Gyümölcsfáink és a fény

Ha kevés a fény, nem lesz elegendő termés. Az is előfordulhat, hogy időnként túl sok a fény, pontosabban a napsugárzás, ami napégést okozhat azáltal, hogy a gyümölcsök felülete túlságosan átmelegszik. A fényellátottság kérdését tehát érdemes több szempontból, alaposan megvizsgálni.

A fény elsősorban a fotoszintézishez szükséges, ahhoz a folyamathoz, amelynek során a növények szervetlen anyagokból szerves anyagokat állítanak elő saját növényi részeik táplálásához. Ezt a munkát a fotoszintetikus pigmentek végzik, amelyek elsősorban a levelekben találhatók. A gyümölcstermő növények sajátossága, hogy a képződő kis gyümölcskezdemények is képesek a fotoszintézisre, tápanyagok előállítására, az elvirágzás után néhány hétig, azután elvesztik ezt a képességüket. Később már a levelek által előállított tápanyagokra vannak utalva. Főként a levelek végzik tehát a fény megkötését és általa a szerves tápanyagok előállítását. A napból érkező sugárzásnak csak kis része a látható fény, nagyjából a 400 és 800 nm-es hullámhossz közé eső tartomány.

Ez nemcsak számunkra a legfontosabb része a napból érkező sugárzásnak, hanem a növények számára is. A fotoszintézishez gyümölcsfák is ezt hasznosítják. Érdekes, hogy a látható fényspektrumon belül nem mindegyik hullámhossz, nem mindegyik színtartomány egyformán hasznos a fotoszintézis szempontjából. A két legfontosabb fotoszintetikus pigment a levelekben a klorofill A és a klorofill B, ezek abszorpciós, fényelnyelési görbéjét látjuk vázlatosan az 1. ábrán. Mindkét klorofill típus a látható fénytartomány két szélére eső hullámhosszakat tudja jól hasznosítani, a lila és kék, valamint a narancs és vörös színtartományba eső hullámhosszakat. A sárga és a zöld fény szinte teljesen hatástalan számukra.

1. ábra A gyümölcsfák legfontosabb fotoszintetikus pigmentjeinek fényelnyelési hatékonysága különböző hullámhosszokon
Folytonos vonal: klorofill A; szaggatott vonal: klorofill B. (Forrás: Pethő M.: Mezőgazdasági növények élettana. Akadémiai Kiadó. 2002.)

Milyen módon jut el a fény a fa koronájába?

A fényforrás a Nap, de a gyümölcsfáinkhoz érkező fényt több részre kell osztanunk (2. ábra). A közvetlen napsugárzás biztosítja a legintenzívebb fényellátást, amelynek beesési szöge a nap folyamán, és az év folyamán is folyamatosan változik. Reggeltől délutánig végigpásztázza a koronát (2.a. ábra). Az égbolt diffúz sugárzása szórt fénnyel látja el gyümölcsfáinkat. Ez napfényes időben is jelen van, de borús időben csak ezzel számolhatunk (2.b. ábra). A szórt fény egyik előnye, hogy olyan koronarészekbe is behatol, amelyek enélkül árnyékban maradnának, a másik pedig, hogy gazdag a fotoszintézishez jól használható kék színnek megfelelő rövidhullámú sugarakban. Az ültetvény talajfelszínéről visszaverődő fény a korona alsó részének fényellátottsága szempontjából érdekes (2.c. ábra).

Ennek mennyisége és hullámhossza a talaj minőségétől, színétől, nedvességi állapotától erősen függ, illetve attól, hogy csupasz talajfelszín van a fák között, vagy füvesített az ültetvény. A régi ültetvényeink ugarművelésűek voltak. Ezekben, ha világos színű homoktalaj volt, az nagyon sok hasznos fényt juttatott a korona alsó részébe, főként a felhőtlen, száraz nyári napokon. A kötöttebb, sötétebb színű talajok, főként nedves állapotban kevesebb hasznos fényt vertek vissza. Vizsgálati eredmények szerint a száraz homoktalaj a fénysugarak 20-30%-át visszaveri, nedves állapotban csak 15-20%-át. A sötét színű, kötött talajok fényvisszaverő képessége szárazon 15-20%, nedvesen csak 5-10%. Ma főként füvesített sorközű ültetvényeink vannak. Ezek számos előnye mellett el kell mondanunk, hogy a fák alsó része számára nem hasznosítható az innen visszaverődő fény, hiszen az zöld színű. A fűtakaró növényzete elnyeli és hasznosítja a fotoszintézishez használható spektrumokat, és csak a zöld fénytartományt veri vissza. Ugyanez a helyzet a szomszédos fák koronájáról visszaverődő fénysugarakkal is (2.d ábra).

