavartatok, most aztán lássuk, ki az erősebb!” A Nap behunyta a másik szemét is. Így sötétség lett volna a Földön, ha a lángnyelvek nem világítottak volna és nem égett volna el minden, ami az útjába akadt. Minden az útjába akadt. Az Alpok csúcsain pillanatok alatt elolvadt a hó és a gleccserek nem jégből voltak már, csak kőgörgetegből. Emberi erő nem állhatott ellen. A lávafolyam meg csak hömpölygött minden irányba a tengerek felé, ahol felforrt a víz. Vulcanus egyre kéjesebben dörzsölte a tenyerét. „Ha már lúd, legyen kövér” és feltört a magma ott is, ahol nem fúrtak, mert az erőket már nem lehetett visszaszorítani. Temetni nem kellett. Vulcanus mindent elintézett, nem volt még elégett holttest sem. Fentről már nem kék bolygónak látszott a Föld, hanem tűzpirosnak. Remegett az egész Föld és némán esdekelt a Naphoz: „Segíts, hát mégis csak a Te rendszered kis gyermeke vagyunk! Jó, hogy rosszakat tettünk az évmilliók során, de bocsásd meg, legközelebb jók leszünk!” A Nap megkegyelmezett, már csak azért is, mert a saját rendszerében lényeges változás nem történhet. Megelégelte hát Vulcanus dühöngését, megálljt parancsolt. Lecsillapodott minden, de nem lehetett már ráismerni a Földre. Ott, ahol mező volt, ott tenger lett és ahol hegyek voltak, ott buckák között csörgedezett valami koszos, víznek alig mondható valami. Az emberiség elnyerte méltó büntetését, mert túlzott mértékben akart enni „a tudás fájából.” Mélységes csönd lett. A Nap kinyitotta mindkét szemét, hiszen meg kellett sajnálnia ezt a buta kicsi gyermekét és azt mondta: „Legyen hát, de a következő évmilliókban okosabbak legyetek!” A moszatok és társaik a kőtörmelékek alatt elkezdtek dolgozni… Kezdődhet újra az élet! Fel lehet fedezni a kereket, a gőzgépet, a villanymotort, színre léphet egy új Nobel Alfréd, Einstein és Teller Ede, játszhatnak háborúsdit Hannibálok és Napóleonok, Hitlerek és Sztálinok, lehet zagyva elméleteket gyártani a népek boldogítására, lesznek újra gének, mérgek és az emberiség megint csak elpusztítja önmagát. Szerencsénkre mindez nem holnap lesz. De a Nap ragyog és derűsen mosolyog: A természet rendje örök! ?