2. ábra Természetes fényforrások az ültetvényben
(Forrás: Gyuró F.: A gyümölcstermesztés alapjai Mezőgazdasági Kiadó. 1974.)

A fák fényellátottságának befolyásolása

A termőhelyünk meghatározza, hogy mennyi természetes fényt kap az oda telepített ültetvény. Ha kevés a fény, a fák fényellátottságát a sorközökbe leterített fényvisszaverő fóliával javíthatjuk. Ezt a megoldást előszeretettel alkalmazzák például Japánban, ahol az óceán közelsége miatt sokszor borús az idő, és kevés a napfény. Hátránya ennek a módszernek, hogy akadályozza a gépek mozgását a sorközökben. Főként kontinentális klímájú helyeken fordul elő, hogy a nyár közepén túl erőteljes a napsugárzás, és ez gyakran napégést okoz a gyümölcstermő növényeken. Ez Magyarország alföldi területein is probléma, amit árnyékolással lehet ellensúlyozni. Ebből a szempontból kiváló szolgálatot tesznek a jégeső ellen védő hálók az ültetvény felett (1. kép).

1. kép Almaültetvény jégeső ellen védő hálóval, ami a napégés ellen is jó szolgálatot tesz

A fajok (fajták) fényigénye eltérő. Ha fényigény szempontjából csökkenő sorrendbe szeretnénk állítani a legfontosabb nálunk termesztett fajokat, a következő sorrendet tudjuk kialakítani: dió, mandula, kajszi, őszibarack, cseresznye, meggy, körte, alma, szilva.

A fák koronájának felületére érkező fényt be kell engednünk a fa belsejébe. Ebből a szempontból fontos a faalak, a metszés és a technológia egyéb elemei. Azokban az ültetvényekben, amelyekben nagy fákkal dolgozunk, fennáll a veszélye annak, hogy a korona belső része improduktívvá válik a fényhiány miatt. Az erre vonatkozó vizsgálatok kimutatták, hogy az almafáknak azon a részén, ahová a korona felületére beérkező fénymennyiségnek kevesebb, mint a 30%-a jut, ott nem képződnek termőrügyek, ott nem lesz termés. Emellett a hajtásrügyek kihajtási képessége is erősen korlátozott ezeken a részeken (3. ábra). Fényigényes gyümölcsfajokra (mandula, kajszi, őszibarack) nem 30%, hanem 50% érvényes!

3. ábra Természetes koronájú, metszetlen almafa egyes koronarészeinek fényellátottsága, ha a korona tetőpontjához érkező fénymennyiség 100%
(Forrás: Westwood, M.N.: Temperate zone pomology. Timber Press. Portland, Oregon, USA. 1993.)

Az adott termőhelyen rendelkezésre álló fényt a kisebb fák tudják jobban hasznosítani. Ez az egyik oka annak, hogy egyre kisebb fákkal dolgozunk az ültetvényekben. Természetesen más okok is vannak, például a gyorsabb termőre fordulás és könnyebb kézi munka. A jobb helykihasználás mellett, a jobb fényhasznosítás érdekében születtek annak idején a sövény művelési rendszerek. A sövény forma azt jelenti, hogy egy huzalos támrendszer mellett síkban kiterítjük a fák koronáját, és így egy keskeny lombfal alakul ki (2. kép).

2. kép Sövény művelési rendszer egy korszerű almaültetvényben

Sokféle megoldás született, amelyek közül talán az Olaszországban kidolgozott Palmetta futotta be a legnagyobb karriert (3. kép).

3. kép Palmetta művelési rendszerű őszibarack ültetvény Olaszországban

Produktív, összefüggő lombfalat azonban nemcsak sövény művelési rendszerekkel tudunk kialakítani, hanem a sorban sűrűn egymás mellé ültetett orsó koronákkal is. Ilyen például a szuper orsó, vagy a füzér orsó (4. kép).

4. kép Füzérorsó művelési rendszerű őszibarack ültetvény Olaszországban

A korábbi termőre fordulás és a kevesebb kézimunka igény miatt manapság inkább ez utóbbiakat részesítjük előnyben a korszerű ültetvényekben. Bármilyen művelési rendszerrel alakítjuk is ki a produktív lombfalat, fontos kérdés, hogy azt milyen tájolással helyezzük el az ültetvényben. A fényellátottság szempontjából az észak-déli tájolás a legmegfelelőbb, hiszen ebben az esetben délelőtt a lombfal egyik oldalát süti a nap, délután pedig a másikat. Ha a sorok tájolása kelet-nyugati irányú, akkor szinte egész nap a déli oldalukat süti a nap, a másik oldaluk csak kora reggel és napnyugta előtt kap kevés közvetlen napsütést. Erre vonatkozóan tudományos vizsgálatok is voltak, amelyek közül az egyik eredményét a 4. ábrán mutatom be.

4. ábra Alma sövény egyes részeinek fényellátottsága, a sorok különböző irányú tájolása esetén
A: észak-déli irányú tájolás; B: kelet-nyugati irányú tájolás, a sövényfalak bal oldala néz dél felé.
(Forrás: Gyuró F.: A gyümölcstermesztés alapjai. Mezőgazdasági Kiadó. 1974.)

Április 20. és szeptember 10. között egy magyarországi termőhelyen mérték két különböző tájolású sövény művelési rendszerben az almafák különböző részeinek fényellátottságát. Az ábrán lévő számok azt mutatják, hogy az a koronarész hány óra közvetlen napfényben részesült a tenyészidőszak során. Tájolástól függetlenül a fák teteje kapta a legtöbb napfényt, az alsó részek kevesebbet. Észak-déli tájolásnál a sövényfal mindkét oldala egyforma fényellátottságban részesült, míg a kelet-nyugati tájolású sövényfal déli oldala sokkal több napfényt kapott, mint az északi oldal.

Kelet-nyugati tájolásnál az északi oldaluk összességében kevesebb, mint a fele fénymennyiséget kapta, mint a déli. Ha ilyen nagy különbség van a két oldal fényellátottsága között, akkor a koronán belül sem a vegetatív sem a generatív folyamatok nem lesznek kiegyensúlyozottak. A napos oldalon erőteljesebb lesz a hajtásnövekedés, a lombfal féloldalassá válik, és ezen az oldalon több és szebb gyümölcs képződik, mint a fényhiányos oldalon, tehát a megtermelt áru minősége is egyenetlen lesz. Természetesen nem miden esetben tudjuk az ültetvényben az ideális sorvezetési irányt megvalósítani, mert egyéb szempontokat is figyelembe kell venni, úgymint a terület alakját és méretét, valamint az erózió veszélyét.

Visszatérve a nagyobb méretű fákra, amelyek jelentősége sok gyümölcsfajnál még hosszú ideig megmarad, ki kell emelni a metszés, koronaalakítás fontosságát. Központi tengelyes faalakoknál úgy kell kialakítani a vázágakat, hogy azok ne árnyékolják egymást. Ne legyenek egymás fölött, és ne legyenek túl közel egymáshoz. Különösen fontos ez az olyan fényigényes fajoknál, mint a dió (5. kép).

5. kép Dióültetvény központi tengelyes faalakkal

A másik lehetséges megoldás, ha nyitott koronaformát készítünk, telepítés után rögtön eltávolítjuk a központi tengelyt, és így bejuttatjuk a napfényt a korona belsejébe. A nyitott koronáknak is sokféle változata lehetséges, az egyik legelterjedtebb közülük a váza korona (6. kép). Természetesen a nyitott koronákat is rendszeresen kell metszeni, ritkítani, csak így biztosítható a jó fényellátottságuk.

6. kép Őszibarack váza korona egy spanyolországi ültetvényben

A gyümölcsök színeződése és napfény

A korona minden részének jó fényellátottsága szükséges tehát a megfelelő fotoszintézishez és a virágrügyek képződéséhez. De nemcsak ezekhez kell a fény, hanem a gyümölcsök jó színeződéséhez is. A gyümölcsökben közvetlen napfény nélkül nem képződnek antocianidok. Ezek alkotják a piros és kék színeket, valamint az ezek keverékéből kialakuló lila színárnyalatokat is. A különböző antocianid formák kialakulásához leghatékonyabb a kék és ultraibolya közötti hullámhossz tartomány. Itt kell megjegyezni, hogy a sárga és narancssárga színért felelős karotinoidok kialakulásához nem szükséges közvetlen napfény. Mindezekből adódik, hogy a piros fedőszínű almák, körték, kajszik, őszibarackok alapszíne igen, de fedőszíne nem alakul ki megfelelően a fák koronájának beárnyékolt részein, így ezek a gyümölcsök veszítenek tetszetősségükből és piacképességükből.

*

Most csak a fényre koncentráltunk. A napsugárzás energiájának jelentős része azonban hővé alakul, ami a növényi részek hőmérsékletét jelentősen befolyásolja. A különböző hőmérsékleten pedig az életfolyamatok is különbözőek. Ezt a problémakört is érdemes tehát megvizsgálni, ha gyümölcstermő növényeink működését jobban meg szeretnénk ismerni. Ez azonban már egy másik cikk témája.

Fotó, rajz, számítógépes grafika: Dr. Szalay László